Május 28,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Meddig hagyjuk még?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,216,253 forint, még hiányzik 783,747 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A családbarát kormány ismételten valami olyanra vetemedett, ami nem annyira arról árulkodik, hogy sikerült igazat mondani. Mi történt? Benyújtottak egy törvénymódosítást, miszerint ezentúl nem köteles egyetlen pap sem jelenteni azt, ha gyónás közben valaki gyermekek elleni bűncselekményről számolt be, hiszen a papot köti a titoktartás. Mondjuk véleményem szerint eddig sem érkezett túl sok bejelentés a rendőrség irányába, mivel a papok szeretik megvédeni a sajátjaikat, ezért vagy nem is jelentik a szexuális bántalmazást, vagy tesznek róla, hogy a bántalmazottnak legyen belőle baja, ne pedig a bántalmazónak. Miközben papok világszerte gyermekek tízezreit molesztálták az utóbbi évtizedekben, addig a hatóságok jóformán semmit sem tettek ez ellen. Mondjuk ehhez az is kellett sajnálatos módon, hogy sokszor még a bántalmazott gyermekek szülei is inkább az egyházon belül próbálták megoldani a dolgot. Felelősségre vonták a bántalmazót, esetleg bocsánatkérésre szólították fel őket, mintha egyébként nem egy bűncselekményről lenne szó.

Gyermekek bántalmazása bűncselekmény a világ legtöbb országában. Mond, amit csak akar az egyház, de nincs az a törvény – isteni és világi – amely az ország jelenlegi törvényei fölé helyezhetne bárkit is. Igen ám, de sok országban – pláne idehaza – az egyháznak szinte előjogai vannak és sokszor maguk a hatóságok is a papok és bíborosok védelmére kelnek a bántalmazott ellenében. Magyarország ma az egyházi vezetők komoly hatalommal és vagyonnal rendelkeznek, amelyet Orbán Viktor és kormánya teremtett meg számukra. Eddig sem nagyon engedélyeztek egyetlen független vizsgálatot sem a hazai egyházak területén elkövetett szexuális bűncselekmények ügyében, hiszen elmondásuk szerint ilyenre idehaza alig volt példa, noha minden olyan országban, ahol megtörtént a vizsgálat, több tízezer bántalmazott gyerekről számoltak be. A nagyon keresztény Lengyelországban is gyermekek ezreit bántalmazták és többen öngyilkosságot követtek el, mert nem tudtak élni a fájdalommal és megaláztatással.

Én nem vagyok képes a gyónási titoktartást összehasonlítani azzal, ami például az ügyvédeknek jár, miszerint akár bűncselekményről is beszámolhat az általuk védett illető, azt akkor sem kötelesek elmondani, sőt. Igen ám, de itt bántalmazott gyermekekről van szó és akármennyire is értem azt, hogy a gyónási titoktartás egy több évszázados hagyomány, kellene, hogy legyen kivétel ez alól. Mert rendben van, hogy személyes dolgokat – homoszexualitás, megcsalás, házasságon kívül született gyerek és a többi – egy pap nem köteles elmondani, hiszen ezek nem bűncselekmények, de hogy egy gyermek megerőszakolását sem? Milyen egyház az olyan, amely inkább védi a bűnelkövetőt, mintsem megvédi azokat, akikkel szemben elkövették ezeket a bűncselekményeket? Nyilván soha sem voltam nagy barátja az egyháznak, de megértem, ha valakinek a hitre van szüksége ahhoz, hogy végiglavírozzon ezen az életen. Csak hát a hit nem egyenlő az egyházzal, amely egy emberek által kialakított, hatalmi rendszerre épülő szövetség, amely évszázadokon keresztül a saját törvényeit erőszakolta rá az állampolgárokra.

Ezeknek az időknek viszont végre búcsút kellene mondani, amihez egy tökéletes lépés lehetne az, hogy semmilyen, gyermekek ellen elkövetett bűncselekményről sem hallgathatnának a papok. Mert egy szexuális bűnöző nem egyetlen gyermeket fog bántalmazni, hanem többet a pályafutása során, ezért megelőző célja is van annak, hogy a társadalomból eltakarítsuk az ilyen embereket. Azt se gondoljuk, hogy majd Isten megbünteti az ilyen embereket, hiszen még ha így is lesz, akkor is a Földön élünk, emberi törvényekkel, amelyek betartása mindenkire vonatkozik. Zsidó, keresztény, hindu, vagy éppen muzulmán az ember, be kell tartania az emberek által megalkotott törvényeket. Amennyiben erre nem hajlandó, úgy börtönéveket és büntetést fog kapni.

De ameddig egy gyilkost, vagy adócsalót a bíróság elítél, addig egy pedofil papot jól láthatóan nem. Ez mégis ki szerint van rendben? Ki gondolja azt, hogy egy beteg pap nem érdemli meg a büntetését csak azért, mert éppen a kormány olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely további védelmet nyújtana számukra? Igenis számoltassanak el minden pedofil papot, bíborost és más, az egyházhoz köthető személyt, ahogy minden civilt is. Persze ne csak őket, de ameddig egy tanárt, nevelőapát, vagy gyógytornászt el is ítélnek ilyen bűncselekményekért a legtöbb országban, addig a papokat a mai napig védi az egyházuk. Ennek egyszer s mindenkorra véget kellene vetni, nem pedig törvénybe kellene iktatni. Milyen családbarát kormány az, amely lényegében büntetlenül hagyja, hogy papok bántalmazzanak gyermekeket?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.