Mint tudjuk, és ég is a pofánk rendesen, Orbán a Facebookon is, az X-en is sietve reagált Trump és Zelenszkij péntek esti sikertelen találkozójára. Miközben az európai vezetők sorban álltak ki Ukrajna és az Ovális Irodában megalázott ukrán elnök mellett (mielőtt tegnap Londonban találkoztak volna és őt nem hívták meg), a Fidesz miniszterelnöke a következőt lelkendezte világgá, még ma is háborog tőle a gyomrom: „Az erős emberek békét teremtenek, a gyengék háborút. Ma Trump elnök bátran kiállt a béke mellett. Még akkor is, ha ezt sokaknak nehéz volt megemészteni. Köszönjük, elnök úr!”
Valahogy úgy képzelem, hogy egy ideje naponta magához nyúl örömében a Karmelitában Júdás és vele együtt vezényszóra az egész galeri, mert a teljesen elszabadult és kiszámíthatatlan tengerentúli mangó színű Mussolini napi mozgásában visszaigazolva látja a saját kreténségeit. És mivel semmi más nincs, amivel villoghatnának, így ez okoz nekik össznépi örömöt. Persze csak semmi buzulás – hogy Torrentét idézzem. Pláne hogy a Pride halállistára került a résztvevőivel együtt, úgyhogy lehet lengetni a nemzeti trikolórt, és örvendezni, hogy ha a homoszexuális emberek eltűnnek az ország minden szegletéből, akkor végre teljessé válik az internacionálé. Megszűnnek a gondok, visszatér a Kánaán, ami egyébként el sem tűnt, csak néha egy-egy bárányfelhő eltakarta a Napot, ami megvilágíthatta volna, az infláció agyonveri magát, feltöltődnek az államkincstár tartalékai, mindenki szja-mentes lesz, nemcsak az anyák, hanem az apák is, a civilek elmehetnek a faszba, vagy elüldözik őket, és narancsillatot fog lengedezni a tavaszi a szellő, miután a Kádár-rezsim restaurátorai egy sebészeti szikével eltávolítják azokat a rosszindulatú keléseket, amelyeket a Trump nevű példakép és bandája egy bozótvágóval már eltávolított Amerikában. Arról az összevissza hadováló és hazudozó elítélt bűnözőről van szó, aki miután szénné alázta az alelnökével Zelenszkijt, elment golfozni. Ez utóbbi, a Vance nevű síelni ment, ám nem volt teljesen zökkenőmentes a kiruccanása Vermontban, mert a sípálya előtt egy kisebb feldühödött tömeg várta, és elküldte Putyinhoz. Nem én nevezem náci söpredéknek és árulónak, a honfitársai gondolják így.
Szóval ha a logikai láncot követjük, akkor Júdás szerint Vlagyimir gyenge ember, legalábbis ha abban egyetértünk, hogy ő teremtette a háborút, nem Ukrajna támadta meg saját magát. Bár a hívek egyáltalán nem ragaszkodnak a logikához és a tényekhez, úgyhogy jól van ez így, különben is egy részük már tényleg elhitte, hogy valójában Putyin az áldozat ebben a véres sztoriban. De minek is ragaszkodni a logikához, ok-okozati összefüggésekhez, amikor a világ állítólag elsőszámú vezetője csuklóból lediktátorozza Zelenszkijt, másnap meg már nem emlékszik semmire. Ugyanígy van a mi házi Trumpunk is, aki egyik nap meghirdeti, hogy ilyen a béke, ami amúgy még mindig csak kézzelfogható közelségben van, másnap meg már a TV2-ben magyarázza, hogy ha nincs béke, nem lesz sikeres Magyarország sem 2025-ben, sem 2026-ban. Ez a szélsőjobbos populisták szólásszabadsága: egyik nap ezt mondják, másik nap a szöges ellentétét, és egyikért sem kell vállalni a felelősséget. Nem tegnap óta van ez így, jól bevett szokás ez a sütőtökszínűeknél; a koherencia, a tárgyilagosság nem szerepel a szótárukban, ellenben a hazudozás és nagyotmondás az igen.
