A világháborús készülődés immáron a tetőfokára hág. Mármint a fideszes-orbános-neres propagandában, ami alighanem azzal jár, hogy Orbán Viktor hűséges rajongói, a szekta tagjai olyan mértékig traumatizálódnak, mint akik a valóságban is átéltek egy világháborút. A propaganda minden nap pakol még a már most is rettegő hívek félelmeire, nem is keveset. Szerda reggel már végigdurrogott a médián a nagy hír – az Indextől a Magyar Nemzetig -, hogy a NATO már az európai logisztikát dolgozza ki, hogy hogyan tudnak csapatokat és felszerelést szállítani egy orosz invázió megállítására. És természetesen Magyarország is része a tervnek (ami a földrajzi elhelyezkedésünk miatt azért nem akkora nagy csoda), az pedig Rogánék tervének része, hogy a lehető legtöbb ember essen pánikba, rettegjen a háborútól, vérről, halálról, borzalomról álmodjon éjjel, gyülöljön minden pártot és politikust a Fideszen kívül nappal. Hiszen semmi más célja nincs az aljas gazembereknek azzal, hogy idős emberek utolsó éveit nyomorítják meg azzal, hogy rettegésben tartják őket, gyerekeket tanítanak félni a bombás és háborús plakátjaikkal mindössze csak azért, hogy Orbán Viktor hatalomban maradhasson, az összes neres pióca megtarthassa a zsákmányt, és soha az életben ne lehessen bíróság elé állítani őket a gaztetteik miatt.
Márpedig:
338. § (1) Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta.
És akkor ez csak a jelenlegi aljasságuk, még az ipari mértékű lopásokról egy büdös rohadt szót sem szóltunk. Én nagyon őszintén remélem, hogy amikor bekövetkezik a NER, az Orbán-rezsim számára az armageddon, az ország kifosztásában aktívan közreműködő gazemberek mellett lesz ideje a hatóságoknak kideríteni, kik működtek közre a háborús pszichózis terjesztésében, és ezek a férgek is elnyerik méltó jutalmukat. Mert a karaktergyilkosság, amit rutinszerűen művelnek, már önmagában az is tetű dolog, de a becsületsértés, hitelrontás meg sem közelíti veszélyességében a háborúval fenyegetést.
Készül a NATO Oroszország ellen, az egyik célállomás Magyarország (Index)
A pártlapokban lehozott cikk egyébként egy hosszútávú, 20 éves NATO tervről szól, a logisztikát nem a holnap kitörő világháború miatt tervezik meg, hanem azért, mert a szervezet feladata felkészíteni a haderőt minden lehetséges fenyegetésre. Ahogy az egészségügyi szerveknek is kell rendelkezniük tervvel egy járvány esetére, ahogy egy természeti katasztrófa esetében követendő mentési tervnek is kell lennie, de még a középületeknek is van kiürítési terve arra az esetre, ha tűz ütne ki, ám ez távolról sem jelenti azt, hogy mindenképpen lesz földrengés, járvány, tűzvész. Bár a cikkek – melyek a The Telegraph írásának átvételei – önmagukban nem tartalmaznak hazugságot, ám a tálalás módja, a címadás azt sugallja, hogy a háború küszöbén állunk, és a háború első áldozata Magyarország lesz. Természetesen csak akkor, ha Orbán Viktor kormánya meg talál bukni.
Az orosz–ukrán háború harmadik évébe lépve Emmanuel Macron francia elnök háborús uszítása és Vlagyimir Putyin orosz elnök többszöri figyelmeztetése után ismét napirendre került a NATO és Oroszország közötti totális nukleáris háború rémképe. (Magyar Nemzet)
A cikk hosszasan részletezi, mennyi idő alatt és milyen módon fogunk kínhalált halni. Felhívnám a figyelmet a fenti idézet szóhasználatára; Macron uszít, Putyin figyelmeztet.
Migráció? Álprobléma! S közben évek óta folyamatosan ostromolják a déli határt. Gender? Álprobléma! Közben Bite Zsoltok tanítanak az iskolákban és az érzékenyített bíróságok már Magyarországon is engedélyezték egy transznemű nő(?) is korkedvezményes nyugdíjat kapjon. Háború? Álprobléma! És közben a NATO már felvázolta a terveit az Oroszország felé vezető logisztikai folyosókról, amik hazánkon is keresztülvezetnek. Mi lesz veled Európa? (Pesti Srácok)
Most képzeljük el azokat az embereket, akik ezekből a szarokból tájékozódnak, akik a közpénztévét nézik, ahonnan ugyanez a mocsok ömlik rájuk, és akik megkapják a postaládájukba az ugyanilyen tematikájú ingyenes propagandaanyagokat, plusz Orbán Viktor levélkéjét. És mindez azért, csak azért történik, hogy a csúti gazember és tettestársai megtarthassák a rablott vagyont és a szabadságukat. Ezért képesek százezreket, esetleg milliókat kitenni ennek a traumának, idős emberek életét nyomorítják meg véglegesen, veszik el tőlük a biztonságérzetet, lökik őket olyan pszichózisba, amiből kifelé már nincsen út. És ebben a gyalázatban részt vesz mindenki, aki ezeknél a propagandaportáloknál dolgozik, akik a közpénzmédiában gyártják az álhíreket, akik terjesztik az orosz propagandát, mert a rezsim érdekét ez szolgálja, akik szerkesztik Orbán közösségi oldalait. Itt már nincsen erre magyarázat, ahogy a náci propagandagépezet működtetői is egytől egyig aljas gazemberek voltak, ezek is azok. Mindannyian. És ez nem maradhat következmények nélkül. Nem állítom, hogy minden rendben van körülöttünk, mert nincs. Elsősorban, sőt egyedül Orbán cimborájának, Vlagyimir Putyinnak felróható okból nincs rendben. De ez a világvége-fenyegetés, amit a fideszes propaganda rászabadított az országra, semmivel nem indokolható. Ez a legalja mocsok választási kampány tűrhetetlen, és tennünk kell arról, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.