Civilizált jó reggelt, ó de jó, már megint hétfő van!
A hétfőtől függetlenül pedig az van, hogy elvileg mindig van választás, kivéve ott, ahol nemigen van választás. Egyrészt nem mi fogjuk kiválasztani a kettőből, hogy az öt év börtön meg az életfogytiglan közül mi legyen Mészáros Lőrinc univerzális, Forbes-listás vállalkozózseni büntetése azért a rengeteg jótéteményért, amit a gazdája óhaja szerint megcselekedett a honnal, midőn nem bírt félreállni az ölébe hullajtott sokezer milliárd közpénzzel, amit a hálátlan magyarok mégse tudnak megfelelően értékelni.
Másrészt például Bátaszéken, Berlinben vagy Szibéria-Alsón nem ugyanaz a helyzet, ha választani kell. Aközött, hogy az ember olyan lesz, mint Bayer Zsolt, Schmidt Mária, esetleg Menczer Tamás, vagy nem lesz olyan, rohadtul lehet választani, ezzel szemben a nyílászáró-problémákkal küzdő Oroszországban ahol nincs valódi, szabad és tiszta/tisztességes választás, ott leginkább Putyin és Putyin között lehet választani.
Feltétlenül remek hír Európa moszkovitáinak és putriótáinak (putrióta: a patriotizmust kisajátító és abból csúfot űző szélsőjobbos populista) hogy nincsenek csodák: Vlagyimir Vlagyimirovics véreskezű tömeggyilkos pártja tarolt a sem nem szabad, sem nem tiszta három napos kamuválasztáson és hála a jó istennek, csak azok a pártok lépték át a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, amelyek nem jelentenek veszélyt a Kreml hatalmára. Hála a jóistennek, nincsenek nagy izgalmak, nincs felfordulás, itt még a választások kiírása előtt lehet tudni, mi lesz az eredmény, legfeljebb azt kell eldönteni, hogy mekkora győzelmet arasson a győztes.
Hála a jóistennek, hogy Oroszországot nem fenyegeti a demokrácia dekadens nyugati levegője, és eleve csak őfelsége lábhoz idomított álellenzéke, vagyis a nem létező demokrácia álságos látszatát fenntartani hivatott pártok indulhatnak a választáson, míg a putyinizmussal szemben esetleg érdemi alternatívát felmutatni képes pártokat eltiltják a picsába a részvételtől. Rosszabb esetben ki is irtják a politikusaikat az Egységes Oroszország nagyobb dicsőségére. Én még mindig várok annak magyarázatára, hogy mit keresett az eggyel korábbi kormány ennek a gyilkos rezsimnek a távolról sem ölelő karjaiban, hogy önként szédült bele, vagy befigyelt valami zsaroláska, mert a nagy taktikus és bátor utcai harcos hírében álló felcsúti mindenható elszámította magát valahol a nagy taktikázásban. Mindig arra hajlottam, hogy nem kellett ezeket zsarolni, önként, boldogan, teljes meggyőződésből szolgálták Moszkvát a saját hazájuk ellenében, de azért jó lenne erre valami hivatalos bizonyítékot látni, beismerő vallomást meghallgatni.
Az említett véreskezű KGB-ügynöknek ezen kívül is van oka a gólörömre: Németországban két tartományban is tartottak választást a hévégén – nemcsak Bátaszéken, ahol nem tudta annyira függetlenné maszkírozni magát a bukott Fidesz által támogatott jelölt, hogy képes lett volna legyőzni a Tisza Szigetek által támogatott jelöltet az időközi polgármester-választáson -, ami a centrista pártok, a CDU és az SPD további gyengülését/vereségét hozta magával. A berlini, valamint a mecklenburg-elő-pomerániai választásokról van szó, az utóbbi tartományban az AfD nyert, bár előnye nem sok az SPD előtt, a CDU viszont történelmi mélységekbe zuhant. Berlint a baloldal (egyesek szerint szélsőbaloldal – Die Linke) nyerte, megelőzve a CDU-t, amely egy igen valószínű baloldali koalíció esetén – Linke-Zöldek-SPD – itt is bukhatja a kormányzást.
