Június 17,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Végre megtudtuk, hogyan győzhet Magyar Péter

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,749,432 forint, még hiányzik 1,250,568 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Úgy tűnik, lassan elfogynak az érvek a kormánypárt mellett, és ha már arra nem lehet hivatkozni, hogy szavazzanak legyenek szívesek a fideszesekre az önkormányzati választásokon, mert ők magasan képzett szakemberek, becsületesek, olyan párt van mögöttük, amelyik sokat tett az országért és annak lakóiért, ezt ugye bizonyítani is tudják, elég csak megnézni a kétségbevonhatatlan fejlődést, az emelkedő életszínvonalat, javuló szolgáltatásokat, emelkedő béreket, nívós oktatást, egészségügyi ellátást, közbiztonságot, tömegközlekedést, miegyebet, akkor bizony nem marad más adu a kormánypárti propagandisták kezében mint az, hogy a másik balos, libsi, háborúpárti. Ha ez se használ, akkor jön a végső érv; a másik jelöltje nem magyar! Ezt a rendkívül fontos kérdést bontotta ki a Magyar Nemzet szerzője, aki – saját állítása szerint – szintén bevándorló hátterű, de az ő ősei régebben jöttek, tehát ő valószínűleg magyarabb, mint azok, akiknek a nevük sem magyar – mert az apa nem magyar -, a színük is más, bár az anyanyelvük magyar, és itt élnek, itt szereztek diplomát, itt dolgoznak, itt fizetnek adót. Elég sok ocsmányságra képes a rezsim a hatalom megtartása érdekben, ez a fegyvertáruk egyik különösen undorító darabja.

Mi zajlik itt? A rasszizmus ronda dolog, ugyanakkor nem vagyunk színvakok sem. (Magyar Nemzet)

Csodás! Tehát azért ne szavazzon senki ezekre a jelöltekre, mert más a bőrük színe? Ellenben mondjuk a közpénzek kilapátolásában aktívan serénykedő Azbej Tristannal, aki örmény–francia származású magyar politikus, viszont fehér a bőre, de főként mert a kormánypártot szolgálja? Ő lehet magyar, akinek sötétebb a bőre és főként nem a kormánypárt szekerét tolja, az meg nem lehet magyar? Kész szerencse, hogy ezt a propagandisták döntik el ebben az országban. Én meg úgy vagyok vele, hogy aki magyarnak vallja magát, aki magyar akar lenni, az magyar. Akkor is, ha hupikék a bőre. Akkor is, ha Azbej Tristan, és akkor is, ha Shakkour Aram a neve. Pont.

És hogy ne csak a fehérbőrűek üldöztetéséről értekezzen a portál, mindjárt itt a következő borzalom:

Rafal Trzaskowski, Varsó balliberális polgármestere Lengyelországban elsőként megtiltotta a vallási jelképek, például keresztek közintézményekben való elhelyezését. (Magyar Nemzet)

Szóval a keresztényeket is üldözik. Pedig nem, ez teljesen normális, sok országban működik így. Franciaországban is. Aki akar, hordhat keresztet, járhat templomba, a gyerek is mehet egyházi iskolába, egyszerűen arról van szó, hogy szét kell vállasztani a vallást és az államot. Nem a vallást üldözi az állam, hanem megvédi a polgárait attól, hogy az egyház túlterjeszkedjen a saját határain. Ennek Magyarországon is így kellene működnie, minden normális országban így kellene működnie. A két terület független egymástól, a polgár pedig eldönti, ő mit akar. De dönteni csak akkor tud, ha nem erőltetik rá intézményesített formában, kormányzati közreműködéssel a vallásnak sem a jelképeit, sem a szokásait, sem a tanításait, sem az elvárásait. Ez a lelkiismereti- és vallásszabadság alapja, ami nálunk nem működik. Sőt, nálunk a vallás üldözi az embereket, ami minden, csak nem egészséges. És akkor arról még csak nem is szóltam, hogy az én adómból milyen alapon támogatja az általam fizetett kormány az egyházakat, amikor én arra nem adtam pénzt? Persze, támogassa az oktatást, a szociális ellátást, minden olyan feladatot, ami állami kötelezettség, és részt vállal belőle az egyház. Kapják meg ugyanazt a támogatást, amit egy állami intézmény megkap. De hogy jövök én ahhoz, hogy a pénzemből templomokat építenek, és parókiákat, papokat fizetnek és vallási tevékenységeket szponzorálnak? Közöm nincs hozzá, nem érdekel, nem akarom, ne erőszakoskodjon velem sem a kormány, sem az egyház! És ne várják az együttérzésemet, amikor egy másik országban valaki elkezdi normális mederbe terelni a dolgokat. Itt is ezt kellene tenni. Mindenki a saját döntse alapján, saját idejében és pénzéből legyen vallásos, ne az én rovásomra.

Ha Magyar Péter le akarná győzni a Fideszt, ahhoz össze kellene fognia Gyurcsánnyal. Erre az összefogásra előbb-utóbb sor fog kerülni – mondta el G. Fodor Gábor politikai elemző az Origo Podcast legújabb adásában. Arról is beszélt, hogy Magyar Péterrel szembeni küzdelem egy szuverenitás-küzdelem is. A szakértő szerint a június 1-jei Békemenet egy erőfelmutatás, és mindenki, aki békepárti és egy értékalapú közösség része, ott a helye. (Origo)

Nicsak! Magyar Péter már nem fog eltűnni két perc alatt, ahogy Márki-Zay Péter, már nem hamis messiás, hanem olyan valaki, akivel számolni kell? Sőt, olyan, aki legyőzheti a Fideszt, ha összefog Gyurcsány Ferenccel? Mi a szösz! Ha erre az összefogásra sor kerül, akkor G. Fodor Gábor szerint bukhat az ő kenyéradó gazdája? Érdekes új fejlemény ez szerintem. Már csak a Magyar Péterrel szembeni küzdelemről kellene egy kicsit bővebben beszélni. Kicsoda küzd ellene? Azt nagyjából látom, hogy az ellenzéki pártok többsége – a DK hívei külön hajtanak a munka hőse kitüntetésre – igen, azt is látom, hogy Rogánék majdnem megőrülnek, hogy mivel támadják, de valahogy semmi nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, de ez nem küzdelem, inkább csak kínkeserves vergődés. A szuverenitás pedig hogy jön ide? Ki védi a szuverenitását és kitől? Jó, tudom, hogy a NER védi igazából azoktól a honpolgároktól, akiknek már nagyon tele van a hócipője velük, de az nem annyira szuverenitás, mint amennyire hatalmi kérdés. Az meg egészen biztos, hogy Magyar Péter momentán nem veszélyezteti az országlakók szuverenitását, merthogy nincs is nekik ilyen, Orbán Viktor ráült a nagy seggével, aztán elsorvadt a súly alatt. Az utolsó mondattal nagyjából egyetértek – kivéve, hogy én tudok ragozni, alanyt és állítmányt egyeztetni -, tényleg erőfelmutatásnak – vagy inkább erőfitogtatásnak – szánja a Fidesz. A kérdés csak az, mire mennek vele? Aki változást akar, az nem fog megrettenni tőle, igazából senkit nem érdekel a dolog. Már túl vagyunk ezen, ki kellene találni valami jobb haditervet. Vagy be kellene látni, hogy nem mehet úgy tovább, ahogy eddig. Hátha majd a békemenetes sétáláson megvilágosodnak a nertársak. Vagy nem.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással, ahogy mindig szoktunk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.