Szépjóreggelt mindenkinek ügynökaktákon innen és túl! Még 24 óra se telt el azóta, hogy nyilvánosan elérhetővé váltak az ügynökakták, vagy legalábbis egy részük, de egy dolgot már majdnem biztosan ki lehet jelenteni, és ezzel a jövőre nézve el is szeretnék határolódni ettől a témától is és magamtól is: ebben az országban lényegében senki nem figyelt meg senkit, nagyjából mindenki ellenállt, szinte mindenki ártatlan áldozat volt, legszélsőségesebb esetben is átverte az állambiztonságot, így bomlasztva belülről a rendszert.
Komolyra fordítva, és nem kevésbé komoly dolgokra is rátérve: hirtelen nem is tudom megfogalmazni, milyen képet fest erről a 36 évvel megkésett szembenézési kísérletről, hogy az a Szijjártó Péter, aki gyakorlatilag hónapok óta felszívódott, és – mintha itt se lett volna soha alapon – kicsekkolt a politikából, aki nem nyekkent meg egyszer se, amikor dicstelen külügyminisztersége szekrényéből megállás nélkül zuhantak ki a csontvázak, akinek tegnap azzal kapcsolatban sem volt semmilyen mondanivalója, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda a korábbi munkahelyén foglalt le ledarátlan bizonyítékokat azzal összefüggésben, hogy a Covid alatt a bandájával 19 ezer lélegeztetőgépet vettek 2000 kórházi ágyra (!!!), tegnap szükségét érezte több családtagja adatait megosztani a nyilvánossággal, nehogy találgatni kezdjenek a pórok meg a gonosz újságírók. Arról nincs mondanivalója, hogy a kormánya egy gyilkos világjárvány idején azzal volt elfoglalva, hogy több tíz- és százmilliárdos közpénz-túlköltekezés révén gennyesre hizlalja a kamucégekben utazó NER-klientúrát, és annak ellenére, hogy pontosan tudták, hogy a kórházi férőhelyek maximális terhelés esetén is legfeljebb 2000 beteg ellátására elegendők, mégis annyit fürkésztek és portyáztak össze, hogy teltház esetén is legalább kilenc gép (!) jutott volna minden betegre, de hogy az a Szijjártó nem az a Szijjártó, azt rohadt fontos volt közölni.
Sokat elmond erről az egészről, hogy bár külön kihangsúlyozták tegnap az erről szóló sajtótájékoztatón is, és rengeteg helyen részletesen szájba van rágva: önmagában az, hogy valaki szerepel az adatbázisban, nem jelenti automatikusan azt, hogy bármilyen tevékenységet végzett a titkosrendőrség számára, egyesek mégis magukon kívül őrjöngenek. Mint Lezsák Sándor, akinek a nevén egy mágnesszalagot dob ki a nyilvántartás, és aki meg van sértődve, kikéri magának, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzék meg, és akinek habzik a Facebook-oldala az ökölrázásától: mindenki felelni fog a bíróság előtt, aki ezt az aljas hazugságot terjeszti róla. Senki nem állított semmit, annyi történt, hogy van egy mágnesszalag amin az érintett születési helye és az anyja neve olvasható.
Pont az a lényeg, hogy ezeknek szalagoknak a tartalma a további kutatások miatt hasznos, de az ott talált adatokból nem lehet megmondani egyértelműen, ki volt ügynök, ki nem. Erre ez bírósággal fenyeget mindenkit, miután az egész politikai pályafutása arról szólt, hogy szívta a köz pénzét és vérét. 32 éven át (!) volt parlamenti képviselő, közben a családi és politikai hátterű alapítványai sok tízmilliárdos állami támogatásokat kaptak szállodafejlesztésre, wellnessre és egyéb látványberuházásokra KÖZPÉNZBŐL, ez meg a neki okozott erkölcsi kárról pofázik. Ami akkor is fura, ha az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) időközben hivatalosan bocsánatot kért Lezsák Sándor volt parlamenti alelnöktől, miután a nyitottaktak.hu ügynökadatbázisában informatikai (technikai) hiba miatt jelent meg a neve. Nem ügynök volt, hanem őt figyelték meg. De nem is állított senki mást.
De a kárról jut eszembe és lendülhetünk is tovább: arra még emlékszik valaki, hogy milliárdokkal tömte ki a Lezsák-féle lakiteleki „Disneylandet” az állam a választás előtt? Hogy és hogy nem, közvetlenül a kormányváltást megelőző hónapokban locsoltak rá csaknem 12 500 millió = 12,5 milliárd forintot a Lezsák-féle hálózatra és a Nemzeti Művelődési Intézetre úgy, hogy ezek a tételek a költségvetési törvényben nem is szerepeltek külön soron. Kinek a nevéhez kötődik ez a gáláns, nagyvonalú gesztus a magyarok kontójára? Na kinek? Bizony Hankó Balázs gyógyszerész és balekminiszter volt az elkövető, aki némely pajtásához hasonlóan idén nem a szerető családja körében tölti a karácsonyt. Nagyon sajnálom. Legalább annyira, mint a felcsúti tőkéseket, akiknek – micsoda szívfájdalom ez nekünk – pocsék évük volt. Igaz, hogy 2025-ben is Felcsúton volt a legmagasabb az egy főre jutó adózott tőkejövedelem összege, ám a 12 millió forint csak harmada az egy évvel korábbi értéknek. Tényleg sajnálatos és borzasztó.
