Üdvözlöm a kedves olvasókat, a dír kolligszeket Deutsch Tamás után szabadon, de természetesen a doktorminiszterelnök uraságot is, aki szerintem szintén a debilizáló szorongás tüneteit produkálja idestova tizenöt éve, és nemcsak stresszhelyzetben, hanem úgynevezett nyugalmi állapotban is. Mondjuk nála mindig helyzet és stresszhelyzet van, úgyhogy még az is lehet, hogy az állandósult ugrásra kész pánik az ő esetében a nyugalom. Ki tudja? Valószínűnek tartom, hogy nem az 5,7 millió forintra zsugorodott és a pórnépnek bevallott megtakarítása aggasztja állandó jelleggel.
De hogy valami nagyon nincs rendben, azt többnyire péntek reggelenként mutatja be a nagyérdeműnek, amikor nemcsak hallani lehet az ő negédes baritonját az ellopott közrádió mikrofonja elől, hanem a technikának, a kameráknak köszönhetően látni is lehet ezt a derék, álló cövekű árja magyar embert. Ezt az Isten minden kegyelmével, az összes kezével és lábával megáldott bölcs vezetőt, ezt a látnoki képességű, azonnali helyzetfelismeréssel rendelkező, mindig a helyzet magaslatán kukorékoló, önmagát patriótának nevező atyafit. Nem tudtam korábban reagálni a soros népbutítására, úgyhogy most szólnék néhány szót a péntek reggeli öblös hazugságairól. Annál is inkább, mert ha valamikor, hát most kell neki igazán hazudni és nagyokat mondani. Most, amikor a legtöbb kutatás, amit nem ő fizet a mi pénzünkből, azt mutatja, hogy reszeltek a következő kétharmadának.
Ilyenkor hatalmas szükség van a mellébeszélésre, nagyokat mondásra és mennyezetomlasztó ígérgetésekre, ráadásul a debilizált közönség számára valamennyire hihető is kell legyen a mondanivaló, ami tizenöt év permanens átverés után egyre nehezebb. Ő egy régivágású motoros, ezért a jól bevált módszerekbe kapaszkodik: mindig azzal kezdi, hogy megvádolja az ellenségét azzal, ami ő maga. Cinikus a végtelenségig, és azzal most sem óhajt foglalkozni, hogy nem most jöttünk le a falvédőről, és egyre többen vagyunk ilyenek. Szakembereknek ez egy unikális lehetőség, élesben vizsgálni és dokumentálni az alanyon a skizofrénia és a notórius hazudozás tünetegyüttesét.
De mielőtt jobban belelovalom magam a sajnos ma is aktuális cinikus dörgedelmébe, egy pár szó erejéig reflektálnék valami másra, egymás mellé/alá raknék két hírt.
1) Rendőri kísérettel távozott egy tévéstúdióból Zbigniew Ziobro, a bukott illiberális lengyel kormány igazságügyi minisztert őrizetbe vették. A hatóságok felfegyverkezve, bírósági végzéssel vonultak ki pénteken a konzervatív TV Republika varsói stúdiójához, ahol a volt miniszter tartózkodott. A bírósági végzés értelmében Ziobronak vallomást kell tennie, mivel ő is érintett abban az ügyben, amiben azt vizsgálják, hogy a 2014 és 2023 között hatalmon lévő Jog és Igazságosság (PiS) párt visszaélt-e a Pegasus nevű izraeli kémszoftverrel. Nahát! Üdvözlöm innen is a hajdobáló igazságügyi miniszterasszonyt, aki nem a Pegasusba bukott bele.
