Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 658,626 forint, még hiányzik 2,341,374 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Szép reggelt kívánok mindenkinek! Megint úgy kezdődött a napom, hogy egy csomó dolgot nem értek. Lassan már kezdem megszokni.
A katonai együttműködés még sose volt ilyen erős a két ország között; ez derül ki a két fél által aláírt, a 2025-ös évre vonatkozó együttműködésről szóló megállapodásból is – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden Belgrádban.
A tárcavezető közölte: „a mai gyorsan változó, bizonytalan nemzetközi környezetben kiemelten fontos, hogy a térség stabilitása érdekében szomszédos országokként Szerbia és Magyarország folyamatosan és magas szinten konzultáljon„.
Hozzátette: „hazánknak a szomszédos nem EU- és NATO-tagállamok közül a legintenzívebb kétoldalú védelmi és katonai kapcsolata Szerbiával van„, és Magyarország is hozzájárul a szerb haderő korszerűsítéséhez. (MTI)
Orbán Viktor szerint nincsen itt háború és nem is lesz. Azt már meg sem kérdezem, hogy akkor miért kell állandóan meghosszabbítani a háborús veszélyhelyzetet, ami egyébként egyetlen más országban sincs, csak nálunk. Jó, nem azért nem kér kérdezem, mert nem érdekel, hanem azért, mert tudom a kérdésre a választ. A saját hatalmát akarja megvédeni Orbán. Na de azt sem értem, mit kezd egymással a magyar és a szerb hadsereg. És nem azért kérdés, mert Szerbia nem tagja az Európai Uniónak hanem azért kérdés, mert a NATO-nak sem tagja. Magyarország meg igen. Ha bármi támadás érné hazánkat, a NATO – és persze a magyar hadsereg – lendülne akcióba, nem Szerbia. Az jó dolog, hogy konzultálnak ők egymással, de mit kell érteni azon, hogy Magyarország is hozzájárult a szerb haderő korszerűsítéséhez? Mit adtunk nekik? Fegyvereket? Pénzt? Győzikét? Amúgy pedig Szerbián kívül Ukrajna nem EU- és NATO-tag, mindenki más igen. Ukrajnával fasírtban van a kormány, Szerbiával puszipajtások, kiből lehet még választani? Amúgy tényleg rendkívül szép és hazafias dolog Szerbiával egymás f…ülét fogni és segíteni nekik a haderő fejlesztésében, közben köpködni és átkozódni a szabadságát és nem mellesleg egész Európát – és Magyarország jelenleg Európa része – védő ukránokat, és hetente hétszer kijelenteni, hogy tőlünk aztán ne számítsanak segítségre, de még a fegyvereket sem vihetik át az ország területén. Tényleg! Jut eszembe erről; ugye a szerbeknek csak az emberi élet kioltására NEM alkalmas haderőkorszerűsítéséhez járulunk hozzá?
Amennyiben Orbán Viktor májusban meglátogatná a tudományos akadémia alapításának 200. évfordulójára emlékező ünnepi ülést, tiltakozásul a résztvevők számottevő része elhagyná a termet – tartalmazza a Magyar Tudományos Akadémia gazdasági és jogtudományok osztályának állásfoglalása, amelyet az érintettek a Válasz Online-nak küldtek meg. Az akadémikusok a miniszterelnök március 15-i beszéde ellen tiltakozva jutottak a fenti döntésre. A szavazók között van Chikán Attila, az első Orbán-kormány minisztere és Vékás Lajos, a kormány számára az új polgári és a büntetőtörvénykönyv kidolgozását segítő Széchenyi-díjas jogászprofesszor is. (Válasz Online)
Na, ez aztán igazán érdekes helyzet. Hiszen amennyiben NEM megy oda Orbán Viktor, akkor azt az érzetet keltheti, hogy gyenge és fél az akadémikusok reakciójától, amennyiben viszont odamegy, meglehetősen megalázó helyzetbe kerülhet. Ráadásul most még az is bekavar a történetbe, hogy az sem megoldás ha azt állítják, hogy eleve sem akart menni, mert ebben az esetben az első verzió lép életbe. Ugyanis Orbán és csapata annyit hazudoztak már az évek során, hogy senki nem fog hinni nekik. Mármint a fideszhű szavazókon kívül senki, és bizony az a helyzet, hogy mostanra erős kisebbségben vannak. Ez egy olyan csapda, amiből nem nagyon lehet jól kijönni. Ügyes.