Mint ahogy sokaknak bizonyára az, hogy elrendelték a nyomozást a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program támogatásai ügyében, miután a Gazdasági és Energetikai Minisztérium feljelentést tett a mintegy 475,3 milliárd forintot érintő visszaélések miatt. A felcsúti tőkésekről ugrott be, hogy nyomoz a rendőrség a haveri szállodáknak kiosztott támogatások miatt, mások mellett a Mészáros Lőrinc hoteljeinek adott ingyenmilliárdokat is vizsgálják. Amúgy csak azt akartam mondani – mert kissé kihozott a sodromból Lezsák Sándor DPK-házigazda -, hogy miután majdnem a fél életét közvetlenül a közpénzek körül töltötte, politikai és közéleti tevékenységét, különösen a lakiteleki alapítványi és oktatási tevékenységét pedig számos súlyos pénzügyi, etikai és gazdálkodási kritika övezi, ideje lenne Lezsák papa körmére is ránézni. Van ott bőven más is, ahonnan az a Hankó-féle 12,5 milliárd jön, és már kezd elviselhetetlenül idegesítő lenni, hogy még mindig az egyáltalán nem minden gyanú fölött álló sötét alakok fenyegetik a tisztességes, becsületes embereket.
Még nagyobb károkat okoz ennek az egész szembenézési folyamatnak, és valóban ártatlan emberek ártatlanságát nullázzák le le az olyan megszólalások, mint például Szita Károlyé, aki a 6-os kartonja nyilvánosságra kerülése dacára (amiből kiderül, hogy 23 éves korában, 1980. július elsején szervezte be „hazafias” alapon, „titkos megbízott” minőségében, „Krakus Péter” fedőnéven a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság III/II. osztálya, majd több mint 9 éven át, 1989. május 9-ig tartották nyilván hálózati személyként az állambiztonsági iratokban, ekkor „operatív tevékenysége megszűnt”) köti az ebet a karóhoz. Eddig is tagadott, perelt és manipulációról beszélt, valahányszor felmerült a neve ügynökként, most viszont, amikor a nyitottaktak.hu-n is megjelent a 6-os kartonja, azt mondja, nem ártott senkinek, a kaposváriak előtt pedig nyitott könyv az élete, mégis ötször újraválasztották. De hát a találat az ellenkezőjét bizonyítja annak, amit állít, sőt, azt bizonyítja, hogy a múltja 9 évét eddig tagadta, miközben úgy lehetett évtizedeken át a Fidesz–KDNP egyik legsikeresebb polgármestere, hogy az egykori kormánypárt korábban többször kijelentette, hogy a pártban egykori ügynökök nem viselhetnek pozíciót.
És erre lehet azt mondani és mondják is sokan, hogy ennyi év után mi értelme van ennek, miért kellett ezt így ráönteni a társadalomra, hogy már sokan nem élnek, nem tudják megvédeni magukat, és fröccsen a szar mindenkire, azokra is, akik önként dalolva súgtak be, és azokra is, akiket zsarolással se lehetett beszervezni, de ha még a katolikus püspöki konferencia is képes volt bocsánatot kérni a pártállammal együttműködő egyházi személyek nevében (Kiss-Rigó László bizniszpap, szevasz), akkor kezdjük már el nagykorúnak tekinteni a társadalmat és az állandó megúszási kísérletek és a tanult felelősséghárítás helyett nézzünk már bele a tükörbe. Világosan elmondta az egyébként az egyik választási ígéretét teljesítő kormány: mindenki különös felelősséggel használja a nyilvánosságra kerülő információkat, ellenőrizze az eredeti iratokat, és ami a legfontosabb: ne állítson többet, mint amit a dokumentumok alátámasztanak. Mit kellett volna még tenni? Meddig kellene még várni? Hogy miért most? Szerintem az egyetlen igazán kínzó kérdés, hogy eddig miért nem. Eddig mi volt az akadálya ennek az aktanyilvánosságnak? Ez a lényeg, amúgy meg soha nem lesz megfelelő a pillanat, ha mindig kifogásokat keresünk. Tudom, könnyű annak pofázni, aki világát nem tudta még, amikor egy mocskos rendszer embereket nyomorított meg, de le kell zárni a múltat. Ha eddig nem, akkor megkésve. Annak árán is, hogy lesznek járulékos szenvedések.
Najó, hát ennyit az elhatárolódásról, pedig valami tök másról akartam írni. Ez van, ha elragadtatja magát az ember. Akinek fontos, ragadtassa el magát ITT, hogy mi is el tudjuk ragadtatni magunkat holnap is. Anélkül, hogy bárki meg akarná mondani, mit szabad és mit nem kéne. Csáó!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.