És lehet azzal jönni, hogy az AfD nem kerül kormányra se itt, se ott, de ettől még az a helyzet, hogy Putyin hasznos német idiótáinak felemelkedése kétségbevonhatatlan, a gyengélkedő német gazdaság gyengélkedik, és nem hiszem, hogy Merz kancellár penetráns népszerűtlenségén segít, ha erre benyögi, hogy az eredmény katasztrófa. Nem tudom megítélni, hogy Merz esetleges lemondása csodákat tehetne-e, de hogy a lemondásra kényszerítő nyomás fokozódik az arrogáns vállán, az kétségtelen. Az arrogancia itt már nem segít, a valóság tagadása pedig már másokon sem segített korábban sem. A német politika bomlik, radikalizálódik, Moszkva dörzsöli a véres tenyerét és erre nincsenek jó válaszok még akkor sem, ha Merz kiemelkedő népszerűtlenségén túl szerintem annak magyarázatát, hogy ma Németország ebben a helyzetben van, valahol a múltban is érdemes keresgélni, konkrétan egy másik német kancellár 16 éves regnálásában. Nem azért, mert Angela Merkelre mindenért rá lehetne húzni a vizes lepedőt, ahogyan a NER milliárdos történelemhamisítójának volt szokása a boldog békeidőkben, amikor annyira szaladt a Fidesz szekere, hogy jódolgában és unalmában Mari néninek is folyton meg kellett találnia a napi ellenséget, akire hányhatta az epéjét, hogy a tábor harci kedve nem hagyjon alább, de igen, a Putyinnal kapcsolatos politikája is meg a migrációra adott válaszai is megágyaztak ennek a német hanyatlásnak és radikalizálódásnak.
Ami pedig a hétvégi eseményeket és a hazai moszkovita szélsőjobbot illeti. Nekem nem érte el az ingerküszöbömet, de állítólag szombaton is volt valami szélsőjobbos seggfájás és csűrdöngölés a Kossuth téren, ahol a migránsok meg a szélerőművek (???) ellen kellett volna tömött sorokban tiltakozniuk a trianonnyásoknak, de ha jól értettem, még azok se mentek ki hőbörögni a Kossuth térre, akik elvileg mozgósítottak a vergődésre. Nem baj, majd két nap múlva az október 23-i központi állami ünnepségen többen lesznek. Addig is szerintem fontos, hogy mind a 203 ember, aki ott volt, kihőböröghette magát és senki nem akadályozta meg a kibontakozásban.
Közben a miniszterelnököt leöntötték borral, az ellen nem tiltakozott a nemzeti jobb (pedig ha nem másért, azért kellett volna, mert mégiscsak kár azért a nedűért, nem?), ellenben az újabban tüntetésekre berendezkedett Fidesznek a 3 milliós Bayerrel és más nagynevű publicistákkal az élen sem sikerült elemi erejű, tömegeket megmozgatni képes felháborodás látszatát se keltenie a Terror Háza előtt. Ahova Schmidt Mari néni is kiment szónokolni saját maga mellett. Nem kínos ez? De, legalább annyira, mint ez a szereptévesztett debil szöveg, hogy „ha nem tetszik a Terror Háza, csináljanak maguknak egy másikat!” Szerintem nem szóltak Máriának, hogy ő már nincs abban a helyzetben, hogy bárkit utasítgasson, pláne egy kormányt, hogy mit tegyen és mit ne. Ugyanakkor ez nem sokban különbözik attól az oly sokat köpködött gyurcsányi kijelentéstől, miszerint akinek nem tetszik, annak el lehet innen menni.
Végül is szépen mutatta ez néhány száz, de legfeljebb 1-2 ezer (?) ember lázba hozására alkalmas bazári cirkusz (ha Menczert is bevetették, az mindent elmond), hogy a 16 évig elrettentő patás ördögnek felfestett Gyurcsány és a hazaáruló elmúlt nyolc év kezd lassan hazafivá nemesedni a fröcsögő szájukon, ha Magyar Pétert és a Tiszát kell gyalázni. Hát így múlik el a köpönyegforgató orbánizmus sosem volt dicsősége. De azért az tetszett, hogy Bayer elvtárs, az elmúlt évtizedek legnagyobb kútmérgezője feltette a kezét a 3 milliós NKA-támogatása ügyében és azzal vágott vissza Molnár Áronnak, hogy kívánja, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint ő. Hát rohadjatok meg szerintem. Milliószámra vannak magyarok akik soha semmilyen kárt nem okoztak a magyar államnak, se 150 forintos, se fél milliós, se 3 milliós, se öt milliárdos kárt. Ne adjunk hálát Bayer elvtársnak, hogy ő megelégedett 3 millióval?
Mielőtt messzebbre gurulnak a gyógyszereim, felfüggesztem magam. Meg amúgy is. Most már tényleg nincs hova hátrálni, eddig se volt.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.