Megkezdődtek a leépítések az amerikai egészségügyi minisztériumban (United States Department of Health and Human Services, HHS), írja az AP hírügynökség. A HHS hatalmas, több alszervezete is van. Kedd reggel a kutatásért, a betegségek nyomon követéséért és az élelmiszerek szabályozásáért felelős egészségügyi szervezetek dolgozóit menesztették, országszerte akár tízezer alkalmazott is elveszíthette a munkáját. A HHS egy másik alszervezeténél, a világ vezető egészségügyi és orvosi ügynökségénél, a National Institutes of Healthnél (NIH) az elbocsátásokra akkor került sor, amikor az új igazgató, Jay Bhattacharya megkezdte első munkanapját. (Telex)
Ez aztán nem semmi! Biztosan van valami munkamegosztás a Trump-kormányban. Ameddig a nagyvezér a gazdaságot teszi a földdel egyenlővé, az egészségügyhöz egyáltalán nem konyító, folyamatosan hülyeségeket beszélő (és ezzel egyáltalán nem mellékesen emberek életét veszélyeztető) vadul oltásellenes Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszterként azt tűzte ki célul, hogy szétveri az amúgy sem különösebben remek egészségügyi rendszert. Ezeknek tényleg az lehet a tervük, hogy Magyarországgal egy szintre nyomják le az Amerikai Egyesült Államokat. Más okát nem látom az intézkedésnek csak azt, hogy megirigyelték a döglődő magyar gazdaságot és a minősíthetetlen itthoni egészségügyi rendszert. Isten ne adja, hogy kitörjön ott valami súlyosabb járvány, mert kipusztul a fél ország. Aztán majd lehet reklamálni nyugodtan, senkit nem fog érdekelni. És akkor még egy jó hír a végére:
Új frontot nyitna az EU a kereskedelmi háborúban, a techcégeket vehetik célba.
A legnagyobb amerikai techcégeket, valamint pénzügyi szolgáltatókat veheti célkeresztbe az Európai Unió, ha Donald Trump komolyan gondolja, hogy tovább támadja az európai gazdaságot – írja a Politico. A portálnak EU-s hivatalnokok beszéltek arról: az eddiginél nagyobb, kreatív megoldásokon dolgoznak. Ha Trump újabb vámokat vet ki, akkor az EU is még jobban bekeményíthet. (HVG)
Idáig jutottunk néhány hét alatt, mióta a végtelenül okos Donald Trump úgy döntött, ezentúl ő irányítja a világot. Is. Nem is oly régen – napokkal ezelőtt, erre még a fideszesek is emlékezhetnek – ordibált Szijjártó Péter arról, hogy Trump el fogja taposni Európát, mert a hülye brüsszeli bürokraták nem gazsuláltak neki elég lelkesen. Pedig már egy ideje gyanús lehetett volna – még akár Szijjártó Péternek is -, hogy az Európai Unió felébredt, és esze ágában sincs engedni, hogy egy félbolond kedve szerint garázdálkodjon. Ráadásul ehhez egyáltalán nem annyira eszköztelen, amennyire azt az Orbán-rezsim igyekszik elhitetni az országlakókkal. Ez a kontinens megvívott már néhány háborút, átélt sok válságot, mégis itt van, létezik. Az Európai Unió erős és ütőképes, ha végre a sarkára áll. És most oda áll, nagyon helyesen. Trumpnak sem tűnt fel, hogy az EU lakossága 113 millió fővel magasabb, mint az USA lakossága, a GDP-je magasabb, mint az Egyesült Államoké. A fegyvergyártást és az űrtechnológiát kivéve bármiben versenyképes az US-val, a legtöbb tagországa fejlett jóléti állam – a többi pedig igyekszik utolérni a fejletteket, persze Magyarország kivételével -, ráadásul az unió vezetése nem csupa narkós futóbolondból áll. Eddig ugyan méla szendergéssel töltötte az elmúlt évtizedeket, de ha kell, össze tudja kapni magát. Most kellett és lám, a lassú, nehézkes, szuszogva mozduló unióból veszélyes ragadozó lett. És ennél csak veszélyesebb lesz. Trump átok lesz hamarosan a saját országának, és bár az USA-n kívül is okoz komoly károkat, mégis hálásak lehetünk, amiért felrázta az öreg kontinenst. Mi, uniós polgárok ezzel már középtávon is csak jól járhatunk. Szóval hajrá, Donald!
Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
MTVA: a közmédia visszavonja Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjét, „a gyűlöletkeltés tűrhetetlen a humor álarca mögött” Gyűlöletkeltésre és az előítéletek erősítésére alkalmas megnyilvánulásai miatt a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az Aranyosi Péter humorista részére 2017-ben adományozott Karinthy-gyűrűt visszavonja – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel. Azt […]
borsodban és fejérben a kólában a kenyérben az ólakban a tévében a gyáva nyulak évében az aluljárók rendjében a pénzmozgások trendjében a foghiányos fogsorban a bocsánatos offshore-ban a rád dudáló kocsiban az eldünnyögött bocsiban a nemzetiszín pántlikában masírozó bácsikában sok kis undok alakban a legsivárabb barakkban a kissalétrom utcában az ottaniak cuccában az inkriminált szavakban […]
Ukrajna a Nyugat nélkül nem csak háborúzni nem tudna Oroszországgal, hanem egy napig sem tudna talpon maradni – jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor közölte: már több mint 2 millió ember nyilvánított véleményt az Ukrajna európai uniós csatlakozásáról indított Voks 2025 szavazáson. Orbán Viktor azt mondta: […]
Nem lehet kérdés, hogy mára becsukhatjuk az internetet, és tulajdonképpen már holnap se érdemes kinyitni. Szentkirályi Alexandra, aki állítólag a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója lett, amíg nem figyeltünk oda (Menczert előléptették főharcosnak, vagy miért) ma bizonyosan felért haszontalan és kártékony, de annál túlmozgásosabb karrierje politikai csúcsra. Pedig azt hittem, az abszolút csúcs az volt számára, amikor […]
Amikor egy templom megújul, az a közösségen túl jó a városrésznek, a falunak, sőt a gazdaságnak is, hiszen az sem mindegy, hogy milyen megbízásokat, milyen munkákat kapnak a felújításokban részt vevő vállalkozók, vállalkozások, akik erre még büszkék is lehetnek – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten. Soltész Miklós bejelentette, […]
Még szorosabb együttműködés várható a jövőben a magyar és az afrikai olimpiai mozgalmak között a kölcsönös tiszteletre alapozva – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Dunakeszin. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Afrikai Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségét (ANOCA) vezető Mustapha Berraffal folytatott munkareggelijét követően rámutatott, hogy Afrika szerepe nem pusztán a világgazdaságban és […]
A kormány minden esetben fellép az indokolatlan áremelések ellen. Az árréscsökkentés továbbra is védi a családokat és a nyugdíjasokat, az érintett élelmiszerek 19,6 százalékkal lettek olcsóbbak, míg a drogériai termékek ára 26,9 százalékkal lett kedvezőbb – hangsúlyozta a legfrissebb árstatisztikai adatokhoz fűzött kommentárjában szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Kiemelték, hogy a kormány tovább küzd, önkéntes […]
Orbán Viktor miniszterelnök kedden Nicolas Sarkozy korábbi francia köztársasági elnökkel folytatott megbeszélést Párizsban – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály. A tárgyaláson a nemzetközi és az európai uniós politika aktuális kérdései mellett áttekintették a magyar-francia kétoldalú kapcsolatok helyzetét is. (MTI) Értjük. Tehát Orbán Viktor a mi pénzünkből elruccant Franciaországba, ahol egyrészt találkozott a részben […]
Én egy utcai szabadságharcos voltam és vagyok – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a francia LCI tévécsatorna vasárnapi műsorának adott interjúban. Hozzátette, hogy „a szabadságot ma Brüsszelből fenyegeti veszély, ez ellen kell harcolnunk”. Kijelentette, hogy „a mi kultúránk alapja a szabadság, a részvétel, a demokrácia, (…) nekünk ezt kell erősíteni„. Hangoztatta azt is: dolgozik azon, […]
A normalitás melletti kiállást nevezte a magyar nemzet történelmi küldetésének a kulturális és innovációs miniszter szombaton Gödöllőn, egy történelemverseny díjátadóján. „Történelmünkből tudjuk és megismertük”, hogy nemzetünk küldetése nem lehetett és nem lehet más, mint a keresztény kultúránk képviselete mellett kiállni a normalitásért – hangoztatta Hankó Balázs a III. Grassalkovich Országos Történelem Verseny díjátadó ünnepségén. A […]
