Február 12,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Bokros Lajos az antigólya

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 465,522 forint, még hiányzik 2,534,478 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! A legfrisseb szenzáció ebben az országban – a cirkuszt és kenyeret örök igazságát követve, ám már kenyér hiányában – a politikusok vagyonnyilatkozatának nyilvánosságra hozása. Ez minden évben lázas izgalomba hozza az újságírókat, ám ennek az okét én már évek óta nem értem. Egyrészt, mert tényleg azt írnak bele, amit csak akarnak. Még ha ki is derül, hogy hazudtak, akkor sincs semmi. Nem úgy, mint amikor – akár tényleg teljesen szándéktalanul – téved valaki az éves adóbevallásában, mert azt úgy megbírságolja a NAV, hogy a füle is ketté áll tőle. Másrészt – és messze ez a fontosabb – a rablott vagyon nem a saját nevük alatt fut, tehát nem fog rákerülni arra a vagyonnyilatkozatra. Ezért aztán tényleg értelmetlen túlságosan sokat beszélni a dologról.

Miközben kicsiny országunkban egyre látványosabban kapkod, és hibát hibára halmoz a kleptokrácia színe-java-virága, Orbán Viktor szerb haverja (akivel szeretnek a vonatból az üres peronnak integetni üdvözült mosoly közepette) sem biztos, hogy olyan nagyon jól alszik mostanában. A szerb rezsim szinte tökéletesen egyezik a magyarral, azok is lopnak, hazudnak, aztán amikor baj van, mindjárt másokat hibáztatnak. A tüntetések három hónapja, az emlékezetes baleset óta tartanak, ám mostanra felerősödött és szétterjedt a tüntetési hullám. A tiltakozásokat egyébként nem az ellenzéki pártok szervezik – az ellenzéki pártok terén is pont úgy állnak, mint Magyarország -, a tömeg már régen lesöpörte őket a színpadról. Diákok, tanárok, orvosok, ügyvédek, földművesek tüntetnek, és egyre nagyobb számban csatlakoznak hozzájuk nyugdíjasok, illetve alacsonyabb iskolázottságú vidéki emberek. Ez azért gáz Vucicnak, mert a szavazói bázisa stabil magját éppen az idősebb, alacsonyabban iskolázott vidéki emberek adják. Pont, mint Magyarországon. A kormány ott most éppen annál a résznél jár, hogy a tüntetőket külföldi ellenségek pénzelik (ismerős?), és egy legitim kormányt csak választásokon lehet legyőzni, nem pedig az utcán (ismerős?). Azt valószínűleg nem mondta neki senki, hogy ha a tömeg ki tudja kényszeríteni az előrehozott választást, akkor az is igaz lesz, hogy az utcán váltottak kormányt és az is, hogy választásokon.

A magyar családok már úgy meg vannak védve, ahogy eddig soha az életben nem voltak megvédve. Ezt abból gondolom, hogy naponta több beszélő fej is erről hadovál, és ez már napok, vagy inkább hetek óta így van. Most, hogy kijött a KSH legfrisseb statisztikája, ami konkrétan azt mondja, hogy folyamatosan csökken a születések száma, és ilyen kevés gyerek még a büdös életben nem született Magyarországon. Zsigó Róbert el is magyarázta menten, hogy azért van így, mert ők nem azért gürcölnek, hogy több gyerek szülessen, hanem azért, hogy támogassák ők a családokat nagyon erősen.

„A családpolitika nem egyenlő a demográfiai politikával. A családpolitikánk legfőbb célja, hogy a gyermekeket vállaló és nevelő családokat kiemelten támogassuk lehetőleg minden élethelyzetben. Ez a családbarát kormányzásunk lényege. Az elmúlt másfél évtizedben minden eszközzel segítettük a gyermekvállalást és a gyermeknevelést. 2010 óta a családtámogatásokat több mint négyszeresére növeltük” – fejtette ki az államtitkár.

Ennek eredményeként 2010 óta 212 ezer gyermekkel több született, mint a családbarát fordulat nélkül született volna, ráadásul családbarát fordulat nélkül a tavalyi születésszám is csak 66 ezer lenne. Egész Európa öregszik, uniós átlagban 2019-2023 között 12 százalék volt a gyermekek születésszámának csökkenése. (MTI)

Értjük. Tehát a családbarát politika nem demográfiai politika (amúgy szerintem ilyen kifejezés nem is létezik). De azt hogyan sikerült kikalkulálni, hogy ha nem családbarát kormány lenne, akkor hány gyerek született volna, és ehhez képest mennyivel született több? Megkérdezték a babákat, miért akartak megszületni? Én már azon sem csodálkoznék különösebben, csak úgy kérdem. Ugyanezen a napon – mármint pénteken – érkezett a Kulturális és Innovációs Minisztérium közleménye is az MTI-re:

A családtámogatási rendszert 2010 óta minden egyes évben szélesítik. A balliberális politikával szemben, amely válságok idején mindig a gyermekes családokat sújtotta elsőként elvonásokkal, megszorításokkal, a nemzeti kormány 2010 óta a gyermekes családok támogatását tette az elsővé, a legnehezebb időkben is. „Akár járvány és háború idején is megvédjük a családtámogatásokat, sőt bővítjük” – írták.

2011 óta 212 ezer gyermekkel – Debrecen nagyságú város lakosságával – több született meg, mint családbarát fordulat nélkül. Történt mindez annak ellenére, hogy a Bokros-csomag örökségeként meg nem született gyermekek hiánya most érezteti hatását a családalapítási korban lévő fiatalok alacsony létszámában. Családbarát fordulat nélkül a tavalyi születésszám is csak 66 ezer lenne – közölték. (MTI)

Érdekes. Mintha ugyanabból a kottából muzsikálnának, bár az első közleményből kimaradt, hogy a Bokros-csomag tehet arról, hogy most kevés gyerek születik. Meg persze a balliberálisok is tehetnek róla, de abban semmi új és meglepő nincsen, ők eleve is mindenről tehetnek. Meg persze Brüsszel.

És végezetül; Debrecenben tüntetés volt az akkumulátorgyár ellen, Persze abban semmi meglepő nincsen, hogy ki szervezte és ki pénzelte (miért kell pénzelni egy tüntetést, azt mondjuk pont nem értem) a tüntetést, mert egyértelmű, már Vucic elvtárs is megmondta:

Mára szerveztek tüntetést Debrecenbe Magyar Péterék és más baloldali szervezetek. A demonstrációt nem debreceniek szervezték, valójában a Tisza Párt és a Soros-szervezetek állnak mögötte. Az utóbbi hetekben több európai országban próbálkoztak hasonló megmozdulásokkal a baloldaliak a globalisták megrendelésére.

Ezek a mozgalmak azok, melyeket külföldi támogatóik azért tartanak, hogy politikai aktivitást végezzenek Magyarországon. A mostani feladatuk, hogy az épülő akkumulátorgyárak ellen tiltakozzanak azzal a céllal, hogy a magyar gazdaság a háború miatti válságos időszakot minél nehezebben vészelje át. (Origo)

És ezek az aljas háttérhatalmak és szervezeteik nem ám csak az a céljuk, hogy Magyarország gazdasága összedőljön, hanem ezen kívül még destabilizálni is akarják Európát, vagy legalábbis ezt a térséget, továbbá le akarják váltani Orbán Viktort, hogy brüsszelista-sorosista bábkormányt ültessenek a helyére. Ez annyira szép, hogy igaz sem lehet. És tényleg!

Ettől függetlenül jó ébredezést, kellemes vasárnapot kívánok mindenkinek! Mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással, mint mindig.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.