2) Mindeközben Fóton a Telex az egészségügy állapotáról kérdezte volna a miniszterelnököt, miután Júdás Viktort az elmúlt 15 évben csak nagyon ritkán és többnyire odavetett indulatszavak erejéig lehetett elcsípni egy-egy nyilvános eseményen, az egyetlen rendszeres alkalom, ahol egy nem kormánypárti újságírónak legalább 5-10 perce volt kérdezni, az az éves ún. sajtótájékoztatója volt. Tavaly decemberben viszont ezen a sajtótájékoztatón példátlan módon a Telex nem kérdezhetett, így Fóton próbálták szóra bírni, ahol egy 42 milliárdos stúdiót, minden idők legnagyobb közpénzből épült filmes beruházását adta át. Deák Bill után szabadon: ott volt a postás, a rendőr, a villanyszerelő, a szomszéd, a gázos és a díjbeszedő, a handlé, a szódás és a képkereskedő, a házmester, a fia és a kéményseprő, meg a TEK-es és Havasi a palástcipelő, a Valtonos és a felettes ingyenélő. Szóval mindenki ott volt, aki számít, az újságírókat viszont rendőrökkel távolították el a bátor utcai harcos védettnek nyilvánított útvonaláról. Ej de nagyon várom már, hogy ennek a világnak vége legyen, ej de nagyon várom már! Amikor ez rohadtul nem lesz olyan természetes, mint amennyire most annak minősül ebben a nemdiktatúrában, ebben a nem despotikus, populista autokráciában, ebben az örülj, hogy nem jött érted a lesötétített limuzin, majd akkor ugassál mentalitású országban.
És most visszakanyarodnék Júdás műsorára, mert bár a választások még odébb vannak, egyre extrémebb formában buggyannak elő a kedves vezetőből a súlyos hazugságok. Azt mondja, hogy repülőrajt lesz, meg fantasztikus év lesz, miközben a gazdaság 0,6 százalékot bírt kipréselni magából úgy, hogy a decemberi adat, az ünnepi megőrülés általában megdobja a számokat. Ezzel lett ennyi. Ha ez a repülőrajt, akkor ez a gép nem sokáig lesz a levegőben. Hiába van megsértődve, hiába nevezi cinikusnak, aki kiröhögi, vagy legyint az ígérgetéseire. Azt a hablatyot figyeld: a közgazdaságtannak fontos eleme a cinizmus is, mert „amikor kitűz egy kormányzat, vagy akár egy magánszereplő is valami komolyabb gazdasági célt, akkor Magyarországon nem tudjuk pontosan megmondani, hogy a többség vagy kisebbség, de jelentős része a közvéleménynek, az cinikusan reagál, úgyse sikerül. (…) Tehát az nagyon fontos, hogy a magyar gazdaságpolitikának az egy faktora, hogy az emberek, akik a gazdaságot valójában működtetik (…), azok elhiggyék, hogy egy olyan szituációban vagyunk, amikor komoly dolgokat lehet csinálni. Ha sikerül ezt a cinizmust vagy áttörni, vagy megkerülni, akkor a gazdaság meglendül”, szerinte legutóbb azért is indították a nemzeti konzultációt, hogy a cinizmust áttörjék. A cinizmusról azt is mondta, hogy annak persze van táptalaja, mert ott volt a Covid, a háború, a szankciók, ami persze Brüsszel hibája, és az emberek nem akarnak befektetni, mert bizonytalan a nemzetközi környezet.
Drukkoljunk együtt Júdásnak! Gyerünk, mindenki! Sikerülni fog! Higgyen, bízzon és reméljen! Istenben, magában és mindenkiben. Mindent elloptatok, bazdmg, mindent tönkretettetek és leuraltatok. Ennek ellenére orrhegyig úszik az ország a ti fosotokban, és még nektek áll feljebb! Még te oktatsz ki másokat, hogy bízzanak? Menjünk templomba is, ember? Mert hátha? Imádkozzunk is, hogy ti megússzátok, és mi túléljük? A cinizmus koronázatlan királya cinizmussal vádolja azokat, akik szóvá merik tenni a bűneiket, amelyekért 15 éve nem lehet számonkérni őket? Az emberek ülnek a sok pénzükön? Az emberek nem akarnak befektetni? Hozzátok fektessenek be? Egy használt autót nem vennék meg tőled, nemhogy odaadjam a pénzemet nektek. Szerintem nem vagyok ezzel egyedül, főleg miután dicshimnuszt zengett saját magáról, mert méltóztat kifizetni az állampapírok után járó kamatokat. Mi hitelezzünk nektek, mert már senki nem ad kölcsön, csak Kína meg az oroszok meg újabban az arabok? Ők vajon milyen kamatot kérhetnek, ha már a népből kell kiénekelni a lóvét?
