Június 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Nocsak, a riogatás nem járt sikerrel?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,749,432 forint, még hiányzik 1,250,568 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az Európai Unió védelme és biztonsága; migráció/menekültügy; mezőgazdaság és/vagy demokrácia és jogállam (a harmadik témakörben e két téma közül választhat a megszólaló)”.

Ezekből a témákból választhat az, aki elmegy biodíszletnek, azaz részt vesz az MTVA által szervezett tévés „vitán”. A 130 milliárdos gépezet szerint ezek a témák azok, amelyek a leginkább foglalkoztatják a magyarokat. Nos, ez már akkor is eléggé ostobaságnak tűnt, amikor pár napja kiderült, hogy mire készülnek, ám mivel az Eurobarometer konkrétan meg is mérte azt, hogy mely témák hozzák a leginkább lázba az európai unió polgárait, köztük a magyarokkal, konkrétan is cáfolni lehet az MTVA újabb hazugságát és manipulációs kísérletét. Nyilván ezek a témák azok, amelyeket a kormánypárt napirenden szeretne tartani és ezek azok a témák, amelyek mentén a kampányukat már évek óta tolják, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy valóban ez érdekli a leginkább a magyarokat. Az ember azt gondolná, hogy az árakat követni képtelen bérek miatt a legkomolyabb téma a megélhetési válság kellene, hogy legyen, amelyet a felmérés egyébként tökéletesen bizonyított is.

A megkérdezettek 51 (!) százaléka az emelkedő árakat, az inflációt és a megélhetést tartották a legfontosabb megoldandó problémának. Kérdés persze, hogy ez mégis kit lepett meg? Elvégre Magyarországon volt az egész Európai Unióban a legmagasabb az infláció és az élelmiszerek ára is itt emelkedett a legnagyobb mértékben, miközben a bérek messze nem növekedtek ennyivel, nem is beszélve a nyugdíjakról. Persze más országban is súlyos problémákat jelentett az infláció és úgy általánosságban véve az élet drágulása, de egyetlen országot sem érintett olyan súlyosan, mint Magyarországot. Én magam is tökéletesen látom azt, hogy mondjuk Spanyolországban – ahol a minimálbér majdnem duplája a magyarnak – egy egyszerű bevásárlás kevesebbe kerül, mint odahaza. Nem valamivel kevesebbe, hanem számottevően kevesebbe.

És miközben ez igaz, az is igaz, hogy még ez a helyi emelkedés is problémát jelent Spanyolországban. De akkor mit mondjanak a magyar adófizetők, akik jóval többet kénytelenek kifizetni a boltban, mint mondjuk 1-2 évvel ezelőtt, miközben a fizetésük sokkal alacsonyabb? Itt nem a migrációról és más, Magyarországot egyébként alig érintő problémáról kellene vitatkozni, hanem a társadalmat kollektíven érintő problémákról, amelyekre valóban válaszokat akar kapni a magyar lakosság. A háborús pánikkeltésből és migránsriogatásból eleget látnak nap mint nap az utcán, egyáltalán nem hiányzik a többségnek az, hogy még ezen a vitán is ez legyen a fő téma. A magyar kormány propagandájának hála egyes szavazók akár azt is elhihetik már lassan, hogy a fél világ háborúban áll az oroszokkal, csak mi magyarok nem, mivel egy olyan nagyszerű miniszterelnökünk van, mint Orbán Viktor. Sokan háborús pszichózisban élnek, miközben inkább azzal kellene foglalkozni, hogy mégis miért Magyarország szenvedte meg a legjobban az utóbbi évek kríziseit?

A téma, amely ugyancsak fontos a magyar állampolgárok számára nem más, mint az egészségügy. Ennek oka pedig nem más, mint hogy olyan rossz a magyar egészségügy állapota, hogy sokan rettegnek a kórházaktól. Ezzel nem kellene tenni valamit, ha már ennyire érdekli a magyarokat? Megy az uszítás a migránsok ellen, miközben a megkérdezettek 31 százaléka tartja fontos témának az egészségügyet, addig a migráció mindössze az emberek 10 százalékát érdekli. Ennél még a nemzetközi helyzet is jobban lázba hozza a magyarokat, ami azért igen árulkodó. Mint ahogy az is, hogy a megkérdezettek jobban bíznak az EU-ban, mint a saját kormányukban vagy parlamentjükben. Az EU-átlag 49 százalék, vagyis azok aránya, akik bíznak az EU-ban, ez a magyaroknál 53 százalék. Az Országgyűlésben pedig mindössze a megkérdezettek 38 százaléka bízik, ami nem mást jelent, mint hogy az egyszerű szavazó jobban hisz a mindenért felelős, hungarofób, háborúpárti Brüsszelnek, mint Orbánéknak. Ez vajon mit is mond el a propaganda sikeréről és arról, hogy mit is gondolnak valójában az emberek?

Jó, az tény, hogy vannak országok, ahol az emberek bizalma még ennél is alacsonyabb, de ez még nem azt jelenti, hogy félvállról kellene venni a kutatás eredményét. A magyarok tehát – bármennyire is próbálkozik az EU ellen hergelni a jelenlegi kormány lassan 15 éve – még mindig az EU-ban szeretnének maradni, és megbíznak annak döntéseiben is. Nyilván vannak problémák vele, nem is kevés, de ez még nem azt jelenti, hogy a bizalom teljesen elveszett volna. Pedig a magyar kormány ezt akarja elhitetni a többséggel, noha jól láthatóan sikertelenül. Vagyis összefoglalva az MTVA határtalan aljasságát bizonyító eredményeket: a vitatémák nem tükrözik a magyar emberek véleményét, ezért annak jóformán semmi értelme sincs. Nem azért, mert egy propagandacsatorna rendezi azt meg nettó propagandisták műsorvezetése mellett – noha nyilván ez sem segít -, hanem azért, mert egyszerűen nem ezek a témák foglalkoztatják az embereket. Ha van esze az ellenzéknek, vagy a magukat annak tartó alakulatoknak, akkor egységesen tiltakoznak/maradnak távol/és irányítják rá a figyelmet arra, hogy a mindenki pénzéből fenntartott közmédia semmibe veszi a magyar embereket foglalkoztató ügyeket. Szerintem minden más, minden, ami nem erre irányul, csak kifogás, pótcselekvés, kollaboráció.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.