Július 2,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Hacsaknem Blog


Mindent aláíró János és az alkotmányos puccs

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 10,660 forint, még hiányzik 2,989,340 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem tudom, hogy még hányan fognak megszólalni Sulyok Tamás védelmében, ameddig eldől a sorsa, de ha már Áder Jánost is elő kellett rángatni a tópartról, hogy egyszerre két fronton – a Mandinernek adott interjúban és Csuhajj Ildikó közmédiás podcastjában – is megismételje, amit az előtte szóló Hack Péterek és Schiffer Andrások már számtalanszor elmondtak, azaz hogy az államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítása al-kot-mány-el-le-nes, akkor szóljunk néhány szót az apokalipszis ötven árnyalatáról, amit a Kék Bolygó nevű alapítvány arca mindkét megszólalásában felfestett a nemzet falára.

Hogy ennek az előbújásnak van bármi köze ahhoz, hogy az adatvédelmi hatóság vizsgálatot indított a Sándor-palota ellen, miután megtagadták a TASZ közérdekű adatigénylését, amelyben a Velencei Bizottságnak címzett segélykérő, panaszlevelének tartalma iránt érdeklődtek, azt nem tudom sem megcáfolni, sem megerősíteni, de az azért megmosolyogtatott nagyjából két perc erejéig, hogy a Fidesz 2010 óta egyetlen mandátumát kitölteni képes államelnöke orwelli világot és hideg polgárháborút vizionál a tizenhat éven keresztül önkényeskedő, ám a legutóbbi választáson megbukott pártja romjain. Pedig semmi megmosolyogtató nincs abban, amit látunk, több mint perverznek találom, ahogyan az összes hasonló pozíciót betöltő kollégája közül a legtöbbször alá nem írásra kérlelt köztársasági elnök, aki két kitölthető ciklusa alatt minden társadalmi könyörgés ellenére mindent aláírt, amit a Fidesz-kormány át akart nyomni a törvényhozáson (a CEU ellehetetlenítésétől az ún. homofóbtörvényig) a Tisza alkotmányos puccsa és közjogi szőnyegbombázása fölött forgatja a szemét.

Ennél még az is hitelesebb lett volna, ha elkötelezett környezetvédőként arról mesélt volna Csuhajj Ildikónak, hogy a jelenleg éppen hőkupola alakját öltő természeti katasztrófa elleni harcban milyen kiváló eredményeket ért el pártja és kormánya, hogy mi mindent tettek Magyarország elsivatagosodása ellen, vagy éppen a hőhullámok idején óriási megterhelésnek kitett kritikus infrastruktúra karbantartásáért és ha mindent megtettek, amit megtehettek, akkor miért van óránként országosan 10 csőtörés, egyáltalán miért számít luxusnak az ivóvíz. Ha már a klímaváltozás elleni cselekvést fókuszba helyező Kék Bolygó élén mindenképp folytatni szeretné a munkát.

Annyiból persze érthető ez a horgászást megszakító interjúhakni, hogy nemigen van mutogatható, hiteles ellenállója a a Fidesznek, aki most a szájával legalább megvédhetné a demokráciát a népakarattól, Neírdalájános pedig legalább már ült Sulyok székében, és biztosan létezik az a szubkultúra, amelyben nagyobb tekintélye van, mint Németh Balázsnak és Pócs Jánosnak együttesen. Arra gondoltam, hogy Ádertől majdnem függetlenül nagyjából három és fél perc erejéig már szinte képes vagyok megsajnálni ezt a nyomorult Sulyok Tamást, akit véleményem szerint mindegy egyes, a védelmében elmondott beszéddel csak még jobban megaláznak ahelyett, hogy hagynák elvonulni a szégyenével? Mi értelme van ennek? Akkor is kérdés, hogy mi értelme van ennek, ha esetleg kiderül, hogy az aranykonvoj-botrányban nem egy terrorcselekményt legitimált az aláírásával. De nem fogom megsajnálni mégse Sulyok Tamást csak azért, mert se önkritikája, se lelkiismerete, se tartása nincs ahhoz, hogy ne menjen el a falig a székébe kapaszkodva, hogy tényleg eljuttassa magát oda, ahol már csak egy mondatot ér a demokratikusan megválasztott parlamenti többségnek a menesztése. Ahol a Velencei Bizottság mellett még Polt Pétert is képes volt igénybe venni, hogy adjon neki papírt arról, hogy őt nem lehet kirúgni. Már az se érdekes, hogy a saját ambíciója vezérelte, vagy a Lendvay utcából érkezett utasítás alapján járt el.

Hogy nem elegáns az egymondatos menesztés? Valóban nem az, de ezért kár volt félbeszakítani a semmittevést, felesleges alkotmányos puccsot kiabálni. Lehet, hogy az őt most megmondóemberként használók szerint Áder hitelesebb, mint Pócs, Takács és Németh együttvéve, de a lényegen semmit nem változtat: alkotmányos puccsot a Fidesz hajtott végre 2011-ben, amikor elfogadtak egy olyan egypárti Alaptörvényt, amelyre senkitől sem kértek felhatalmazást, amelynek tartalmát senkivel nem egyeztették. Aki Sulyok védelmében érvel – lelke rajta – csak akkor teheti ezt hitelesen, ha az eredendő bűnről is szót ejt, mert minden ami azóta történt, az a helyzet, ami mostanra előállt, abból az eredendő kisiklásból vezethető le. Aki Sulyok Tamás eltávolítása kapcsán alkotmányos puccsot kiált, mint Áder, az mindegyre azt teszi zárójelbe, hogy a választás óta egyre csak növekvő társadalmi támogatottsága mellett a választók erre adtak felhatalmazást a Tiszának.

Hogy a politikai véleményekből nem következhetnek jogi eljárások? Valóban nem, csak pont az a baj, hogy a lebontásra megérett Orbán-rendszer Áderestül, Sulyokostul folyamatosan a pártpolitikai érdekekhez hajlította a jogot és ehhez igazodva erőszakolta meg a jogállamot. Így aztán világ vicce, hogy most az az Áder János kiált alkotmányos puccsot, aki minden egyes alkalommal elengedte a füle mellett, hogy a magyarok azt kérik tőle, ne írja alá. Ne írja alá azt az alaptörvény-módosító csomagot például, amelyik 24 év alkotmánybírósági döntéseit érvénytelenítette, és korábban alaptörvény-ellenesnek talált pontokat emelt a szövegbe. Amelyik tartalmazta az egyetemi hallgatók röghöz kötését, az egyetemek gazdasági autonómiájának felszámolását, a hajléktalanok kriminalizálását, vagy éppen a gyermektelen élettársak és az azonos nemű párok kirekesztését a család fogalmából. János mindent aláírt, és olykor meg is magyarázta, hogy nem tehet mást, és miért nincs semmi baj azzal, hogy a pártja a saját hatalmi-politikai érdekeihez igazította az alaptörvény-módosításokat, az egyik napról a másikra hozott törvényeket. Áder Jánosnak az volt a mentsége a saját maga számára, hogy neki egyértelmű alkotmányos kötelezettsége volt az alkotmánymódosítást aláírni és kihirdetni, függetlenül attól, hogy a módosítás kinek az ízlésével találkozott, és függetlenül attól, hogy ez tetszett-e neki, vagy sem.

Hát akkor most is ugyanez a helyzet, mint 2013-ban volt, meg azután még sokszor, amikor nem érezte úgy, hogy bármi probléma lenne azzal, amit aláír. Rabszolgatörvény? A pedofíliát a homoszexualitással összemosó törvény? A civil szervezetek egy részét külföldről támogatottként megbélyegző civiltörvény? Mindegy volt, jöhetett, János sehol nem látta azokat a közjogi vagy alkotmányos aggályokat, amelyek meggátolhatták volna abban, hogy mindent aláírjon. Akkor is aláírt, amikor lett volna lehetősége nem aláírni, mert az alkotmányos kötelezettsége nem szorongatta. És akkor most jön az, hogy ezek a látszatra sem adnak? Hogy szörnyű és elfogadhatatlan, hogy a politikai minősítések jogi következménnyel járnak? Hogy nonszensz? Hogy tévút, hogy zsákutca, hogy a harminchat éves közjogi rendszer és szokásjog felrúgása? Hogy hideg polgárháború és orwelli világ? Hát ezért felesleges volt otthagyni az árnyékos tópartot. Áder Jánosnak is van szerepe abban, hogy most orrot befogva kell elvégezni a piszkos munkát. Valóban nem elegáns, de sajnos ritkán van olyan, hogy a mocskot úgy lehessen lehet eltakarítani, hogy az ember ne piszkolja össze a kezét.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.