VENDÉG

Szabvány és annak hiánya

Mivel szembesültem a minap? Az emberiség képes volt egységesíteni pl. a világkereskedelmet működtető, több tonnás acélkonténereket, de két, azonos méretű és rendeltetésű személyautó keréktárcsájának csereszabatossága megoldhatatlan feladat maradt. A világ egyik végén gyártott konténert gond nélkül átrakják egy másik földrész hajójára, vasúti szerelvényére vagy kamionjára, ám egy kis Peugeot négycsavaros, 15 colos felnijét nem lehet felszerelni egy kis Fordra. Hiába egyezik meg a csavarok osztóköre, a középfurat és az ET-szám minimálisan ugyan, de különbözik. Mintha a konnektorainkba csak a megfelelő gyártó készülékének dugóját lehetne bedugni. Tudom, hogy a keréktárcsa méreteit a futómű, a fékek, a jármű tömege és számos biztonsági követelmény határozza meg. Csakhogy senki sem követeli, hogy egy húsztonnás teherautó és egy egyliteres kisautó azonos keréken közlekedjen. A kérdés az, hogy a hasonló kategóriájú járműveknél valóban szükség van-e ennyiféle, egymással összeegyeztethetetlen megoldásra? Számomra nyilvánvaló, hogy az eltéréseket nem feltétlenül műszaki szükségszerűség indokolja, hanem a gyártók üzleti érdekei.

A szabványosítás a modern civilizáció egyik jelentős vívmánya. Az E27-es vagy E14-es foglalatba évtizedek óta különböző gyártók izzóit csavarhatjuk. Az AA és AAA elemeket sem kell a zseblámpa márkája szerint keresgélnünk. A bankkártyák mérete szabványos, a gumiabroncsok méretjelölése és méretei is egységesek, a metrikus csavarok pedig lehetővé teszik, hogy ne kizárólag a készülék gyártójától szerezzük be a megfelelő kötőelemet. Micsoda szerencse, hogy a csavargyártók nem ragaszkodtak ahhoz, hogy minden márka saját menetemelkedést használjon! Képzeljük el, milyen lenne, ha egy IKEA-szekrényhez csak IKEA-csavart, egy Bosch-géphez csak Bosch-csavart lehetne vásárolni. Pedig egyes területeken ettől a világtól nem is járunk olyan messze.

Vegyük az akkumulátoros kéziszerszámokat. A Bosch, a Makita, a Husqvarna, a Stihl, a Black & Decker és más gyártók kiváló fúrógépeket, csavarozókat, fűrészeket, illetve kerti gépeket, pl. fűnyírókat, sövényvágókat, lombfúvókat, láncfűrészeket készítenek, csakhogy akkumulátoraik és töltőik nem csereszabatosak. Öt különböző márkájú géphez ötféle akkumulátor és töltő kell. Olykor még ugyanazon gyártó különböző termékcsaládjai között sincs kompatibilitás. Miért ne lehetne legalább néhány egységes feszültség-, teljesítmény- és csatlakozási kategóriát kialakítani, megfelelő biztonsági védelemmel? A háztartási gépeknél hasonló a helyzet. A porszívók porzsákjai, szűrői, csövei, a kávéfőzők vízszűrői és kapszulái, az elektromos fogkefék pótfejei típusfüggők. Egy néhány éves készülékhez olykor nehezebb alkatrészt találni, mint aranyat a Dunában. A nyomtatók pedig külön fejezetet érdemelnének a fogyasztók bosszantásának történetében. Tintapatronok, tonerek, azonosítóchipek, firmware-frissítések: egyes gyártók bizonyos modelljeinél még az utángyártott patronok használatát is szoftveres korlátozások nehezítik. A papírméretet sikerült egységesíteni, a tintapatront már kevésbé. S akkor még nem beszéltünk a bútorvasalatokról, fióksínekről, konyhai robotgépek tartozékairól, elektromos rollerek akkumulátorairól és töltőiről. Mindenütt ugyanaz a kérdés: meddig indokolja a műszaki fejlődés a sokféleséget, és mikortól válik a megvásárolt termék a gyártóhoz kötött, folyamatos költekezés eszközévé?

