Május 21,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem drasztikusan, de változtatni kellene a táplálkozásunkon

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,617,520 forint, még hiányzik 1,382,480 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sokan úgy tekintenek a vegetáriánusokra, mintha a többségük megpróbálná ráerőszakolni az ideológiáját másokra, ezért ezeket az embereket sokan elutasítják. A helyzet még rosszabb, ha vegánokról beszélünk, akik ugyan valóban hírhedtek arról, hogy akár mindenféle akciókat is végrehajtanak azzal a céllal, hogy elrettentsék az emberek többségét a húsfogyasztástól, mégis azt kell, hogy mondanom, hogy a nagy többség nem akar semmit sem a másikra erőszakolni. Ezek az emberek így döntöttek, amit szerintem el lehetne és el is kellene fogadni, hiszen mindenki azt eszik, amit csak akar. Ha valakinek nem hiányzik az állati zsiradék vagy protein az életéből, az dönthessen úgy, hogy ezt nem veszi magához. Ezzel együtt pedig aki húst szeretne fogyasztani, tehesse meg anélkül, hogy bárki is azt ordibálná a képébe, hogy gyilkos. Viszont egy dolgot véleményem szerint mégis érdemes megvitatni, méghozzá azt a tényt, hogy manapság túl sok húst fogyaszt a lakosság jelentős része.

Nem arról van szó, hogy sajnálom bárkitől is a steaket vagy a hamburgert, hanem arról, hogy az emberi szervezet nem feltétlenül tolerálja a napi húsfogyasztást, noha húsra szüksége van bizonyos időközönként. Persze ha az ember odafigyel a táplálkozására, akkor még vegánként is be tud vinni mindenféle tápanyagot, amire szüksége lehet, de akkor valóban ki kell kutatnia azt, hogy mire van pontosan szüksége a szervezetének, és azokat az anyagokat miként tudja bevinni. Állati termékek fogyasztójaként azt mondhatom, hogy jóval egyszerűbb úgy enni, hogy az embernek nem kell odafigyelnie arra, hogy bevitt-e elegendő proteint, vitamint vagy más fontos tápanyagot, hiszen jó eséllyel minden szükséges benne volt az étrendjében. Igen ám, de azzal, hogy borzasztóan könnyen elérhetővé vált a hús mindenki számára, eljutottunk oda, hogy szinte napi szinten fogyasztunk húst, amire az emberi szervezet jelenleg nincs felkészülve.

Vélhetően a legjobb diéta az lenne, ha az ember fogyasztana olajos magvakat, zöldségeket és gyümölcsöket, valamint állati eredetű termékeket. Nem egészséges az, ha az ember többségében húst eszik hússal, valamint szénhidrátot szénhidráttal. Nehéz viszont ellenállni a csábításnak, arról nem is beszélve, hogy sokkal egyszerűbb egy szelet húst megsütni, mint hogy valaki 5-10 alapanyagból egy konkrét ételt rakjon össze. Ezért borzasztó az, ha valaki vegán, viszont sütni, főzni sem tud, hiszen akkor arra szorul, hogy előre elkészített ételeket fogyasszon, amelyek végső soron egy centivel sem egészségesebbek, mintha chipset, vagy mikrózható lasagnét enne.

Mint felhívják rá a figyelmet, a német a mezőgazdasági tanácsadó testület, a Zukunftskommission Landwirtschaft (ZKL) azt javasolja, hogy a hústermékekre kivetett hozzáadottérték-adót 7 százalékról 19 százalékra emeljék, ami jelentős pluszterhet jelentene a fogyasztóknak és így a hústermelőknek is, hívja fe rá a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

A hústermékekre kivetett magasabb adóra azért van szükség, hogy csökkentsük az élelmiszeripar környezetre gyakorolt hatását és növeljük az állatok jólétét – közölte a kormány által összehívott csoport, amely a mezőgazdasági ágazat, a kiskereskedelmi vállalkozások, valamint a fogyasztó- és állatvédő csoportok képviselőiből áll.

Megértem az első felháborodást, de ha belegondolunk, valóban szükség van valamiféle változásra. Nem csupán azért, mert az állatok jóléte is fontos lenne, hanem azért is, mert egyszerűen túl sok húst fogyasztanak egyesek. Ezzel egy időben egy olyan javaslat is született, amelynek értelmében adómentes lenne a zöldség és a gyümölcs, tehát propagálni lehetne az egészségesebb étkezést. Itt senki sem kéri azt, hogy egyik napról a másikra adják fel az emberek a húst, hiszen az sem lenne egy jó megoldás, de arra igenis szükségünk lehet, hogy csökkentsük a húsfogyasztást. Márpedig ameddig viszonylag olcsón lehet nagy mennyiségben húst vásárolni, addig ez a trend egészen biztosan nem fog megváltozni. Azt persze pontosan értem, hogy a hústermelők felháborodnak ezen, hiszen ebből keresik a kenyerüket, de annak idején például a bányászok is hasonló helyzetbe kerültek, és még ha érthető is volt az elégedetlenségük, azért be kellett látniuk, hogy a közösségnek egyszerűen nem jó a további munkájuk. Nem velük volt baj, sem az előállított termékeikkel, hanem inkább azzal, hogy megváltoztak az emberek, amihez a szakmának is alkalmazkodnia kellene.

A környezetvédelmi szempontokon túl véleményem szerint valamilyen formában valóban változtatnia kell az államoknak, ha azt szeretnék elérni, hogy egészségesebben éljenek az állampolgáraik. Nem arról van szó, hogy maga a húsfogyasztás egészségtelen lenne, mert nyilván nem az, de a túlzott húsfogyasztás nem is nevezhető feltétlenül egészségesnek. Meg hát miért is redukálnánk az étrendünket csupán fehérjékre, mikor ott van számos más finom alapanyag is? Itt az ideje annak, hogy elővegyük régen elfelejtett alapanyagainkat, és olyan ételeket állítsunk elő, amelyek nemcsak finomak, de még egészségesek is. Nyilván egy steak is finom időnként, de az nem normális, amikor az ember minden második nap steaket eszik. A változás tehát véleményem szerint szükséges, de nem olyan formában, hogy azonnal ellenségekké tesszük mindazokat, akik másként mernek gondolkodni. Toleranciára és megértésre van szükség ebben a kérdésben is, hiszen hosszútávon mindenkinek az érdeke, hogy egészségesebb életet éljen.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.