Ha még komolyan reménykedhetnénk abban, hogy van bármilyen esély a nyílt, őszinte és emberséges párbeszédre és vitára, ami a botladozó emberi megismerést segítené az igazság keresésében, akkor kiindulni csak abból tudnánk, hogy e fenti állításfüzér egyik eleme sincs minden kétséget kizáróan bizonyítva. Sem a Föld légkörének globális felmelegedése, sem az, hogy ha ilyen felmelegedés van, akkor azt az ember okozza, sem az, hogy ezt az ember csak úgy tudja megakadályozni, hogy teljesen abbahagyja a fosszilis energiahordozók elégetését.
Ezek Bogár László NER-közgazdász-propagandista szavai 2019-ből, vagyis abból az időszakból, amikor a zöld pártok és mozgalmak tulajdonképpen jelentős erőkké váltak. Ez azóta sajnos – a szélsőjobb előretörése miatt, ami többek között a migrációnak és az arra adott szerencsétlen válaszoknak köszönhető – némiképp megváltozott, Európa-szerte több zöld párt népszerűsége visszaesett, következésképpen az EP zöld frakciójának mérete is jelentősen csökkent. Úgy látszik, hogy sokak számára egyre kevésbé fontos ma már a Föld és annak jövője, mivel megélhetési krízisbe jutottunk. Az élelmiszerek ára az egekben van, mint ahogy az energia ára is időről időre megemelkedik. Most nem az a fontos, hogy csökkentsük a Föld további pusztításának mértékét, hanem az, hogy csökkentsük a migrációt, hiszen a legtöbbeknek – sok populista politikusok retorikája szerint – ezzel van problémájuk. Hogy ez egyébként mennyire nem igaz, azt több felmérés is bizonyítja, de sajnos ennek ellenére is úgy tűnik, hogy a zöld pártok és üzeneteik egyre inkább a háttérbe szorulnak.
Pedig lenne mivel foglalkozni most is. Sőt. Arról nem is beszélve, hogy a migrációt igen nagy mértékben befolyásolja az is, hogy az embernek „hála”, növekszik a globális hőmérséklet, amely szárazságot, vagy épp hatalmas méretű felhőszakadásokat okoz. A globális felmelegedés nem csak abban mutatkozik meg, hogy melegebbek lettek a nyaraink, hanem abban is, hogy sokkal extrémebbé váltak a viharok és a hőmérsékletváltozások. Elég jól látható, hogy brutálisabb viharok alakulnak ki (amellett, hogy több szélsőséges időjárási anomália kerül bele a statisztikákba), és talán már túl késő van ezeknek mérséklésére. A tudományos élet szereplői szerint lassan kicsúszunk az időből és visszafordíthatatlan károkat okozunk az ökoszisztémán. Nem, a Földet nem fogjuk elpusztítani, hiszen az képes a regenerációra, de hogy ennek számunkra beláthatatlan következményei lesznek, az egészen biztos. Lehet, hogy ez egyeseket nem annyira érdekel, de még ezek az emberek is meg fogják látni, hogy milyen, akár nem várt következményei is lehetnek a tevékenységüknek.
A globális felmelegedés nem egy kitalált dolog, nem egy hazugság, amelyet a nagyhatalmak és háttérhatalmak próbálnak felhasználni arra, hogy a kisebb országokat úgymond igába hajtsák. Szerintem ma már szinte mindenki egyetért abban, hogy a globális felmelegedés egy valós dolog, az egyet nem értés talán csak abban látható, hogy kik mit, vagy kit okolnak ezért. Nyilván nem csak a széndioxid légkörbe juttatása a probléma, hiszen más számtalan módon is szennyezzük a környezetünket, de hogy ez az egyik legnagyobb probléma, abban talán egyetérthetünk. Pont ezért lenne borzasztóan fontos, hogy a legszennyezőbb tevékenységeket valamilyen formában mérsékeljük. És itt nem kizárólag, de legalábbis nem elsősorban a személyi felelősségről van szó, mivel a legnagyobb szennyezők a legritkább esetben az egyének, mint inkább az óriásvállalatok, amelyeket a legtöbb kormány nem szabályoz, hiszen komoly pénzeket termelnek a gazdaság számára. Persze vannak személyi felelősök is, de ezek elsősorban Földünk milliárdosai, akik magángéppel repülnek szinte mindenhova, ezzel növelve az amúgy is magas széndioxid-kibocsátást.
Sorra dőlnek meg a hőmérsékleti rekordok, a klímaváltozás, ami globális felmelegedésként mutatkozik meg, közvetlenül átélhető valósággá vált. Ez önmagában is éppen elég nagy dráma, hisz ma még ismeretlen erejű és mélységű alkalmazkodásra készteti a Föld minden élőlényét, így magát az embert is.
Ezek Bogár László szavai 2024-ből, amelyek közelebb állnak a valósághoz, mint az öt évvel korábbi bagatellizáló szavak. Bár igen lassan, de a korábban klímaváltozás-ellenes megmondóemberek is rádöbbennek arra, hogy a változás igenis komoly, és valamit tennünk kell. Ez viszont még mindig nem elég, ha példának okáért Kína, messze a világ legnagyobb szennyezője, vagy a legnagyobb olajvállalatok nem tesznek valamit a környezetünk megóvása érdekében. De ameddig a kormányok számára a bevétel mindent megelőz, addig ezen nehéz lesz változtatni. Mert a legtöbben inkább becsukják a szemüket, ha visszaéléseket látnak, mivel fontosabb a pénz, mint bármi más. Ott van példának okáért az, hogy a legtöbb gazdag ország szinte eltüntette a feldolgozhatatlan szemetét, csak hát ennek oka nem más volt, mint hogy szegényebb országokba vitették el, az ottani lakosságot mérgezve ezzel.
Ameddig a legnagyobb szennyezők nem vállalnak felelősséget a tevékenységükért, addig semmiféle változás nem fog történni. De ahhoz, hogy ehhez legalább közelebb kerüljünk, az kellene, hogy a kormányok kivegyék a részüket a változásból. A klímaváltozást nem te, vagy én okoztuk, hanem azok a nagyvállalatok, amelyek jóformán azt tehetnek, amit csak akarnak, mivel komoly gazdasági növekedést produkálnak egyes országoknak. A gond csak az, hogy erről minket, polgárokat, szavazókat nem igazán kérdezett meg senki. A lobbi szinte minden országban győz, és az egyszerű ember érdekeit felülírja. Véleményem szerint nem Greta Thunbergekre lenne szükségünk, hanem olyan döntéshozókra, akiket a különböző lobbik csápjai nem értek el, és nem a saját zsebük érdekében hoznak döntéseket, hanem az emberiség érdekében. Kérdés, hogy ez mikor következhet be végre. Már ha egyáltalán.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.