Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Ha esetleg valaki úgy ébred reggelenként, vagy akár csak egyetlen reggelen is, hogy valami megmagyarázhatatlan optimizmus, vidámság járja át, annak semmi mást nem kell tennie, mint megnyitni az Origót, és máris elmegy a kedve az élettől is. A csöcsök és seggek ellenére is, bár ez is legfeljebb a férfi olvasók egy szűk rétegét hozza lázba, a többségnek tökéletesen megfelel a valóság. De komolyan el kellene gondolkodni azon, hogy ideje lenne a kormánypártnak beszántani, és sóval behinteni ezt a portált, mert jó ideje tényleg csak azok járnak ide, akik hajlamosak az önsorsrontásra, és persze én, de nálam ez hivatali kötelesség. Így aztán minden áldott nap megtudom, hogy most aztán tényleg, de valóban kitör mindjárt a harmadik világháború, Putyin drámai bejelentést tett, ami mindent megváltoztat, az ukránok vesztettek, Oroszország győzött, s már csak percek kérdése, hogy ez nyilvánvaló legyen mindenki számára. Az én számomra az nyilvánvaló ebből a szörnyű vergődésből, hogy ez már nem egy portál, mintsem pöcegödör, nem véletlen, hogy senki nem vállal névvel egyetlen cikket sem, itt látszik a legtisztábban, mennyire Putyin markában van a komplett magyar kormány, mennyire nincs más választás, mint a Kreml propagandáját tolni. És akkor ezt a szép történetet fejeli meg ifj. Lomnici Zoltán, aki bármit elmond, amit a szájába adnak, most például:
Drámai közelségbe került a III. világháború, és onnan egy lépés az atomháború
Minden egyes meggondolatlan nyilatkozat a háborús eszkaláció veszélyét hordozza magában. Külön kiemelendő, hogy a balti államok diplomáciai viszonya az oroszokkal egyébként is rendkívül hűvös – mondta el az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász azzal kapcsolatban, hogy egyre inkább elmérgesedik a viszony Oroszország és Litvánia között. A Századvég tanácsadója arról is beszélt, hogy Franciaország, Lengyelország és Németország közvetetten részt vesznek a keleti szomszédunknál zajló háborúban, nyíltan finanszírozzák azt, ezzel elnyújtva a háborút, és provokálva Oroszországot. A szakértő szerint ha bármely fél atomháborút indítana, az ipso iure magával hozná a III. világháborút, ami minimum Európa, de akár a teljes fejlett világ pusztulását eredményezné. (Origo)
Én aztán még annyira sem vagyok alkotmányjogász, amennyire ifj. Lomnici Zoltán, de talán már ideje lenne gátat vetni ennek a baromságnak, mert az egyszerűbb agyszerkezetű fideszes hívek el is hiszik, rettegnek is. Ami még csak az ő bajuk lenne akkor, ha nem nekünk kellene egy országban élni velük, de nekünk kell. És minket nem védenek testőrök, minket nem kerítenek el, nem hurcolnak páncélozott hullaszállítóval, nem tekernek körbe fekete fóliával, és nincs meg az a megnyugtató tudat sem, hogy baj esetén repülőre pattanunk és elhúzunk a világ túlfelére, ahol várnak a titkos bankszámlákon elhelyezett milliárdok, tehát nem kell majd kiülünk koldulni az utcasarokra. Nekünk naponta találkoznunk kell az idegbeteggé nyomorított honfitársainkkal, akik rettegnek napi 24 órában, mert a rogáni propaganda a rettegtetést találta a leghasznosabb eszköznek Orbán Viktor hatalmának megtartásához. És ezek a szerencsétlen hívek nem csak a háborútól rettegnek végtelenítve, de mindentől és mindenkitől, az uniós tagállamoktól, magától az Európai Uniótól is, hiszen a rosszarcú alkotmányjogász, aki minden létező módon és tekintetben lenullázta már magát szakmailag, emberileg és erkölcsileg a Párt szolgálatában, aki nem szakértő, de az Origo előléptette, arról hadovál, hogy körülöttünk kiterjedt háború dúl, minden uniós tagállam hadat visel, egyedül csak Mária országa nem, mert a jóságos udvari harcos megvédte. El nem hangzik Putyin neve, aki bűnös, főbűnös ebben a háborúban, mely nem Európában, hanem Ukrajnában és már Oroszországban is zajlik (jól fel is van háborodva a támadó fél és csatlósai, ha az ukránok vissza mernek támadni, és esetleg az orosz állampolgárok is kénytelenek megérezni valamennyit abból a fájdalomból, amit az ő országuk okoz az ukránoknak). Azt mondja ez az elvtelen pasas, hogy nem Putyin tehet a háborúról, hanem az ukránok, amiért védekezni merészelnek, és azok az uniós tagállamok, melyek segítik Ukrajnát a védekezésben, ugyanis miattuk nincsen még béke. Mármint miattuk nincs még olyan béke, amilyet Putyin és az ő hűséges cselédje, Orbán Viktor elképzel, ami nem más, mint Ukrajna bukása. Talán egyszer valaki majd megfejti, hogy miért van mindig egy aljas, gerinctelen figura hatalmon olyankor, amikor az ország válaszút előtt áll, és ez a szörny miért állítja az országot mindig a rossz oldalra, hogy aztán generációk szégyenkezzenek miatta.
És szégyenkezni bőven van miért, de éppen azok nem érzik ezt, akiknek mélyen lehajtott fejjel kellene eloldalogniuk a bús francba. Már tegnap. Mindenre van pénz, ami a NER érdekeit szolgálja, de semmire nincs, ami az ország érdekében állna. Nincs pénz, de hajlandóság sincs a családi pótlék emelésére, a legalacsonyabb összegű nyugdíjak korrekciójára, a kórházak úsznak az adósságban, magukkal rántják a beszállítókat is, a betegellátás akadozik, az alapítványokba ki nem szervezett egyetemek nem kapnak pénzt a béremelésre, és már az Európai Bírói Egyesület követeli, hogy a kormány haladéktalanul emelje meg a magyar bíróságokon dolgozók fizetését, mert az az európabajnok infláció ellenére két éve egy fillérrel sem emelkedett, holott már előtte is gyalázatosan alacsony volt. Mindeközben van pénz reptérvásárlásra, az össze volt köztársasági elnök luxusára, van pénz arra, hogy Szijjártó Péter hetente körberöpülje a fél világot különgépen, amiről még jajveszékel is, hogy az neki munkaeszköz és még csak nem is kényelmesen, hiszen ki sem tud benne egyenesedni, van pénz autókonvojokra, testőrhadakra, mindenre, ami az uborkafára felkapaszkodott senkik önérzetét növeli. Tessék mondani! Jól van ez így? Mert szerintem nincs jól.
Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi majd hamarosan jövünk vissza az első beszólással, ahogy mindig is szoktuk.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.