Július 9,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Jó kis páros ül a nyakunkon, az már biztos

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 328,815 forint, még hiányzik 2,671,185 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„Egy hazug beteg lelketlen elme uszít. Teszkós Jézus! Te leszel a felelős az összes egymásnak ugrasztott magyar emberért, te patológiás, nyomorult emberi roncs!” Ezt azt a már-már elmeorvosi látleletet március 15-én bírta kipréselni magából Lentulai Krisztián, a Hotel Lentulai című internetes propagandaműsorban látta vendégül a fényestekintetű egyélőistent, a magyarok önjelölt védőszentjét és oltalmazóját, Júdás Viktort. Aki Magyarország immár tizenhatodik éve teljhatalmú miniszterelnökeként, ugyanezen a március 15-én nem csupán Magyar Pétert, de a magyarok egy jelentős részét is áttelelt poloskának nevezte. Nem emlékszem, hogy fent idézett propagandista különösebben verte volna a nyálát a magyarok egymásnak ugrasztása miatt.

Nos, ezzel az álinterjúval az élete csúcsára felért Lentulai kérdezgette a világ nagy dolgairól a testes nagypapát, akivel egy műkandalló előtt üldögéltek és elmélkedtek, anekdotáztak és teátrálisan udvariaskodtak egymással. Előzőleg olyan hírverést csináltak ennek a politikai trashbulvár izének, mintha legalábbis valamilyen orbitális nagy dolog bejelentése lett volna terítéken. Semmi ilyesmi nem történt, cserébe egy vontatott, helyenként durván zavarba ejtő, bratyizó bájcsevegésnek lehettünk szem- és fültanúi, ami nyilvánvalóan Júdás intellektualitására és mindenek felett állóságára volt kihegyezve, másképp el se készült volna ez 80 percnyi tömény perverzió. Aki figyeli ennek a hétmérföldes országrontónak a működést, az elég kényelmetlenül érezhette magát már a látványtól is: vizenyős tekintet,  sebesre harapdált száj, idétlen arcszerkezet rángások, miegymás.

Kiderült többek között, hogy a miniszterelnök, aki közhatalmat gyakorol, nem mondhat sértő minősítéseket (ó, dehogyis), ezt inkább meghagyta fényezésében soros szervilis Lentulainak. Nem mondott sértő dolgokat (nem a fenét), csak színpadiasan helyeselte a mikrofonállvány minősítéseit. Szóval pofázott űrkérdésekről, meg fociról, lényegében e köré épült szinte az egész diskurzus, nem is értem, miért nem megy el inkább fociszakértőnek vagy kommentátornak, mert konkrétan ebben a témában nosztalgiázott, áradozott és okoskodott szinte az egész műsoridő alatt. Kivéve, amikor nem burkolt és kevéssé burkolt beszólogatásokkal pusztította az agysejteket. Menjünk végig  néhány (számomra) érdekesebb elszóláson. 

Tíz évvel a migránsellenes gyűlöletkeltés elszabadulása után tegnap végre megtudtuk, hogy ebben állítólag Lévai Anikóé az igazi érdem„Én gondolkodásban radikális vagyok, a cselekvésben mértéktartó”. (…) „Én a végiggondolás embere vagyok, és ebben talán versenyképes vagyok, talán még nemzetközi szinten is. Nem kristálygömböm van, hanem ez a radikális szellemi hozzáállásom a világ megértéséhez” – szerénykedett a futballról a migrációra áttérve; ez utóbbiról azt mondta, rengeteg energiát ölt bele, hogy megértse, mi fog történni. „A migrációban a feleségemé az igazi érdem, segélyszervezetnél dolgozik, és lement a migránsoknak is segíteni, az első hullám volt. Hazajött, és azt mondta, menjél, tegyél rendet. (…) Intellektuálisan jobb képességű ember, mint én, jobb jogász is volt, mint én, érdemes figyelni rá” – áradozott a nejéről Júdás. Eltekintve attól, hogy én nem emlékszem, hogy Orbán akárcsak egy napig is gyakorolta volna a jogász szakmát, ezek szerint tényleg Ancsi hordja a nadrágot a családban, aki azonnal felmérte a helyzetet, megállapította, hogy ezek hadköteles férfiak, hagyjuk már, hogy a háború elől menekülnek, és utasította az urát, hogy mi a teendő. Milyen cuki! A nagy ökumenikus segítségnyújtó, aki amúgy szintén menekül a nyilvánosság elől, de ő dönti el kormányzati szinten, hogy ki méltó a segítségre, és ki mehet a faszba.

