NEHAZUGGY

Kizárólag rajtad múlik

Szalonna | Ma | 8:38

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 437,540 forint, még hiányzik 1,862,460 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Milyen kevesen voltunk és milyen sokan maradtunk – így hangzik az az eredeti történelmi szállóige, amelyet Giuseppe Garibaldi olasz tábornoknak, forradalmár-szabadságharcosnak, az olasz egység megteremtőjének tulajdonítanak.

Akiből a meglehetősen kockázatos 1860-as szicíliai partraszállás valamelyik évfordulóján szakadt fel ez az ironikus megállapítás, amikor körülnézett a hatalmas, ünneplő tömegen, ahol mindenki az ő harcostársának, azaz hősnek vallotta magát. Ez az ironikus mondás arra az újra és újra ismétlődő jelenségre utal, amit akár opportunizmusnak vagy köpönyegforgatásnak vagy egyszerűen utólagos bátorságnak is nevezhetünk. Azt fejezi ki, hogy amikor valódi kockázatot kell vállalni egy veszélyes vagy bizonytalan ügyért, nagyon kevesen állnak ki mellette. Miután azonban a küzdelem győzelemmel zárul, és a részvétel már semmilyen veszéllyel nem jár, ellenben dicsőséget vagy előnyöket hoz, hirtelen rengetegen állítják magukról, hogy ők is ott voltak és harcoltak. Utólag sokan emlékeznek úgy, hogy ők valójában mindig is ellenálltak. Ott akarnak lenni a győztesek oldalán, vagyis hirtelen „sokan maradnak” azok, akik sehol nem voltak, amikor tényleg sötét volt.

Például amikor annyira nyomasztó és kilátástalan volt a helyzet bármilyen változást illetően, amikor annyira nyeregben érezte magát az áprilisban megbukott rezsim, hogy jódolgában még a mi írásainkat is képes volt szemlézni, hogy aztán sértődött helyreigazítási kérelmekkel bombázzanak, mert szó szerint idéztük a megszólalásaikat. Valahol vicces idők voltak, pedig mi egyáltalán nem voltunk szabadságharcosok, hősök főleg nem, a Garibaldinak tulajdonított mondás pedig legfeljebb annyiban volt érvényes ránk, hogy de legalább mindig is kevesen voltunk. A történelmi bölcsesség ma így helyes: milyen kevesen voltunk és milyen kevesen maradtunk. És hát ellentétben azokkal, akik most úgy emlékeznek, hogy ők mindig is küzdöttek egy olyan világért, ahol a politikai szerepvállalásnak, a nép képviseletének elsődleges célja nem az, hogy összeharácsolj és eláss az erdőben több mint 6 ezer millió forintot, miközben azt magyarázod, hogy egy gyermek napi étkeztetése 1500 forintból is lazán kijön és bár lehetne jobb, de így is teljesen méltányos, még kevesebben maradtunk.

Többfajta végleges veszteség után az utolsó utáni utolsó dobásunkhoz értünk. Lehet összekapaszkodásnak és a végső nekirugaszkodásnak is nevezni. Nyolc hónappal ezelőtt március volt, szombat és 14-e. Mások számára valószínűleg semmi jelentősége, alólunk akkor húzta ki az élet és a halál azt a szőnyeget, amin úgy éreztük, hogy többé és kevésbé stabilan álltunk. Nem a mások lábára taposva, hanem a saját lábunkon. Ha vissza kell gondolni, hogy mi történt nyolc hónap alatt, csak a sűrű köd gomolyog. Edgar nem várta meg, hogy egy olyan világba léphessünk át együtt, amiben legalább a reménye megvan annak, hogy másképp is lehet magyarnak lenni, embernek lenni, érdemeink szerint boldogulni. Fogalmunk sincs, hogy mi történt az elmúlt 8 hónapban, hogy jutottunk el idáig, csak a sűrű köd gomolyog. Nem a magyarázkodás, hanem a leltár, az önkritika és a szembenézés pillanata ez. Az utolsó ilyen jellegű írásunkhoz érkeztünk, amelyről a következő másfél hónap dönti el, hogy tizenegy év után valóban a legutolsó volt-e.

Ezért fordulunk most talán utoljára hozzátok, nem mint önjelölt hősök és szabadságharcosok, hanem mint azok, akik tizenegy éve kizárólag a lelkiismeretünkre hallgatva létrehoztuk ezt az oldalt. Mint akik végletesen megfogyatkozva, a globális platformok manipulatív, az elménket és a szabadságunkat követelő királyságának, a három mondatos frappáns kinyilatkoztatások és a 23 másodperces jól odamondó videók világának szorításában még mindig azt gondolják, hogy amíg emberek olvasnak, hajlandóak fél percnél tovább figyelni, gondolkodni és reflektálni önmagukra és arra, ami körülöttük és velük történik, addig bármi történhetik. Addig van értelme.

