Július 21,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Sírva vigadós

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,728,616 forint, még hiányzik 1,271,384 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt kívánok mindenkinek! Varga Judit szorgosan gyűjti a török lájkokat, ami akár nemzetközi sikernek is nevezhető, ha megfelelő fénytörésben nézzük a dolgokat. Lehetőleg csukott szemmel. Közben persze a NER színe-virága a családon belüli erőszak feltételezett áldozata mellé áll. Hogy is ne tennék, hiszen ezt diktálja a pártérdek. Ha történetesen Varga Judit lett volna az, aki kipakol és a rezsim ellen fordul, most ő lenne a családi terrorista, aki bántalmazta és zsarolja a volt férjét, gyerekei szerető édesapját, és akinek az ámokfutásáról már tíz éve tud a Fidesz és Bayer Zsolt, ám nem tíz éve, csak akkor fordulnak el undorral, amikor már nem szolgálja tovább a maffiát. Így megy ez abban a különlegesen undorító univerzumban, melyben a nertársak élik a mindennapjaikat. A kapkodás és ordibálás teljesen érthető, hiszen amennyiben helytálló az IDEA intézet egy hónappal ezelőtt – még bőven Magyar Péter zászlóbontása előtt – lezárult kutatásának eredménye, hogy a Fidesz egy év alatt félmillió szavazót veszített, akkor van is ok a pánikra. Ebben a felmérésben még nincs benne az, ami ezután történt, a nyilvánosságra hozott hangfelvétel főként nincs benne. És úgy tűnik, a csodafegyver sem működik, a lejáratás a mostani állás szerint sokkal többet árt a rezsimnek – benne külön szót érdemel Varga Juditot a hajánál fogva a sárban hurcoló tulajdon pártja -, mint Magyarnak.

A kormánypártnak nem egyhónapos, hanem napi mérések állnak a rendelkezésére, ők már pontosan tudják, mekkora a baj, és látják a tendenciát is, tehát alighanem indokolt a pánik. És ennek a pániknak a jelei remekül látszódnak, már ezt sem sikerül leplezni. Közben Magyar Péter hihetetlenül ügyesen építi fel önmagát. Akár szociopata, akár nem, nagyon jól csinálja, amibe belevágott. Idővel úgyis ki fog derülni az igazság, az sem kizárt, hogy menet közben Magyar kihullik a politikából, ám az a repedés, amit már most okozott a NER-ben, és amit egészen biztosan tovább fog tágítani, valamint az, hogy képes volt kimozdítani a társadalmat az apátiából, már nem visszacsinálható. Ha végül Magyar sem marad talpon ebben a harcban – mert ez most tényleg az -, akkor is rengeteget tett a maffia felszámolásáért. Általában nem szokásunk kéretlen reklámot csinálni senkinek, pláne olyannak, aki erre semmi módon nem szorul rá, de úgy hiszem, ezt a videót érdemes mindenkinek megtekinteni:

Pottyondy Edináról már eddig is tudhattuk, hogy rossz anya, de sanszos, hogy hamarosan kiderül róla; egy kulák malomtulajdonos szeretője, mellette verte a gyereke apját, tovább minimum maga is pedofil. Továbbá liberális, kleptomániás, kényszeres hazudozó és buzi. Is. Ha van valami, ami halálos veszélyt jelent bármely beteg, torz rendszerre, az a humor.

Azért biztos, ami biztos, a propaganda erősen harcol a túlélésért. Az újonnan felfedezett szakértőt hurcolják most körbe, a régieket eldobálták. A friss szerzemény Perlaky-Papp József, aki az Indexnek mesélt az álmairól. Mert objektív elemzésnek igen nehéz lenne nevezni azt, amikor arról mesélget, hogy Magyar Péternek itt és most vége van, Varga Judit olyan ügyesen mondta el a családi drámáját, hogy a társadalom elfordult – vagy éppen most fordul el – Magyartól, és sűrű, tömött sorokban áll Varga Judit mögé. Persze lehet így is szemlélni az ázsiai, vagy a török lájkolók tömegét, de azért mérget nem érdemes venni rá, hogy ez a megváltás a Fidesznek.

A keretezés azt jelenti, hogy olyan további körülményt oszt meg a nyilvánossággal, amely megváltoztathatja az eredeti közlés tartalmát. A baloldaliak újdonsült hősének tragédiája, hogy ez a keretezés neki nem sikerül. A volt feleségének, Varga Juditnak annál inkább” – folytatja a szakértő, hozzátéve, hogy a családon belüli bántalmazás nagyon érzékeny téma, arra sokan rezonálhatnak. Szerinte Varga Judit érzékletesen, részletesen és konkrétan bemutat eseteket, amelyek könnyen átélhetővé teszik mindazt, ami vele történt, és így megkönnyíti az érzelmi azonosulást az olvasó számára.

Számomra egyértelmű, hogy könnyebben befogadható és értelmezhető egy bulvár jellegű családi dráma, mint egy elvontabb és szűkebb érdeklődésre számot tartó demokráciakérdés – mondja a szakértő, hozzátéve, ahogy a politikai feszültség hozta Magyar Péterhez a figyelmet, úgy viszi tovább a figyelmet a családi dráma feszültsége. Emiatt azt várja a következő időszaktól, hogy Magyar Péter számára a felfutó időszak véget ért, őt a botrány hozta, könnyen lehet, hogy az is viszi el. Sokan gondolhatják azt, hogy a magatartása vállalhatatlan, így méltatlanná vált a közéleti szerepvállalásra. Az emelkedésnek vége, jön a süllyedés.

Úgy látom, a volt férjnek az aktivitása, a volt miniszter asszony számára kellemetlenné váló tartalmai kényszerítik bele a megszólalásba. A két egymást követő posztja azt mutatja számomra, hogy ennek könnyen lehet még folytatása, hiszen Magyar Péter nem mond le egykönnyen az előtte kinyíló lehetőségről” – mondja Perlaky-Papp József, aki szerint Varga Judit láthatóan motivált arra, hogy Magyar Péternek a baloldaliak fejében formálódó hőskarakterét lerombolja, és helyette a számára évekig valósággá vált beteges, dührohamokkal, zsarolással jellemezhető, méltatlan helyzeteket elállító, bántalmazó énjét mutassa meg, és gondot fordít arra is, hogy a maga mögött álló politikai közösséget is megvédje. (Index)

Valamitől az az érzésem támadt, hogy a szakértő úr vagy személyesen írta Varga Judit posztjait, vagy valahol a Karmelitában is szokott szakérteni, és közreműködött ennek a stratégiának a kidolgozásában, most pedig igyekszik magyarázni a bizonyítványát. Az egy dolog, hogy a fideszes szavazók egy része elhiszi, amit el kell hinnie, de tartok tőle, hogy a társadalom többsége még emlékszik az ehhez a mostani lejáratóhadjárathoz kísértetiesen hasonlító többi ilyen kampányra, melyekről vagy már menet közben, vagy utólag sorra derült ki, hogy egy büdös szó sem volt igaz belőlük. Hogy ebből a mostani történetből mennyi igaz, és mennyi nem, az majd ki fog derülni. Addig pedig nem árt memorizálni, hogy Magyar Péter nem baloldali, hiába tolta át őt hirtelen a Fidesz arra a térfélre. Az igazi tragédia a NER számára éppen ez, hiszen jellemzően nem balról hoz el potenciális szavazókat, hanem éppen a kormánypártot gyengíti, és a bizonytalanokat tudja behozni a játéktérre. Ennél rosszabb hír aligha lehet a rezsim számára. Ha Magyar a baloldalt szabdalná tovább, az aztán semennyire nem lenne ellenére a kormánynak, sőt, valószínűleg nagy erőkkel segítenék őt ebben a tevékenységében. Ehhez képest az van, hogy egyrészt nem találnak rajta – még – igazi fogást, ezért tolja a kapcsolati erőszakot az Origótól Bayer Zsoltig mindenki, másrészt valószínűleg naponta nézik rémülten a számokat, melyek aligha mutatnak jól a Karmelitában, és fogalmuk sincs, mit tehetnének. Úgyhogy nyüszítenek, ordítanak, csapkodnak, hátha attól majd megijed a mumus. Szerintem nem fog, és ha bekövetkezik a legszörnyűbb rémálmuk, ha a társadalom meghatározó többsége rájön arra, hogy van mód a változtatásra, hogy egyáltalán nem reménytelen vállalkozás lebontani a lebonthatatlannak hitt rezsimet. Akkor pedig már mindegy lesz, hogy mi történik Magyar Péterrel, ha esetleg beigazolódnak a vádak és bukik, a feladatát akkor is teljesítette. És most csak ez számít.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.