A kormány gazdasági semlegességi stratégiájának nyomán hatalmas befektetési és foglalkoztatottsági rekordok dőlnek sorra Magyarországon, ami mutatja, hogy miért lenne hiba a világ újbóli blokkosodása – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Genfben. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) konferenciáján mindenekelőtt kifejtette, hogy napjainkban a világgazdaság súlyos kihívásokkal szembesül, […]
Az ukrán-magyar határszakaszon 6594-en léptek be Magyarországra csütörtökön – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-t. A beléptetettek közül a rendőrség 28 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – áll […]
A kormány készen áll arra, hogy segítse Budapestet, de ehhez törvényes költségvetés kell, át kell világítani a főváros költekezését, és arra van szükség, hogy Karácsony Gergely, a Tisza Párt és Vitézy Dávid pártpolitikai csatározások helyett végre Budapestért dolgozzon – jelentette ki a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a Facebook-oldalán szerdán. Szentkirályi Alexandra bejegyzésében úgy fogalmazott: „Elég lesz fiúk! […]
Június negyedike nemzeti összetartozásunk napja és éljünk bárhol is, magyarok vagyunk, összetartozunk – mondta a kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalára feltöltött videójában szerdán. Hankó Balázs elmondta, ezt jelképezi az a nemzeti színű karszalag is, melyet több, mint tizenhatezer ember csuklójára kötnek fel kollégáival szerte a Kárpát-medencében. Hozzátette, a nemzeti színű szalag a történelmi Magyarország […]
A parajdiak számíthatnak a magyar kormány, Magyarország támogatására – jelentette ki az MTI-nek nyilatkozva Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki hétfőn ellátogatott a katasztrófa sújtotta, Hargita megyei településre. Nacsa Lőrinc a helyszínen tájékozódott a sóbánya elöntése nyomán kialakult helyzet súlyosságáról, majd a helyi turizmusban és vendéglátásban érdekelt vállalkozókkal beszélt, és biztosította őket a magyar kormány […]
Karol Nawrocki, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával pályázó jelölt nyerte meg a lengyel elnökválasztást a szavazatok 50,89 százalékával a lengyel országos választási bizottság (PKW) honlapján hétfő hajnalban ismertetett végeredmények szerint. Nawrocki kihívója, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester a voksok 49,11 százalékát kapta a választás vasárnap tartott második fordulójában. Karol Nawrocki csaknem […]
Donald Trump amerikai elnök második hivatalba lépése óta bizonyította, hogy lehetséges gyors változásokat elérni, megmutatta, hogy a globális baloldalnak nincs istenadta joga a USAID és más amerikai kormányzati szervezetek „korrupt dollárjaihoz” – jelentette ki László András európai parlamenti képviselő (Fidesz), a Patrióták Európáért Alapítvány elnöke szombaton Budapesten, a Transatlantic Young Patriots Summit konferencián. László András […]
Ha ma nem cselekszünk, a jövőnk egyre inkább iszlám lesz, ezért meg kell állítani az iszlamizáció három meghajtóerejét: a tömeges bevándorlást, a woke multikulturalizmust és a politikai gyávaságot – mondta Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PVV) elnöke a CPAC Hungary 2025 konferencián Budapesten pénteken. Geert Wilders szavai szerint Európa-szerte milliók érzik magukat idegennek saját országukban, […]
Az online csalásokban részt vevő bűnözői csoportok 80 százaléka ukrán háttérrel dolgozik, ukrán emberekből áll, Ukrajnában van a központjuk. Az ukrán maffia nemcsak a hagyományos formában – „böhöm nagy autókkal”, „gyanús kinézetű, nem túl bizalomgerjesztő emberekkel” – működik, hanem kifinomultak, okosak és a modern technológiában is képesek maffiaszerű hálózatokat kiépíteni; Ukrajna egy veszélyes ország – […]
Donald Trump amerikai elnöksége valódi civilizációs fordulatot hozott, visszaadta a reményt a világnak – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a CPAC Hungary konferencián, Budapesten. Orbán Viktor a kétnapos tanácskozás nyitónapján tartott beszédében emlékeztetett: a tavalyi CPAC-konferencián azt mondta, hogy Donald Trump fogja megnyerni az amerikai választásokat. „Megnyerte. Jövőre Magyarországon lesznek választások. Van-e több kérdés?” […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.