Tudjuk, hogy a szabadság és a függetlenség sokba kerül, de sokkal többe került volna bármikor lemondani róla. Soha nem mondtunk le erről, és most már nem is tervezzük. Tizenegy éve is ez volt a legfontosabb, ma is az. Ha ennek az az ára, hogy vége, akkor legyen: ha közpénz kell hozzá, akkor inkább ne csináljuk. Akkor se, ha egy nagyon vékony pengeélen táncolunk már elég régen, ahol nem az a kérdés, hogy ki lesz a következő, akitől megválunk, hanem hogy ha megadja magát egy laptop, vagy valakit lever valami kórság, akkor hogy oldjuk meg a napot. Átgondoltuk, újragondoltuk, számoltunk, és úgy döntöttünk, hogy még egyszer nekiveselkedünk. A jelenlegi kapacitásaink mellett havi 1,8 millió forint az a minimum, amivel talán megérjük – ha már nem mindannyiunknak adatott ez meg -, hogy bíróság előtt lássuk azokat, akik milliárdokat ástak el az erdő mélyén, akik Moszkvának árultak bennünket, miközben a szuverenitásról papoltak, akik gyerekeket kínoztak a mocsokban, és kissemmiztek, lassú megsemmisülésre ítéltek olyanokat, akiket szolgálniuk kellett volna.

Ezért most hozzátok fordulunk, noha a marketing soha nem volt az erősségünk. Ahogy eddig se, most se alamizsnát kérünk, nem könyöradományt vagy szívességet. Hanem annak garanciáját, hogy semmi más ne számítson, csak a lelkiismeretünk. Tévedhetünk, de csak az igazság talaján maradva. Azokra számítunk, akik nem minden körülmények között azzal akarnak szembesülni, amit jólesik olvasni. Mi nem politikai pártok, széljárások és divatos eszmék mellett vagy ellen állást foglalva gondolkodtunk soha közös dolgainkról. Még akkor se, ha az orbánizmusnál többet soha senki nem vett el tőlünk. Azért nem korlátoztuk soha a hozzászólások lehetőségét se, mert nem azt akarjuk, hogy mindig mindenki mindenben egyetértsen velünk. Aki ezért olvas (cikkeket vagy legalább címeket), annak semmit nem tudunk adni. Nem a lájkokért csináljuk, nem megfelelési kényszerből. Nem akarunk minden áron népszerűnek lenni és bocsánatot se akarunk kérni azért, mert nem rajongunk gyermeteg érzelmekkel politikusokért, vagy mert feltűnnek olyan jelek, amelyek rossz időket idéznek.

A legnagyobb nehézségek között is azt gondoltuk, hogy vannak dolgok, amelyekből nem lehet engedni. Amelyeket nem lehet alku tárgyává tenni, külső elvárásokhoz igazítani. Az elveinkhez való hűség és a függetlenség ilyen. Ha ez van, akkor minden van. Ha meg nem működik, akkor sóval behintjük a Szalonna és a Szalonnázó helyét, és büszkék leszünk arra, hogy legalább a középiskolás kort megértük. És nem kell bablevest se hozni nekünk a börtönbe. Ezen a számunkra nehéz napon, amikor elkezdődik életünk hátralevő része, jelentéktelenségünk tudatában arra kérünk mindenkit, aki úgy gondolja, hogy majd mások összedobják, gondolja át még egyszer.

Ha bármit jelent ez a kis fórum, vagy bármit jelentett valaha, amikor még Edgar kapás cikkeit lopkodták a mások munkájából megélni próbáló oldalak, vagy amikor Vogronics kolléga előtt sötétült el a világ a bukott rendszer hazugságaitól és az igazságtalanságoktól (neki is hálásak vagyunk mindenért), akkor most rád van szükségünk. Ha értékesnek tartod, ha egyáltalán munkának tartod, amit csinálunk, mellénk állhatsz. Hátha meg tudjuk írni azt a könyvet, ami után már sokkal könnyebb lesz levegőt venni, mint ma, szombaton, 14-én. Egy szó mint száz: köszönjük mindenkinek, aki olvas, megoszt és támogat. Külön köszönjük annak, aki erőn felül teszi ezt, nekik soha nem fogjuk tudni meghálálni. A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni. Kizárólag rajtad múlik, hogy legyünk, vagy ne legyünk.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!