És most micsoda Kánaán köszönt most azokra, akik kölcsönadtak nekik! De milyen! A betéti kamat nagyobb, mint az infláció mértéke? Csak úgy kérdezem, mert ha nem, akkor szimpla bukó van annak, aki odaadta nektek a pénzét De a nagy mágus onnan tudja, hogy minden zsírkirály lesz, hogy ő látja, ki hogyan áll. Azt hogy? Hogyan férhet hozzá egy miniszterelnök magánszemélyek vagyoni helyzetéhez és állampapír állományáról szóló információkhoz? Csak úgy mellékesen? Ja, amúgy nem nagyon kéne emlegetni azt a nemzeti konzultációt. Az megvan, hogy a Kutyapárt nyomkövetőket tett három nemzeti konzultációs levélbe, amely levelek egy olyan cégnél landoltak, amelyik saját bevallása szerint nem is foglalkozik a kiértékeléssel, cserébe a titkosszolgálatoknak dolgoznak? Az igen!
És akkor sem szakadt rá a mennyezet, amikor a röhögését visszatartva ez jött ki a száján: „Nem kell minősíteni egy másik ország kormányát, mert nem szül jó vért. A német medve nagyot lendít, óvatos vagyok. Kétségkívül igaz, hogy nem véletlenül tartanak előrehozott választást Németországban. (…) Valójában Brüsszel teszi tönkre Németországot” – ha valaki nem tudná! Szóval nemcsak minket, hanem a németeket is. Mindenkit. De ha azokat is, akkor minket pláne, mert a nagy szuverén magyar köztársaság addig a taknyában fetreng, ameddig a német medve fel nem támad. Geci Brüsszel, le vele!
Bár az évszázad hülyének nézése és logikai bukfence, nem ez volt az embertől, aki szügyig beavatkozott az amerikai választásokba is. Hanem az alábbi, ami szerintem olyan szinten zavarta össze az amúgy is összezavart hívek agyát, hogy valószínűleg azóta is ezen pörögnek és próbálják megfejteni ezt az értelmezhetetlen mondatcsokrot. Miszerint „az amerikaiak és az európaiak két egymással szöges ellentétben lévő dolgot mondanak. Az európaiak azt mondják, hogy a szankciókat folytatni kell, sőt súlyosbítani kell annak érdekében, hogy az ukránok megnyerjék a háborút Oroszországban. (…) Az amerikaiak éppen ezért nem szankciót akarnak, hanem békét. Tehát az európaiak béke helyett akarnak szankciót. Az amerikaiak békét akarnak, és a béke elérésének egyik eszköze a szankció. Tehát ők azt mondják, hogy tárgyaljatok, ha nem tárgyaltok, akkor még súlyosabb szankciók is lehetnek, de ez két egészen különböző kávéház. Az európai logika teljesen más, mint az amerikai, az egyik háborús logika, a másik pedig békelogika”.
Világos! Vannak rossz szankciók, meg jó szankciók. Az amerikai a jó, a brüsszeli rossz. Háborúból is van jó háború, azt az oroszok vívják, és van a rossz, amikor valaki védekezni mer, azok az ukránok. A gecik. Aki támogatja azt, aki védekezik, az háborúpárti, aki sztárolja, pénzeli, támogatja azt, aki megtámadott egy másik országot, az békepárti. Aki az agresszort nem szólítja fel arra, hogy álljon le és vonuljon vissza, az békepárti. Aki a megtámadottat hibáztatja és annak veti a szemére, hogy miért nem adja meg magát végre, az is békepárti. Trump békepárti szankciókkal basz oda a vörösöknek, Brüsszel meg háborúpártival. Na ez a különbség, fogyasszátok jó étvággyal, kedves hívek a debilizáló szorongásban.
Ceterum censeo: az orbáni rendszer bukni fog!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.