Az autóiparban ennél is súlyosabb probléma alakult ki, amely már nem egyszerűen az alkatrészméretekről, hanem a tulajdonos kiszolgáltatottságáról szól. A modern autó valójában négy keréken guruló számítógép. Motorvezérlés, fékrendszer, légzsák, automata sebességváltó, vezetéstámogató rendszerek – mindegyikhez érzékelők és elektronikus vezérlőegységek tartoznak. A hibák diagnosztizálásához már nem elegendő a hagyományos autószerelői tudás, megfelelő szoftverre és elektronikus hozzáférésre is szükség van. Pedig az autódiagnosztikában létezik nemzetközi szabvány. Az OBD-rendszer szabványos csatlakozóján keresztül számos hibakód kiolvasható. Csakhogy ez nem jelenti azt, hogy minden vizsgálat, beállítás és javítás elvégezhető egy független műhelyben. Bizonyos gyártóspecifikus műveletekhez külön szoftver, előfizetés, online kapcsolat vagy biztonsági jogosultság szükséges. Ilyen lehet a vezérlőegységek programozása, az új alkatrészek elektronikus illesztése, a kulcsok tanítása vagy egyes vezetéstámogató rendszerek beállítása, meghatározott hibaüzenetek kitörlése. S itt kezdődik az igazi kiszolgáltatottság. A tulajdonos megvásárolta az autót, kifizette annak teljes vételárát, a benne lévő elektronikával együtt. Amikor azonban meghibásodik valami, akár tíz év múlva, kiderülhet, hogy a javításhoz szükséges szoftveres hozzáférés nem áll rendelkezésére. A környékbeli, évtizedes tapasztalattal rendelkező szerelő pontosan tudhatja, mi a hiba, de a javítás befejezéséhez szükséges elektronikus műveletet nem tudja elvégezni. A tulajdonos pedig mehet a márkaszervizbe, ahol a diagnosztikáért, a munkavégzésért és a programozásért külön is fizethet, nemritkán csillagászati óradíjak mellett. A probléma nem önmagában az, hogy a szakszerviz drága. Egy korszerű műhely fenntartása, a speciális műszerek és a szakemberek képzése valóban sok pénzbe kerül. Hanem az, amikor a tulajdonosnak nincs választási lehetősége. Amikor nem azért kell a drágább szolgáltatást igénybe vennie, mert az jobb, hanem mert a gyártó elektronikus rendszere máshová nem engedi be.

Az EU már egy 2007-es (715/2007/EK) rendelettel megteremtette a független javítók információhoz jutásának fontos jogi alapjait, a későbbi szabályozás pedig tovább erősítette azokat. Csakhogy a jogszabályban biztosított hozzáférés és a gyakorlat között jelentős különbség lehet. A gyártói diagnosztikai rendszerek költségei, az előfizetések és a különféle elektronikus jogosultságok továbbra is komoly terhet jelentenek a független szerelőknek. Természetesen az autólopás elleni védelem és a kiberbiztonság jogos követelmény. De a biztonságos, ellenőrzött hozzáférés nem azonos a kizárólagos gyártói hozzáféréssel. Az európai SERMI-rendszer például éppen a biztonsági szempontból érzékeny javítási információkhoz való jogosultság egységesítését szolgálja. Az alapelv egyszerű: az autó tulajdonosa dönthesse el, ki javítja a tulajdonát. A megfelelő képesítéssel és ellenőrzött jogosultsággal rendelkező független szerelő ne kerüljön indokolatlan hátrányba a márkaszervizzel szemben. Aki megvette az autót, annak ne kelljen újra és újra megvásárolnia a jogot ahhoz, hogy megjavíttathassa.

Ezen a ponton érdemes az Európai Unió intézményei felé fordulni. A 720 tagú Európai Parlament, a 27 tagú Európai Bizottság és a mögöttük működő szakértői apparátus jelentős erőforrásokkal rendelkezik. Az európai képviselők és biztosok magas javadalmazása mellett joggal várható el, hogy munkájuk eredménye a polgárok mindennapi életében is érzékelhető legyen. A szabványosítás, a fogyasztóvédelem és a javításhoz való jog éppen ilyen terület, amelyen az uniós együttműködés kézzelfogható előnyökkel járhat.