Nem győzöm hangoztatni, hogy nekem is volt szerencsém beszélni korábban szír menekültekkel, akik elmesélték nekem, hogy mivel borzasztó hosszú az út, amit meg kellett tenniük, ezért azokban a családokban, ahol idősek vagy kicsi gyerekek voltak, ott a legrátermettebb családtagok indultak útnak. Teljesen logikusan rájuk hárult a feladat, hogy eljussanak Európába, munkát találjanak és onnan pénzt küldjenek haza a hátra maradt szeretteiknek a szétbombázott országba. Volt, hogy megindultak egész családok is, de többnyire fiatal, életerős férfiak vállalták be az utat. Telefonnal, mert azon keresztül tartották a kapcsolatot, és annyi pénzzel, amennyit össze tudtak szedni, hogy az embercsempészeket ki tudják fizetni. Meg persze a hadkötelezettség elől is menekültek, mert sokan nem akartak meghalni a fasiszta Asszad miatt, vagy az ő keze által. Mindegy is, a lényeg, hogy ezek szerint Lévai tényleg vastagon beleugat a politikába, és ő osztja az észt a konyhából arról, hogy mi történjen a Karmelitában, ez a gátlástalan haramia meg szimplán végrehajt. Úgy látszik, neki meg ehhez van tehetsége. Jó kis páros ül a nyakunkon, az már biztos. Gondolom, Anikó agyából pattantak ki a lopások és csalások is, amiket ezek üzemszerűen hajtanak végre családilag, és mivel ő az agytröszt, mert hiszen intellektuálisan jobb képességű ember, jobb jogász is, mint az ura, ezért Júdás figyel is, és igazodik hozzá. Szóval ez a két ember – mint a Ceaușescu házaspár annak idején – irányít és keveri a kártyákat úgy, hogy nekik jó legyen.

Más. Létezhet-e olyan, hogy elkényelmesedik a társadalom, a fideszes választópolgár és a fideszes politikus? – tette fel a kivételesen érdemi kérdést Lentulai szolga. – „Előfordulhat, de ezt nem szabad hagyni. (…) Én nem akarok szerénytelen lenni, de azért le van téve az a 14-16 óra” – mondta Orbán. Vannak olyan népek-nemzetek, ahol a történelmük miatt szükségük van a kormányra, különben megbénul az egész közösség. Szerintem mi ilyenek vagyunk. De oda szeretnék eljutni, hogy azt mondják rólunk, hogy hogyne, ez egy jó kormány, itt rendben mennek a dolgok – így Orbán, aki a rögbihez hasonlította a magyar politikát. Nem lehet elkényelmesedni, mert futás közben leteperik akkor az embert. Aha. Szerény ember ő, szó se róla. 15 év alatt nagyjából a szabadrablásban, a magyarok egymásnak ugrasztásában és a szövetségeseinktől való elszakításban lehet mérni az érdemeit, meg a neje érdemeit, napi 14-16 óra melóval mostanra sikerült térdre rogyasztani az országot. Ha ez volt a cél, akkor mindenképpen jár a taps, de valahogy az emberek szerintem nem erre vágynak. Legalábbis mostanában a jelek ezt mutatják. Ebből a korrupt szarháziból és a kedves feleségéből 4 év is sok lett volna, ennek ellenére itt tesped 16 éve, és szarik ez az országra, bármennyire is kínlódik és bizonygatja, hogy ő szereti az embereket, értük kel és nem alszik. 

Lázár méltatását hagyjuk, szóra sem érdemes, az annál inkább, hogy Magyar Péterre áttérve Lentulai elmebetegnek nevezte a Tisza Párt vezetőjét. A gazda pedig nem vágott közbe, nem kérte ki magának, hanem azt állította, ő ilyet nem mondhat. Szégyelld magad! Ezért tartod a Lentulai-féléket, hogy kimondják helyetted, amikor éppen azt játszod, hogy micsoda korrekt, tisztességes ember vagy. Máskor meg? Simán lepoloskázol, lehazaárulózol bárkit és bizonyítékok nélkül vádaskodsz. 