Objektíven a két fasiszta között lényegében semmi különbség nincs, maximum annyi, hogy az egyik Liverpool meccset néz, miután hülyének nézett mindenkit nagy-nagy nyugalomban, a másik meg miután a harmadik világháborúról delirált, és Zelenszkijt alázva magasztalta Putyint, elment golfozni. Az egyik csinálja, a másik meg csak nézi, mert 100 méter kocogás után szerintem összeesne. Az biztos, hogy mindkettő nagyon elégedett, a mienk különösen az lehet, hiszen beérett Amerikában is az a putyini franchise-ba tekert szuverenistának, patriotizmusnak csúfolt szélsőséges, illiberális ideológia, amit ő tizenöt éve kétharmaddal uralkodva képvisel. Ahogy elnézem a magyar populációt, ez valószínűleg nem fog változni, mert elég volt beígérni a jövő évtizedet is ahhoz, hogy hirtelen megváltozzon a véleményük a főgengszterről és annak 15 éve tartó fosztogatásáról. Gondolok itt arra, hogy a Republikon mérése szerint visszazárkózott a Fidesz a Tiszához, ami azt jelenti, hogy Pató Pál leszármazottainak országa méltó régi nagy híréhez. A jól van az úgy, csak nekem is csurranjon-cseppenjen egy kicsit, a többit leszarom attitűdhöz.
És hogy ne csak a buzikat, hanem a drogosokat is lehessen két gyomorkorgás között utálni és hibáztatni, őket is elkezdték üldözni, erre bizonyos Horváth László Fidesz-képviselő kormánybiztosi kinevezése lesz a garancia. Az illetékes elvtárs kormányhatározatban rögzített feladata szerint olyan kábítószer-ellenes akciótervet dolgoz ki, amelynek célja a zéró tolerancia elvén alapuló kábítószer-szabályozás megvalósítása és a kábítószer-kereskedelemmel szembeni fellépés erősítését célzó intézkedések megtétele. Ő koordinálja majd az akcióterv végrehajtását és előkészíti a kábítószer-kereskedelem felszámolásával kapcsolatos jogszabályokat. Mindehhez a szokásos államtitkári díjazáson és juttatáson kívül komoly apparátust is kap: 10 fős titkárságot a Miniszterelnökségen. Azon gondolkodtam, hogy ezek legtöbbször azokat baszogatják, akik tulajdonképpen ők maguk. Nem titok, mert nem sikerült titokban tartaniuk, hogy melegek, pedofilok, kábítószerfogyasztók tekintetében a Fideszben sincs hiány, gondolom, lesz kitől tanácsot kérni, hogy az ilyeneknek mi fájna a legjobban, mivel kellene odabaszni nekik.
– Te Tomi! Szerinted mit csináljunk, hogy a sok cigány kisköcsög ne herbálozzon annyit Gyöngyöspatán? – Hát bazdmg, Viktor, ez jó kérdés! Szerintem mindenképpen szóljatok Széki Attinak, az jó pénzért majd leszoktatja őket a cuccról. – Tényleg, hogy ez eddig nem jutott eszembe! – Bese atya meg lehetne a buzilobbi üldözője, mert ha valaki, hát ő tudja, hogy néznek ki ezek, és miként lehetne lépre csalni őket. Nagy tapasztalata van ebben. Hogy is mondta? Rászedtek, naivságomat kihasználták és elveszítettem a józan ítélőképességem. – Nagyon okos vagy, Tomi! Mindenkit elkapunk: drogosok, melegek, lipsik, brüsszeliták, Soros-ügynökök. Listázni, listázni és listázni! Az Andrássy út 60-at most újítjuk fel, de lehet, hogy nem nyitjuk újra, hanem eredeti céljára fogjuk használni. Szerintem Menczer legyen az új igazgatója, a Schmidt Marit csak nem tehetem oda kínvallatni! – Igazad van. Mit iszol, Viktor?
A legnagyobb fogás a meleg drogos lesz, és ha már Amerika, talán érdemes lenne átvenni a régi vadnyugati szokásokat is, aztán a Körúton a WANTED felirat alatt lehet jó pénzért feldobni azokat, akik gyanúsak. És mivel ez józanul nem annyira szokott összejönni a nagyon kemény szektának, a hárommilliós kocsmapénzzel és az otthon kotyvasztott pálinkával erősebbé és bátrabbá lehet tenni népet. A négymillió alkoholista országa újra naggyá lesz téve! Igyatok, szaporodjatok és sírva vigadjatok!
Ceterum censeo: az orbáni rendszer bukni fog!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.