Május 15,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Rosszul tudja, elnök úr

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,150,454 forint, még hiányzik 1,849,546 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A sport szeretete nemzeti jellegzetességünk – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden, a Magyar Sport Napja alkalmából rendezett díjátadón a Puskás Arénában.

Az államfő hangsúlyozta, hogy kiemelt helyünk van a sport újkori történetében, hazánk egyike az olimpiai mozgalom életrehívóinak, a modernkori olimpia alapítóinak.

Előkelő helyen szerepelünk az olimpiai éremtáblázatban, olimpia sosem marad magyar győzelem nélkül, ha azon részt veszünk – mutatott rá a köztársasági elnök. Nem kell bizonygatnunk tehát, hogy a sportban kivételesen tehetséges nemzet vagyunk – húzta alá. (MTI)

Elnök úr igazán elgondolkodhatott volna vasalás és borsófőzelék kavargatása közben azon, hogy a sport nem azonos a versenysporttal. Miközben valóban vannak kiemelkedő sportolók a versenyportokban, azt azért nem árt tudni, hogy ezek egyéni teljesítmények. Nem az ország mondott le a gyerekkoráról azért, hogy edzésre járjon, nem az ország kel fel nap mint nap hajnalban azért, hogy meglegyen az első edzés, nem az ország hajszolja a testét a végletekig a jobb eredmény érdekében, nem az ország áldozza fel még a személyes érdekeit, magánéletét is egy csillogó éremért, hanem az élsportolók. Akik általában olyan mértékben túlhajszolják a testüket, hogy miközben a sportnak az egészségről kellene szólnia, kevés élsportoló él hosszú, egészséges életet. Ez azonban az ő döntésük.

A sportban kivételes nemzet eközben jellemzően elhízott, hatvan éves korára – vagy még előbb – ezernyi betegséggel küszködő, mozgásszervi-, szív- és érrendszeri betegségekben szenvedő, keveset sportoló, rosszul táplálkozó, alkoholizmussal és daganatos megbetegedésekkel küzdő országlakókból áll. A stadionok nem segítenek ezen, hiszen oda nem sportolni, hanem chipszet zabálni és kólát vedelni ülnek be az emberek. A tömegsport, de akár még a rendszeres séta sem szerepel a kormányprogramok egyikében sem. Kezdve mindjárt a miniszterek elnökével, a fél kormánnyal és a fideszes képviselők – parlamenti és EU-s képviselők – legtöbbjével.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.