NEHAZUGGY

Pezsgőt bontson, vagy dőljön bele a kardjába?

Milyen jó lenne, ha azt mondhatnám, hogy eljött ez a nap is (sőt, már tegnap eljött, amikor egyik brékingből és másikba estünk, és Gyurcsány Ferencnek még a pápaválasztásról is sikerült elterelnie a figyelmet, miután már a Titanic is miatta ment neki a jéghegynek), és még csak nem is kellett ezért a Fideszre szavazni. Erre gondolok:

Természetesen lófaszt jött el ez a pillanat. Az őszödi beszéd 2006-os kiszivárgása/kiszivárogtatása óta – és az sem ma volt, hanem lassan húsz éve – a magyar politika legfontosabb politikai terméke a gyurcsányozás, és valószínűleg ma is ugyanolyan erőbedobással árulnák a NER-gyékényen, mint amikor a Fidesz a magyarok háborútól való (halál)félelmét söpredék módon meglovagolva ígérte meg azt, amit természetesen már a Holdról is látszó elsöprő választási győzelme másnapján telibe okádott, ha nem lenne Gyurcsány Ferenccel ellentétben rá valódi, komoly veszélyt jelentő ellenfele. A DK tegnap, 2025. május 8-án legalább 25 év súlyos, utólagos megítélésre számot tartó belpolitikai jelenlét után minden politikai tisztségéről lemondott, a közélettől visszavonult, a híveitől és lényegében a nyilvánosságtól egy könnyesen szolid búcsúlevélben elköszönt immár volt elnöke lényegében a melldöngető nemzetikorrupció pártjának mindenkori legsikeresebb politikai terméke volt. És alighanem ma is vezetné a toplistát, ha az egyik közjogi méltatlanságuk és női princípiumuk nem tartotta volna jó ötletnek kegyelmet adni egy pedofil bűnöző segédjének. Függetlenül attól, hogy Ferenc már lassan két évtizede nem volt miniszterelnöke Magyarországnak, amikor még mindig az ő bűneitől habzottak a fideszes szájak, hogy közel 15 éven keresztül minden, ami félrement, nem jött össze az államvezetésnek, annak ő volt az oka, az biztos. És akkor is ő volt az oka, ha soha egyetlen pillanatra nem volt a közelében se annak, hogy letaszítsa Orbán királyt az ő trónjáról.

Könnyű helyzetben vagyok, mert engem soha nem fűztek érzelmi szálak, pláne olyan mély érzelmi szálak Gyurcsány Ferenchez, mint mondjuk bármely mostani és egykori párttársát, a szintén politikai pályára lépett feleségét, Kocsis Mátét, random mezei, gyurcsányozásért felelős megafonistát és közpénzből Fidesz-propagandát terjesztő papagájt. Vagy sőtpláne Kövér Lászlót, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának egykori segédmunkatársát, a nyilvánvalóan indulatkezelési problémákkal és heveny gyűlölködésre, valamint konteógyártásra való hajlammal megvert fideszes házelnököt, akit a volt miniszterelnök puszta látványa is levegőért kapkodó dühbe gurított. Miután soha semmilyen előjelű érzelmek nem fűztek hozzá, se pro, se kontra nem volt képes idegrángásos emóciókat kiváltani belőlem, ezért a legnagyobb lelki nyugalommal olvastam, hallgattam végig, hogy ki mindenki mennyi okosságot írt le és ejtett ki a száján, mennyi ragacsos, hajánál fogva rángatott kommentárt, esetenként véresen komoly, szemrehányó, fájdalomtól és/vagy dühtől megtört diagnózist állított fel ezzel a több kérdést is felvető visszavonulással kapcsolatban. Amivel azért szerintem is van egy kis probléma, mert akár válnak a feleségével, akár nem, azért 25 év után, aminek a jelentős részében milliók ajakán forgolódott a neve és például a Jobbik elnökével ellentétben mindenki tudta, hogy kicsoda, több mint fura úgy távozni, hogy még csak nem is te jelented be, hogy ennyi volt; hogy ha megkésve is, de veszem a kalapom azért, hogy a népnyúzás nemzetikeresztény kormányának most már tényleg ne kelljen gyurcsányozni. Vagy bármilyen más okból, de lelépek, drágáim.

Aludtam rá egyet, ezért leírom azt a néhány dolgot, ami eszembejut arról, hogy mekkora gáz, hogy ez az abszurd, agyhalott gyurcsányozás soha nem érhet véget, miközben ennek a távozásnak szerintem egyébként semmi jelentősége nincs. Igaz, én azon elgondolkodnék a vezér-alapítója nélkül maradt párt leendő vezetői helyében, hogy ha az elnök urat tavalyig habzó szájjal patásördögöző, az ellene való uszításból 2010 óta kiválóan jól élő, a saját honfitársait eltaposandó poloskáknak tekintő népnyúzó a péntek reggeli pártrádiós monológjában együttérez a válófélben levő Gyurcsánnyal és Dobrevvel, az mit jelent rájuk nézve. Szóval nem mintha Ferencnek ne lennének soha meg nem bocsátható bűnei, amelyekre sokan előttem szólók már utaltak, de az a bántóan primitív, egymásnak ellentmondó hőzöngés, amit a Mráz-Deák-Rogánközpont–Doktorbánbalázs tengelyen előadtak, Ferenc visszavonulásánál ezerszer sokatmondóbb és beszédesebb. Annál is sokkal viccesebb, hogy megszűnés szélén egyensúlyozó MSZP-nek az jutott eszébe, hogy ha Feri megy, akkor most végre ők jönnek.