Az eddigi eredmények egyáltalán nem lebecsülendők. Az egyik leglátványosabb siker a mobiltelefonok és más elektronikai eszközök töltőcsatlakozóinak egységesítése. Az EU 2024 decemberétől számos készülékkategóriában, 2026 áprilisától pedig a laptopoknál is kötelezővé tette az USB-C csatlakozót az újonnan forgalomba hozott, szabályozás alá tartozó eszközöknél. A gyártók önkéntes együttműködése nem bizonyult elegendőnek, ezért az Unió jogszabályhoz folyamodott. A technológiai fejlődés ettől nem állt meg, a fogyasztók viszont megszabadulhatnak számos fölösleges töltőtől. Hasonlóan kézzelfogható eredmény a roamingdíjak megszüntetése. 2017 júniusa óta az uniós polgárok az EU-n belüli utazásaik során főszabályként belföldi díjszabás szerint telefonálhatnak és használhatják mobilinternetüket. Az egységes európai fizetési térség, a SEPA révén az euróban történő átutalások és beszedések közös szabályrendszer szerint működnek. Az uniós energiacímkézés pedig lehetővé teszi a háztartási berendezések energiahatékonyságának összehasonlítását; a 2021-től több termékcsoportnál visszavezetett A–G skála átláthatóbbá tette a korábbi, egyre bonyolultabb A+, A++ és A+++ jelöléseket. Az Unió a javíthatóság területén is előrelépett. A 2025 júniusától alkalmazandó szabályok a mobiltelefonoknál és táblagépeknél többek között előírják a fontos pótalkatrészek hosszabb ideig tartó biztosítását és az akkumulátorok tartósságára vonatkozó követelményeket. A 2026 júliusától alkalmazandó, javításhoz való jogról szóló irányelv meghatározott termékcsoportoknál tovább erősíti a fogyasztók javíttatási lehetőségeit. A 2023-ban elfogadott akkumulátorrendelet 2027 februárjától számos hordozható akkumulátor eltávolíthatóságát és cserélhetőségét követeli meg, bizonyos kivételekkel. Ez még nem jelent általános csereszabatosságot, de legalább afelé mutat, hogy egy elhasználódott akkumulátor miatt ne kelljen az egész készüléket kidobni.

Mindez azt bizonyítja, hogy az Európai Unió képes a közös piac előnyeit közvetlenül a fogyasztók javára fordítani. Éppen ezek az eredmények indokolják, hogy a szabványosítás és a javíthatóság további területein is kezdeményező szerepet vállaljon. Természetesen a szabványosítás sem lehet öncél. A különböző műszaki megoldások versenye sok esetben éppen a fejlődés motorja. Az sem lenne észszerű, ha egy új szabvány miatt működő berendezések millióit kellene idő előtt lecserélni. Ám a műszaki innováció és a fogyasztó mesterséges kiszolgáltatottsága nem ugyanaz. Egy gyártó fejleszthessen jobb akkumulátort, korszerűbb motort vagy vezérlőelektronikát, de ha ezek használatához nincs feltétlenül szükség egyedi csatlakozóra, saját töltőre vagy kizárólagos javítási jogosultságra, akkor ne ezekkel próbálja magához láncolni a vásárlót.

A szabványosításnak nem csupán fogyasztóvédelmi, hanem környezetvédelmi és gazdasági jelentősége is van. Minden fölöslegesen megvásárolt töltőhöz, akkumulátorhoz és idő előtt lecserélt készülékhez nyersanyag, energia, szállítás és csomagolás szükséges. Az európai gazdaság versenyképességét sem feltétlenül az szolgálja, ha a vállalatok a vásárlók egymástól való elzárásában, nem pedig a jobb termékek előállításában versenyeznek. Éppen ezért érdemes lenne az Európai Bizottságnak egy átfogó, több évre szóló szabványosítási és csereszabatossági program lehetőségét megvizsgálnia. Nem minden alkatrészt kellene egyformává tenni, hanem azokat a területeket feltérképezni, ahol az eltéréseknek nincs műszaki indokuk, viszont jelentős többletköltséget okoznak. Elsőként a háztartási és kerti gépek akkumulátorai, a gyakran cserélendő fogyóeszközök, valamint az autóipari diagnosztikai rendszerek kerülhetnének napirendre. A munkába a gyártók mellett a független javítókat és a fogyasztóvédelmi szervezeteket is be kellene vonni. Az EU előtt számos, ennél jóval nagyobb horderejű feladat áll, a gazdasági versenyképességtől a biztonságpolitikáig. A közös piac eredményességét azonban a polgárok a mindennapokban is szeretnék megtapasztalni: abban, hogy mennyibe kerül az autójuk javítása, meddig használhatják háztartási gépeiket, és hány fölösleges tartozékot kell megvásárolniuk. A már elért eredmények azt mutatják, hogy az uniós szabályozás ezen a területen is hatékony eszköz lehet. Érdemes lenne ezt a lehetőséget következetesebben kihasználni. Mert miközben az emberiség képes ugyanazt a konténert a világ egyik végéből a másikba szállítani, ugyanazzal a bankkártyával különböző földrészeken fizetni, és immár ugyanazzal a töltővel különböző gyártók telefonjait feltölteni, még mindig előfordulhat, hogy egy autótulajdonos számára egy kerékcsere felesleges problémát okoz.

A kerék feltalálásán már régen túl vagyunk. Ideje lenne a csereszabatosságát is komolyan venni.

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább