Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 444,040 forint, még hiányzik 1,855,960 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Szép reggelt kívánok mindenkinek! Megint úgy kezdődött a napom, hogy egy csomó dolgot nem értek. Lassan már kezdem megszokni.
A katonai együttműködés még sose volt ilyen erős a két ország között; ez derül ki a két fél által aláírt, a 2025-ös évre vonatkozó együttműködésről szóló megállapodásból is – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden Belgrádban.
A tárcavezető közölte: „a mai gyorsan változó, bizonytalan nemzetközi környezetben kiemelten fontos, hogy a térség stabilitása érdekében szomszédos országokként Szerbia és Magyarország folyamatosan és magas szinten konzultáljon„.
Hozzátette: „hazánknak a szomszédos nem EU- és NATO-tagállamok közül a legintenzívebb kétoldalú védelmi és katonai kapcsolata Szerbiával van„, és Magyarország is hozzájárul a szerb haderő korszerűsítéséhez. (MTI)
Orbán Viktor szerint nincsen itt háború és nem is lesz. Azt már meg sem kérdezem, hogy akkor miért kell állandóan meghosszabbítani a háborús veszélyhelyzetet, ami egyébként egyetlen más országban sincs, csak nálunk. Jó, nem azért nem kér kérdezem, mert nem érdekel, hanem azért, mert tudom a kérdésre a választ. A saját hatalmát akarja megvédeni Orbán. Na de azt sem értem, mit kezd egymással a magyar és a szerb hadsereg. És nem azért kérdés, mert Szerbia nem tagja az Európai Uniónak hanem azért kérdés, mert a NATO-nak sem tagja. Magyarország meg igen. Ha bármi támadás érné hazánkat, a NATO – és persze a magyar hadsereg – lendülne akcióba, nem Szerbia. Az jó dolog, hogy konzultálnak ők egymással, de mit kell érteni azon, hogy Magyarország is hozzájárult a szerb haderő korszerűsítéséhez? Mit adtunk nekik? Fegyvereket? Pénzt? Győzikét? Amúgy pedig Szerbián kívül Ukrajna nem EU- és NATO-tag, mindenki más igen. Ukrajnával fasírtban van a kormány, Szerbiával puszipajtások, kiből lehet még választani? Amúgy tényleg rendkívül szép és hazafias dolog Szerbiával egymás f…ülét fogni és segíteni nekik a haderő fejlesztésében, közben köpködni és átkozódni a szabadságát és nem mellesleg egész Európát – és Magyarország jelenleg Európa része – védő ukránokat, és hetente hétszer kijelenteni, hogy tőlünk aztán ne számítsanak segítségre, de még a fegyvereket sem vihetik át az ország területén. Tényleg! Jut eszembe erről; ugye a szerbeknek csak az emberi élet kioltására NEM alkalmas haderőkorszerűsítéséhez járulunk hozzá?
Amennyiben Orbán Viktor májusban meglátogatná a tudományos akadémia alapításának 200. évfordulójára emlékező ünnepi ülést, tiltakozásul a résztvevők számottevő része elhagyná a termet – tartalmazza a Magyar Tudományos Akadémia gazdasági és jogtudományok osztályának állásfoglalása, amelyet az érintettek a Válasz Online-nak küldtek meg. Az akadémikusok a miniszterelnök március 15-i beszéde ellen tiltakozva jutottak a fenti döntésre. A szavazók között van Chikán Attila, az első Orbán-kormány minisztere és Vékás Lajos, a kormány számára az új polgári és a büntetőtörvénykönyv kidolgozását segítő Széchenyi-díjas jogászprofesszor is. (Válasz Online)
Na, ez aztán igazán érdekes helyzet. Hiszen amennyiben NEM megy oda Orbán Viktor, akkor azt az érzetet keltheti, hogy gyenge és fél az akadémikusok reakciójától, amennyiben viszont odamegy, meglehetősen megalázó helyzetbe kerülhet. Ráadásul most még az is bekavar a történetbe, hogy az sem megoldás ha azt állítják, hogy eleve sem akart menni, mert ebben az esetben az első verzió lép életbe. Ugyanis Orbán és csapata annyit hazudoztak már az évek során, hogy senki nem fog hinni nekik. Mármint a fideszhű szavazókon kívül senki, és bizony az a helyzet, hogy mostanra erős kisebbségben vannak. Ez egy olyan csapda, amiből nem nagyon lehet jól kijönni. Ügyes.
Megkezdődtek a leépítések az amerikai egészségügyi minisztériumban (United States Department of Health and Human Services, HHS), írja az AP hírügynökség. A HHS hatalmas, több alszervezete is van. Kedd reggel a kutatásért, a betegségek nyomon követéséért és az élelmiszerek szabályozásáért felelős egészségügyi szervezetek dolgozóit menesztették, országszerte akár tízezer alkalmazott is elveszíthette a munkáját. A HHS egy másik alszervezeténél, a világ vezető egészségügyi és orvosi ügynökségénél, a National Institutes of Healthnél (NIH) az elbocsátásokra akkor került sor, amikor az új igazgató, Jay Bhattacharya megkezdte első munkanapját. (Telex)
Ez aztán nem semmi! Biztosan van valami munkamegosztás a Trump-kormányban. Ameddig a nagyvezér a gazdaságot teszi a földdel egyenlővé, az egészségügyhöz egyáltalán nem konyító, folyamatosan hülyeségeket beszélő (és ezzel egyáltalán nem mellékesen emberek életét veszélyeztető) vadul oltásellenes Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszterként azt tűzte ki célul, hogy szétveri az amúgy sem különösebben remek egészségügyi rendszert. Ezeknek tényleg az lehet a tervük, hogy Magyarországgal egy szintre nyomják le az Amerikai Egyesült Államokat. Más okát nem látom az intézkedésnek csak azt, hogy megirigyelték a döglődő magyar gazdaságot és a minősíthetetlen itthoni egészségügyi rendszert. Isten ne adja, hogy kitörjön ott valami súlyosabb járvány, mert kipusztul a fél ország. Aztán majd lehet reklamálni nyugodtan, senkit nem fog érdekelni. És akkor még egy jó hír a végére:
Új frontot nyitna az EU a kereskedelmi háborúban, a techcégeket vehetik célba.
A legnagyobb amerikai techcégeket, valamint pénzügyi szolgáltatókat veheti célkeresztbe az Európai Unió, ha Donald Trump komolyan gondolja, hogy tovább támadja az európai gazdaságot – írja a Politico. A portálnak EU-s hivatalnokok beszéltek arról: az eddiginél nagyobb, kreatív megoldásokon dolgoznak. Ha Trump újabb vámokat vet ki, akkor az EU is még jobban bekeményíthet. (HVG)
Idáig jutottunk néhány hét alatt, mióta a végtelenül okos Donald Trump úgy döntött, ezentúl ő irányítja a világot. Is. Nem is oly régen – napokkal ezelőtt, erre még a fideszesek is emlékezhetnek – ordibált Szijjártó Péter arról, hogy Trump el fogja taposni Európát, mert a hülye brüsszeli bürokraták nem gazsuláltak neki elég lelkesen. Pedig már egy ideje gyanús lehetett volna – még akár Szijjártó Péternek is -, hogy az Európai Unió felébredt, és esze ágában sincs engedni, hogy egy félbolond kedve szerint garázdálkodjon. Ráadásul ehhez egyáltalán nem annyira eszköztelen, amennyire azt az Orbán-rezsim igyekszik elhitetni az országlakókkal. Ez a kontinens megvívott már néhány háborút, átélt sok válságot, mégis itt van, létezik. Az Európai Unió erős és ütőképes, ha végre a sarkára áll. És most oda áll, nagyon helyesen. Trumpnak sem tűnt fel, hogy az EU lakossága 113 millió fővel magasabb, mint az USA lakossága, a GDP-je magasabb, mint az Egyesült Államoké. A fegyvergyártást és az űrtechnológiát kivéve bármiben versenyképes az US-val, a legtöbb tagországa fejlett jóléti állam – a többi pedig igyekszik utolérni a fejletteket, persze Magyarország kivételével -, ráadásul az unió vezetése nem csupa narkós futóbolondból áll. Eddig ugyan méla szendergéssel töltötte az elmúlt évtizedeket, de ha kell, össze tudja kapni magát. Most kellett és lám, a lassú, nehézkes, szuszogva mozduló unióból veszélyes ragadozó lett. És ennél csak veszélyesebb lesz. Trump átok lesz hamarosan a saját országának, és bár az USA-n kívül is okoz komoly károkat, mégis hálásak lehetünk, amiért felrázta az öreg kontinenst. Mi, uniós polgárok ezzel már középtávon is csak jól járhatunk. Szóval hajrá, Donald!
Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Majd ha lesz egy kis időm, megforgatom a szememet azon, hogy a miniszterelnök honvédségi helikopterrel érezte fontosnak eljutni a Paksi Atomerőműbe kihelyezett kormányülés helyszínére (bezzeg az elődje és kormánya ilyet soha semmilyen körülmények között nem tett volna), de addig is reagálnék a világ szerintem egyik legföldszintesebb, ámde leggazdagabb gázszerelőjének soros sirámaira. Amelyeket azután öntötte közleménybe […]
Sok rosszul és csúnyán vénülő kinyilatkoztatást, jól odamondást szült az aszállyal és brutális kánikulával sújtott elmúlt időszak a nemhogy konstruktívnak, de ellenzéknek se nevezhető Fidesz-KDNP képviselőinek és a szekerüket nagy erővel toló szakácspesták részéről. Ettől függetlenül abban még velük is egyet lehet érteni (ez legalább leírja a valóságot), hogy ha van az országnak energiaügyekért felelős […]
Szegény Bazsi. Mekkorát fordult vele a világ. Nem elég, hogy tavaly még a főnökével együtt nyaralt Horvátországban (és valószínűleg nem büntetésnek, hanem elismerésnek fogta fel), midőn vigyorgott, min a tejbetök azon az oroszlános győzelmi tervvel készült sztárfotón, idén nemhogy már Szerbiába se vitte magával a bukott miniszterelnök trombitaszóra zabálni, vedelni, de a Fidesz legalja propagandistái […]
A hírecske: miközben az ország éppen súlyos energiakrízissel, valamint a hőgutával küzd, és a bukott Fidesz-vezér bizonyára valahol az Adrián vitorlázik és szarik a fejükre meg a hazára, a NER hátrahagyott roncsai, politikusai és propagandistái egymást túlkiabálva erőlködnek azon, hogy kiderüljön, melyikük a leghülyébb… azaz melyiküknek jár majd a legnagyobb jutifalat, ha a főnök megunja […]
Itt van egy hír, amit nem a liberálbolsevik globalista karvalytőke és nem is a háborúpárti, ukránbarát, senki által meg nem választottak brüsszeliták hamisítottak, hanem a Központi Statisztikai Hivatal friss adataiból olvasható ki. E friss és nyers adatok szerint júniusban az ipari termelés 10,1 százalékkal nőtt. A munkanaphatástól megtisztított növekedés mértéke 4,1 százalékos volt az előző […]
A probléma, ami elrejt, ennél nagyságrendekkel fontosabb és összetettebb, a független közszolgálati média visszaállításának nehézségeivel kapcsolatos, de tegyük ide a rosszemlékű MTVA múltból a jelenbe kiabáló egyik nyúlványának útszéli trollkodását, aki láthatóan nem érti, mi a helyzet, de szerintem azt se nagyon, hogy minek van a világon. Az elfideszesített közmédia egyik legocsmányabb harcosa, a holokauszttagadó, […]
Örülök, hogy ahogy én se, ahogy sokan mások se, úgy a döntési pozícióban lévők se láttak semmilyen magyarázatot Hajdú Gábor és Borsa Miklós M1 Híradó körüli sertepertélésének, így aztán sürgősen vissza is vonták a főszerkesztői, illetve műsorvezetői megbízatásukat. Hogy ennek volt-e bármi köze ahhoz, hogy a miniszterelnök kommentelésnek indult a Telex kinevezésükről szóló cikke alatt, […]
Kellett nekem válasz a kínzó kérdéseimre? Olyan nagyon érdekelt, hogy ha a bukott állampárt illegitimnek tartja Forsthoffer Ágnes ideiglenes államelnököt, miért mennek el az általa kezdeményezett egyeztetésre? Kíváncsi voltam arra, hogy ha a hidrológiai és energiakatasztrófa nem eléggé nemzeti ügy, hogy összefogjanak az ellenséggel, ha amúgy is tiszás önkény van Magyarországon, ha Sulyok eltávolítása szerintük […]
Ímhol egy friss, meleg konstruktív ellenzéki vergődés, adekvát válasz gyanánt az aszállyal összefüggő, egyre súlyosbodó energiaválságra: A Tiszás kormánytagok most bőszen bizonygatják, mennyire fontos nekik Paks, de Orbán Anita első miniszteri interjújában még azzal büszkélkedett, hogy a paksi bővítésről hozott döntés miatt távozott a Fidesz-KDNP kormányból. Egyik posztban Paks-ellenesek, a másik posztban Paks-pártiak. A Tisza […]
Hogy összefügg, vagy nem függ össze a huzatos, ámde erőteljes elsivatagosodásnak indult Kárpát-medencét sújtó természeti jelenségekkel, és évtizedes közpolitikai mulasztásokkal, azt talán nem érdemes egy doktori disszertáció keretében vizsgálni (de, biztosan érdemes), ettől függetlenül ténykérdés: fogy a magyar. 2026 első félévében tovább csökkent a magyar népesség. Az említett időszakban 34 ezer gyermek született és 62 […]
Láttam, hogy a független fideszes szekértolók milyen kéjesen törölgették a lábukat a minap Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszterbe, aki a parlamentben három és fél millió ember helyett véletlenül három és fél millió forintot mondott, majd korrigált (tényleg én se értem, hogy lehet egyáltalán miniszter), ez legyen a legnagyobb örömük. Az ilyen ócska és primitív […]
A hír, ami talán segít megérteni annak is, aki még mindig nem akarja érteni, hogy miért harcol a nyugodni képtelen, fényességesnek már rég nem nevezhető nemzeti telihold a szabadságért, miért hergeli a megfogyatkozott számú, lelkesedését vesztett táborát az önkényuralom elleni fellépés narratívájával, hogy egyebek mellett miért ordibálnak a keresztapa rekedt hangjának dallamára a talpasai kizárólagos […]
Falvédő- és molinó-kompatibilis bölcsesség a bekiabálásoktól és indulatos odamondogatásoktól hemzsegő keddi parlamenti ülésnapon szóra emelkedő egyik honatyától. Ha nem tudnánk, hogy Hidvéghi Balázs fideszes képviselőről van szó, azt gondolhatnánk, hogy megállt az idő valamikor 2015-2016 magasságában – amikor a hagyományos balliberális (?) ellenzék pártjai vívták elkeseredett csatáikat az orbáni kétharmad ellen -, és úgy maradt. […]
Az alkotmánybíró-választási filmszínház elé, a nem hiánypótló felmérések farvizén evezve az újjáépülő demokrácia és jogállam dicsőséges jövője felé: Bár a Fidesz faragott hátrányából, a Tisza Párt továbbra is elsöprő fölénnyel vezet – tárta fel a Publicus Intézet Népszava megbízásából, 1004 fő megkérdezésével végzett júliusi, reprezentatív kutatása. Amely kutatás a pártok támogatottsága mellett a miniszterelnöki alkalmasságra […]
Nincsenek rá szavak, ezért kivételesen minimális szót tervezek pazarolni a bukott miniszterelnök minden fronton percről perce tudósított friss, meleg tusványosi öklendezéséről, amiről majd úgyis megmondják a megmondológusok, hogy miképpen kell érteni és mi mit jelent. A magam földhözragadt agyával annyit tartok érdemesnek megjegyezni, hogy bár szokás szerint terjengős volt és bűzlött az akasztófahumor lábszagától a […]
Éppen tele van a sajtó annak a Központi Nyomozó Főügyészségről a Legfőbb Ügyészségre küldött figyelmeztető e-mailnek a megdöbbentő tartalmával, ami azt bizonyítja, hogy az ügyészségi vezetők tisztában voltak azzal, hogy az Orbán-kormány által irányított és felügyelt titkosszolgálatok műveleteket hajtottak végre a Tisza Párttal szemben, tágabb értelemben azt, hogy a bukott rezsim lényegében a titkosszolgálatokat, a […]
Nehogy elsikkadjon két ökölbe szorult önkényuralmi ellenállás között: • „Az teljesen nyilvánvaló, hogy az NKA-döntésekben résztvevő emberek semmi rosszat nem tettek, a magyar kultúra rendelkezésére bocsátották azt az összeget, amit a kormánya számukra megszavazott. Semmi rosszat nem tettek. Hogy miért lettek mégis áldozatok, arról nyilvánvalóan egy koncepciós eljárás ad magyarázatot”. (Orbán Viktor bukott miniszerelnök a […]
Szerintem ezt a napot annál már semmi nem fogja jobban bearanyozni, mint hogy nincs internet az Orbán-párt Lendvay utcai székházában, ezért a bátor pártelnök, valamint a vadonatúj parlamenti frakcióvezető a házikó elől volt kénytelen sajtótájékoztatót tartani, mert bentről nem működött volna az élő közvetítés. Nem a káröröm, nem a bosszú, nem a vérbosszú, egyszerűen túl […]
Az nem teljesen világos, hogy Havasi Bertalan kommunikációs igazgató és Orbán-cseléd azelőtt vagy azután válaszolta a Telexnek, hogy a főnöke Budapesten van és dolgozik, hogy az Átlátszó olvasója a frankfurti repülőtéren lefotózta volna (Amerikából hazafele tartás közben a honvédségi és magánrepülőkhöz szokott, újabban közönséges légitársaságok turistaosztályaival barátkozó bukott miniszterelnök), de ez abból a szempontból mindegy […]
A nap kommentje is lehetne éppen, ha Afrika-alsóról meséli valaki, hogy mennek arrafelé a dolgok, így viszont a magyar történelem egyik legpusztítóbb, konkrétan 21. századi kormánya működésének precíz leírásával állunk szemben, és még azt sem mondhatjuk, hogy nem sejtettük. Nem mondhatjuk, hogy nem tudtunk róla, de sejtésünk sem volt róla, és attól tartok, hogy az […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.