Július 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Most az Isten, vagy az ember akar dönteni?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,369,185 forint, még hiányzik 630,815 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kifejtette, hogy az igazi művészet szakrális. Melyiket építjük? Mi a halál civilizációját építjük, az élet kultúrája helyett. Két legfőbb bűn, az abortusz és az eutanázia. Mindkettő Isten művébe kontárkodik. Az ember Isten dolgába avatkozik bele. Az orvos csak akkor kap diplomát, ha öl.

És mennyire igaza van! Amelyik nőgyógyász nem hajlandó abortuszt végezni, az nem gyakorolhatja hivatását. Erre már vannak precedensek Nyugaton. Az abortusz emberi joggá nyilvánítása már létező dolog, az abortusz kiterjesztése is folyamatosan zajlik. A nők nagy része ma már fel sem fogja, hogy bűnt követ el, tüntet az ölés jogáért. Azt mondja, „az én testem, az én döntésem”. Az erősen katolikus Lengyelországban példásan szigorú abortusztörvényt hoztak, ebbe bele is bukott a kormány. Az elemzők szerint főként ennek következménye, hogy a liberálisok jutottak hatalomra, akik megengedőek az abortusszal kapcsolatban. Itt tart ma Európa, még egy keresztény országban is.

A másik az eutanázia, amikor az ember akarja Isten helyett eldönteni, mikor haljon meg. Nem akarnak szenvedni, méltó halálról, emberi jogokról beszélnek az emberek és még a magukat vallásosnak mondók is.

Eperjes Károly Kossuth-díjas színészről és rendezőről van szó, aki jól láthatóan elutasítja az euthanázia és az abortusz lehetőségét. Természetesen ehhez minden embernek megvan a joga, a gond akkor lenne, ha ez nem lenne így. Ez választás kérdése – már ahol ez választható -, hiszen semelyik országban sem kötelezhetnek erre másokat. Mint ahogy egy orvos, vagy nővér is visszautasíthatja, ha hite szerint erre képtelen. Egyetlen orvost, vagy nővért sem rúghatnak ki amiatt, mert nem vállal egy ilyen beavatkozást és lehet, hogy voltak olyan esetek, amelyek úgy tűnhettek, mintha hite miatt menesztettek volna bárkit is, de ez badarság. Arról nem is beszélve, hogy a kórházak többségében – legyen szó szinte bármilyen országról is – a kegyes halál egy létező dolog. Nem olyan formán, mint ahogy azt sokan gondolják, de bizony létezik.

Egy végstádiumos, az őt körülvevő világot már felfogni képtelen embert nem fognak addig életben tartani, ameddig csak lélegeztetni tudják. De ott van az az opció is, hogy az ember megtagadhassa, hogy újraélesszék, ha esetlegesen leáll a szíve. De vannak olyan esetek is, amikor a beteget kvázi fölöslegesen eltolják a kórház egy másik szintjére, amelynek oka, hogy végre elmehessen az illető. Egy 90 éves, kómában lévő ember már nem fog visszatérni, maximum a szenvedését lehet ilyenkor már csak meghosszabbítani. Annak viszont mégis mi értelme van? Nyilvánvalóan, ha ez a család kívánsága, akkor lehessen opció, de értelmét akkor sem látom. Miért hagynánk szenvedni bárkit is, ha az a szenvedés végül halállal fog végződni? Mert nem arról van szó, hogy a szenvedései végén újra lábra fog állni és elfelejti, hogy mi is történt abban az időben, amelyet a kórházban töltött.

Különbség van az okkal való szenvedés, és az ok nélküli szenvedés között. Elég megnézni, hogy a háziállatainkat egyes esetekben elaltatjuk, ha csak a szenvedésüket tudnánk meghosszabbítani. Az ember mégis milyen értelemben különb? Vagy éppen rosszabb? Nem Isten teremtményei vagyunk mindannyian? Akkor meg egy háziállaton végrehajtott euthanázia mégis miért jogosabb, mint egy szenvedő, haldokló emberen végrehajtott? Ezt nekem eddig még senki sem tudta elmagyarázni, de igazából nem is látom azt, hogy bárkinek is ez vágya lenne. Úgy gondolják, hogy jobb a halál kultúrájával hülyíteni az embereket, mint hogy a valóságról beszéljenek. Vannak a jók és a rosszak megint csak – nyilván a jók a vallásos emberek, a rosszak pedig a liberálisok, akik akár vallásosként is, de kiállnak az emberi élet és halál joga mellett – ami másra sem jó, mint a társadalom kettészakítására. Eperjes szerint az emberek nem akarnak szenvedni és méltó halálról álmodoznak. Nos, nem tudom, hogy ezzel mégis mi a baj? Ki a franc akar ok nélkül szenvedni és akarna méltatlan halált halni?

Persze ha Eperjes Károly abban hisz, hogy majd Isten eldönti az ő életét és halálát, akkor gondolhassa csak így, de ne nevezhesse már lényegében halálpártiaknak mindazokat, akik ezzel nem értenek egyet. Egy dolog kereszténynek lenni és másik dolog vaknak lenni. Szerintem. Mert hát senki sem jókedvében dönt arról, hogy eltávozzon az élők sorából. Nem sok mindenbe kapaszkodik az ember, de az életébe igen. Nagyon kevés dolog van ezen a világon, ami képes lenne nagyobb „csodákra”, mint az élet iránti vágy, amely olykor autók felemeléséhez elegendő energiát is képes adni egy anyának. Hagyni kellene az embereket dönteni az életük és haláluk felől, elvégre még ha véleményünk szerint esetleg vét is valaki ezzel a döntésével a mi hitünk ellen, mégis ezt tiszteletben kell tudnunk tartani.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.