Orbán ezután azt mondta, a demokrácia olyan, hogy mindig vannak emberek, akik nem azt akarják, amik te, ennek sokféle oka lehet, személyes sérelem és más is. Az a dolgod, hogy ebben a közegben gyűjtsd be a legtöbb ember szimpátiáját. „Az én gazdám a magyar nép. Akik szemben állnak velem, azok sose. Azoknak a gazdái mindig valahol máshol voltak. A nyugati civilizáció, a NATO, Brüsszel, Isten tudja” – mondta a notórius hazudozó és nem dőlt rá a műkandalló. Akkor helyesbítsünk legalább itt: Orbán Viktor gazdája Oroszország, a magyarok fasizálódó része (esetleg), az összes keleti diktatúra és Donald Trump. 

Varga Judit is szóba került a műsorban, róla Lentulai azt mondta, szerinte „pacekba helyre tette az ellenzéki újságírókat”, de jött vele egy veszteségérzés. Na ja. Erről már írtam érintőlegesen, de akkor javítsuk ki a hazugságot. Ez nő nem tett helyre senkit, egyetlen érdemi kérdésre nem válaszolt, ellenben ami az aljasságát, jellemtelenségét, hazudozási, hülyének nézési és mártírkodási képességeit illeti, kezet rázhat férfiasan a gazdájával, akinek ma is vérzik a szíve érte. „Mindig fáj, és ezek személyes ügyek, erről nem mondhatok szinte semmit. De én végigküszködtem vele az utolsó egy-másfél évét. Legalább háromszor akart lemondani, hogy nem bírja. Kitartott, ameddig kitarthatott. Ez egy személyes fájdalom is, és óriási pazarlás, mert nagyon ritkán bukkan fel a magyar politikában olyan született tehetség, amilyen Varga Judit miniszter asszony volt. A Juditban miniszterelnöki képességek voltak. Kellett volna még hozzá 4-8 év, de megvolt hozzá minden, ami kellett volna hozzá, hogy egy országot képviseljen. A Judit briliáns” – így dicsérte az általa lemondatott jó miniszterasszonyt, egy büdös szót nem szólva arról, hogy miért bukott el ez a nagyszerű némber. 

Ugyanez teljesen másképpen hangzott Magyar Péter szájából, de döntse el mindenki maga, hogy kinek hisz. Ami engem illet, szerintem ez a nő az egyik messze legkártékonyabb és legalávalóbb végrehajtó tagja volt a gépezetnek, és a sors iróniája, hogy hiába tűrt, szolgált, szenvedett és arrogánskodott, igen, a kegyelmi ügybe bukott bele. Csodálom, hogy ennyire sztárolja, de szerintem ez is csak színjáték. Nem úgy állnak a számok, úgyhogy most újra elővették az áldozati kártyát. Ha jól emlékszem, akkor Varga volt az, aki ütlegelte és rugdosta a volt férjét, és nem fordítva, ő maga mondta hüppögve Hajdú Péter kanapéján. Amellett, hogy ez a magánéleti szennyes senkit nem érdekel, de ha ennek ellenére tolják a pofánkba: az igazi nagy rejtély az, hogy ha durván bántalmazták és borzasztóan szenvedett ebben a házasságban, akkor igazságügyi miniszterként miért nem lépett, és mindenféle hazug, mondvacsinált kifogásokra hivatkozva miért feküdt keresztbe az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának. Erre konkrétan semmilyen magyarázat nincs, mint ahogy azzal is adós még mindig a magyar embereknek Novákkal, Baloggal és Lévaival egyetemben, hogy elmondják végre, kinek és miért volt fontos K. Endre pedofilbűnsegéd kegyelme. 

Innen folytatom legközelebb, mert volt még itt azért egy és más, amin fel’asztam az agyamat!

Ceterum censeo: az orbáni rezsim bukni fog!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.