Június 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A politikai apátia fala ledőlt

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,749,432 forint, még hiányzik 1,250,568 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tegnap este megtörtént az első lépés azon az úton, amire 14 éve várunk. Minden választást követően azzal kellett szembesülnünk, hogy az ígéretek és a reményeink ellenére is elsöprő győzelmet aratott a Fidesz. Ez tegnap nem történt meg sőt, konkrétan az történt, amitől Orbán Viktor talán a legjobban tartott: Gyurcsány Ferencet és gyakorlatilag a teljes eddigi ellenzéket a választók elküldték a francba. Tetszik ez, avagy sem, ez tény: egy olyan embernek a pártja szorította ki őket, aki a NER-ben szocializálódott, igen, profitált is a NER-ből, és aki pontosan ismeri a maffiakormány játékszabályait és módszereit. Magyar Pétert már nem lehet összegyurcsányozni, esetleg sorosozni, hiszen egyikükhöz sincs semmi köze, sőt, konkrétan el is határolódott tőlük. Magyar Péter az EP-választás farvizén lényegében távlati értelemben kormány- és rendszerváltást ígért (Márki-Zay Péterhez hasonlóan, akinek ez egyáltalán nem jött össze), és úgy tűnik, hogy sikerrel hajtotta végre az ehhez szükséges első lépést. Ehhez az is kellett, hogy kellő számú elégedetlen, megmozdítható ember lett ahhoz Magyarországon, hogy valódi tömeget állítson maga mögé, amely valódi változást lehet képes elindítani.

Ma már jóval többen vannak azok, akik változást szeretnének, mint azok, akik nem. Ezek az emberek viszont mostanig nem nagyon találtak senkit, aki képviselhette volna őket. Sokan belefáradtak a DK, az MSZP, de akár a Momentum és más kispártok tehetetlenségébe, ezért amellett, hogy a természetesen elutasították a Fideszt, e törpepártokra sem voltak hajlandóak voksolni. Néhány hónappal ezelőtt szinte a semmiből érkezett meg az a Magyar Péter, aki nem egyszerűen csak beszélt, hanem konkrétan tett is azért, hogy megismerjék a nevét és a mondanivalóját országszerte. Közel 200 településre ment el, ahol beszélt az emberekkel és megmutatta azt, hogy nem lehetetlen még a kormányzati propaganda országos lefedettsége ellenére sem elvinni a remény üzenetét vidékre. Az ellenzék erre egyszerűen nem volt képes és meg sem próbálkoztak azzal, hogy mondjuk a seggük meresztése helyett beüljenek a mindenki által fizetett autóikba, és körbejárják a vidéket.

Magyar Péter ezt megtette és láthatóan eredménye is volt, hiszen a rendszerváltás óta nem jött létre, nem ért el ilyen gyorsan látható eredményt egyetlen párt se Magyarországon. Bár a Momentum szintén valami hasonlóra vállalkozott annak idején, és a kezdetek valóban bíztatóak voltak, de az öt évvel ezelőtti szép EP-választási szereplés után valahogy széthullott a projekt. Nem állítom, hogy Magyar Pétert és a Tisza Pártot ez a veszély nem fenyegeti, de azért a semmiből 7 mandátumot szerezni az EP-ben, önmagában is kiemelkedő, és messze több, mint amennyit bármely ellenzéki párt valaha szerzett a Fidesszel szemben. Amelyik viszont egyik legnagyobb EP-vereségét könyvelhette el tegnap, amikor csupán 11 mandátumot szerzett, és ezzel csökkent az európai befolyása, már ha eddig volt bármennyi is. És ugyan egyes európai tagállamokban (Franciaországban emiatt Macron fel is oszlatta a parlamentet) erőre kapott a szélsőjobboldal, mégis az az igazság, hogy uniós szinten a bal- és jobboldali mérsékelt pártok meg tudták tartani a pozíciójukat. Nem kell tartani attól, hogy az Orbánhoz hasonló szélsőséges politikusok megváltoztatják a kontinensünket, és esetleg egy világháború küszöbére sodorják.

Ugyan egyáltalán nem arról van szó, hogy Orbán Viktor és pártja elveszítette a választásokat (már ha szigorúan a számokat nézzük), mégis viszonylagos vereségként tekinthet a tegnapi eredményekre, hiszen ne felejtsük el, hogy micsoda pénzeket öltek bele abba, hogy lemossák a korábban jelentéktelennek tartott Tisza Pártot és vele Magyar Pétert a színről. Ez nagyon nem jött össze, arról nem is beszélve, hogy a fővárost sem sikerült a Fidesznek visszaszereznie, Karácsony Gergely jelen tudásunk szerint megnyerte a választást, és azt a Vitézy Dávidot utasította maga mögé néhány száz szavazattal, aki véleményem szerint is egyértelműen a Fidesz trójai falova volt. Nyilván akkora vereségről nem beszélhetünk, ami előrehozott választásokat kényszerítene ki a Fideszből, de azt át kell gondolnia Orbánnak, hogy a továbbiakban nem biztos, hogy elég lesz a kormánypropaganda erőltetése, nettó hazugságok terjesztése, az állandó háborús pszichózis, hiszen az emberek valóban elégedetlenek és változást szeretnének.

Sokaknak elegük van abból, hogy miközben az ő megélhetésük egyre kevesebb dologra elég, addig újgazdag senkik milliós táskákkal rohangálnak fel-alá, akik luxuséletet élnek a közösből és az arcukba rázzák a rongyot. Sokaknak elegük van abból, hogy a Fidesz kiépített egy oligarchiát, miközben az átlagember egyre kevésbé érzi biztonságban magát. Változatlanul nem hiszem, hogy Magyar Péter lenne a megváltó, de ő az, aki lyukat üthet végre a NER falán, és ezt kihasználva talán a magyar társadalom képes lesz egy olyan politikai erőt kitermelni magának, amely valódi, demokratikus alternatívát jelenthet majd. Jelenleg a legfontosabb a NER lebontása, és mindazok elszámoltatása, akik a magyarok jövőjének elrablásában részt vettek. Hogy erre ki lehet képes, azt egyelőre nehéz megítélni, de legalább már azt látni, hogy a változás megkezdődött és a politikai apátia lassan a múlt részévé válik. Jelenleg pontosan erre volt szükség, hiszen az elégedetlenség tapintható volt, mégsem látszott meg a választási eredményeken . Tegnap ez megtörtént, a politikai apátia fala végre ledőlt. Csak így tovább!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.