Az egyik propagandista szerint Ferenc visszavonulása rossz a Tiszának, a másik sokat látott péniszszakértő szerint az ukránbarát globalisták és Manfred Weber mozgatják a szálakat, hogy letakarítsák a pályát Magyar Péternek, hogy rossz legyen a Fidesznek. Az is egy súlyos téma, hogy miképpen lett az ukránbarát szitokszó egy olyan országban, amelynek teljhatalmú vezetői Putyin kottája szerint nyomorgatják a a saját népüket és mindenféle véreskezű, elnyomókhoz dörgölőzve dicsekednek azzal, hogy ezek sötét alakok a magyarok barátai; hogy miért is ne lehetne egy magyar ember vagy egy magyar politikai közösség barátja, támogatója a szomszédos ukrán nemzetnek, amelyet egy háborús elmebeteg évek óta öldököl. DE! Hogy az ukránbarát globalistáknak miért lenne érdeke, hogy az ukránbarát Gyurcsány Ferenc eltűnjön, és ha eltűnik, akkor miért marad mégis minden a régiben, az nem világos. Hogy tehát Gyurcsány visszavonulása éppúgy a Fidesznek kedvez, mint ahogy a politikai jelenléte kedvezett (a Tisza megjelenéséig), tehát akár van, akár nincs, csak a Fidesz jöhet ki jól belőle, az nem világos.

Az viszont világos, hogy Gyurcsányról sok rosszat lehet mondani, de hogy az oroszok előtti kapituláció védőszentjének, Orbán Balázsnak a főnökénél nagyobb hazug lenne, azt biztosan nem. Ha mostantól még ezer őszödi beszédet elmondana (amit nem fog, mert éppen visszavonult mindenhonnan, és semmilyen hatalma nincs közel húsz éve), akkor se érné utol soha a felcsúti mestert. A lopásról most ne is essék szó. Annak pedig egy külön orrfacsaró bukéja van, hogy éppen az az alászolga nevezi mániákus hazudozónak Gyurcsányt, akinek a gazdája ezzel a hírrel párhuzamosan bukott le azzal, amit eddig is tudtunk róla, hiába magyarázta ma reggel a bizonyítványát: nem békegalamb ez, hanem egy gátlástalan, bármire képes háborús héja, aki az amúgy is puskaporos Balkánon kavar, miközben a Putyin által mészárolt Ukrajnára keni, hogy szarul élnek a magyarok.

Nem mintha valaha előfordult volna, de bármennyit is harácsoltak 15 éven keresztül, most se irigylem az elvtársakat. A jó öreg Soros Györgyről azt sem tudjuk, él-e még egyáltalán, és ha igen, milyen állapotban van. A demens, háborúpárti demokrata Joe Biden után megválasztott, minden békereményünk és gazdasági repülőrajtos fellendülésünk MAGA Donald kacsája akkora gyomrosokat visz be a felcsúti lecsóhaverjának (24 órás béke, békevámok, stb.), hogy Szijjártó Péter moszkvai plecsnije adja a másikat. A másfél évtizede tartó permanens brüsszelezés ellenére az EU még mindig megkerülhetetlenül fontos igazodási pont a társadalom jelentős részének, a fideszes szavazóknak is. Migrációs álsághelyzet van, de migránsok nincsenek, akik meg vannak, azok nem migránsok, hanem dolgos vendégmunkások. Közben  Ukrajna mellett a köhögő német gazdaságot, meg a húsvétot meg a rézfaszú baglyot kell okolni a gazdasági földbe fúródásért, árréssapkákkal bohóckodnak érdemi kormányzás helyett, ami talán még a fideszes populáció szemüvegén keresztül nézve is szánalmas. Magyar Péterről változatlanul/egyelőre még mindig lepereg minden mocskolódás, bár a tegnapi gyurcsányozását ő is idétlenül túltolta. Közben a rajongótábor lassan ugyan, de stabilan csökken úgy egy éve, erre itt van ez is: Gyurcsány lelép a sezlonról, pedig közel másfél évtizedig belőle éltek úgy, hogy a DK létezése pillanatától soha komoly veszélyt nem jelentett rájuk nézve.

Hát nem lehet könnyű annyira meghajlítani az univerzumot és a valóságot ahhoz, hogy kiábrándulni készülő fideszes szavazó el tudja dönteni, hogy most pezsgőt bontson, vagy dőljön bele a kardjába. Se a Magyar Péter, se a Mráz Ágoston Sámuel Hugó Töhötöm, se a sokat látott Deák péniszszakértő, se az MSZP, se a Rogán-központ által felvázolt diagnózisokkal, világmagyarázatokkal és ellentmondást nem tűrő jóslatokkal nem szeretnék versenyre kelni, egyvalamiben azonban nem tudok vitába szállni a Fidesszel: „Gyurcsány lemondásával semmi sem változik.” Ez rohadtul így van. Az állampárt ugyanaz a gátlástalan, bármire képes és hajlandó, bármit és bárminek az ellenkezőjét egyszerre állító és tagadó, bárkit eltaposó, bármilyen szabályt, törvényt, vörös vonalat gondolkodás nélkül meghágó és átlépő, a magyarokat naponta átverő, a hatalom és a lopott szajré bármi áron megtartásán kívül semmiben nem érdekelt, maffiára emlékeztető politikai-gazdasági érdekcsoport marad. Ezen Gyurcsány lemondása valóban semmit nem változtat (ahogy a jelenléte sem változtatott). A Fidesz is marad, a gyurcsányozás is marad, legfeljebb az ország pusztul. A (polgár)háborúba vezető úton.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább