Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az nem válasz, hogy rossz helyre könyveltétek a szalámit és a paradicsomot

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kedves adófizetők, a hír még mindig hihetetlen, viszont súlyos és aktuális: 264 millió forintba került az adófizetőknek Szijjártó Péter három tavalyi luxusrepülős útja. Mint ahogy az is kiderült, hogy mekkora összegeket költenek a honvédségi repülőgépen utazó delegációk internetre, ételre, italra. Elképesztő összegeket. A repülő darumadár, a luxus szerkókban virító jobbszélső, a mi aranyszárnyú Ikaruszunk, a kerozinégetésben lassan Guinness-rekordokat döntögető közszolgánk kedd este befáradt az ATV stúdiójába vihogva öblögetni egyet a Szöllősi Györgyi által vezetett Egyenes beszéd című műsorba. Azt azért szögezzük le, hogy ha Péter miniszter mondjuk egy Baló György kaliberű riporterrel ült volna le interjút adni, nyugodjon békében, szerintem gyöngyözött volna a magasra nyírt homloka, az kurva élet. Mert akkor – hogy plasztikusan és sarkosan fogalmazzak – gyilokpornót láthatott volna a nagyérdemű, nem pedig egy soft szexet megszégyenítő, kérdezz, mert úgysem válaszolok semmire szintű talkshow-t.

Mindegy is, akinek van szeme meg füle az efféle adok-kapokhoz, az érzékelhette az erőviszonyokat, felismerte a legyünk gyorsan túl rajta típusú kötelező köröket. Aki ismeri ezt az X generációs, hétmérföldes hülyének nézőt, az tudhatta, hogy itt minden lesz, csak valódi és objektív válaszok nem. Olyan kérdésekre, amelyek nem mellesleg mindannyiunkat érdekelnek, pontosabban amelyek mindenkit kellene hogy érdekeljenek egy normális, demokratikus, magára valamit is adó társadalomban. Egy olyanban, ahol az adóhivatal elvárja az adófizetőktől, hogy befizessék az adókat, hogy könyveljék el tisztességesen a kiadásaikat, hogy becsületesen fizessenek a közösbe, mert különben igen komoly retorziónak nézhetnek elébe, igen komoly bírságok formájában. Na most egy normálisan működő demokráciában ezek az elvárások fordítva is működnének: az ún. közszolgálatot ellátó közszolgák irányába is elvárás, hogy tisztességesen használják fel a pórnép befizetett adófrontjait a munkájuk során. Ezeknek a szolgáknak a körébe tartozik a külügyminiszter is, akinek az útjait az adófizetők pénzéből finanszírozzák.

Tehát amikor a riporter megkérdezi, hogyan lehetséges az, hogy egy út során több mint ötmillió forintért zabáltak a repülőgép utasai, akkor arról egy hivatalos dokumentumnak kellene lennie valahol, amin ezek a tételek szépen egymás alatt szerepelnek, hiszen a menüt a költségvetésből fizették ki. Kérdezem én: ki hagyta jóvá egészen pontosan, hogy Szijjártó és az ő vendégei a magyarok kontójára ekkora összegben fogyasszanak fene tudja, milyen minőségű és mennyiségű zabálékot? Hol van az a hivatalos dokumentum, ahol tételesen szerepel, hogy mi mindenből tevődött az az egetverő 5 és fél millió forintos összeg, amit egy kairói útja során Moszkva csatlósa elégetett? 

Az nem válasz, Péter miniszter, hogy neked lövésed nincs, hogy mi ez az összeg, mert neked megmondják, hogy mikor és hol legyél, neked mindössze annyi a dolgod, hogy repkedj éjjel-nappal, és te tulajdonképpen nem is tudsz semmiről. Eszem, faszom megáll, bazdmg! Te vagy a külügyminiszter, hát ki mondja meg, hogy hova mikor mész, amikor te vagy az az ember, aki megmondja, mikor hova mész? Nincs feletted senki, legfeljebb Júdás. De akkor ezek szerint nincs önálló döntési jogköröd? Akkor nem is te állítod össze a programodat, hanem neked állítják össze, és csak akkor derül ki, hogy éppen hova érkeztél meg, amikor nyílik a repülő ajtaja? Te szórakozol velünk, bazmg? Volt képed azt mondani, hogy te szalámis zsemlét eszel paprikával, paradicsommal és nem érted, hogy mi ez az egetverő összeg. Ha te nem tudod, akkor ki tudja? Ha nem tudod, akkor miért te vagy a miniszter? Hát akkor követeljük, hogy vizsgáltasd ki, mire lett elbaszva ennyi pénz, és jövő héten menj be ugyanoda, mutasd meg és számolj el. Az nem válasz, hogy rossz helyre könyvelték a szalámit és a paradicsomot. Ha valaki ezt hozza fel érvként egy NAV-vizsgálaton, úgy büntetik rojtosra, hogy a fal adja a másikat. Mi az, hogy te nem tudod, meg hogy Dunakesziben a piacon 2000 forintból megoldod azt, ami nekünk milliókba kerül?  Tudod mit? Az asszonykád akkor csináljon szendvicset neked, úgyis ráér a lelkem, mert elmondásod szerint – és amúgy látjuk is, hogy mit művelsz – soha nem vagy otthon. Hajrá! Vigyél otthonról szendvicset és vedd ki a részed a spórolásból!

De ez nem volt elég. Azt is megtudhattuk, hogy szegény aranylábú teremfocistánk nem tud kiegyenesedni a gépen, mert az olyan alacsony. Itt már majdnem mentőt hívtam magamra, olyan ideges lettem, pedig tudta még fokozni. Azt mondja, hogy lehet utána csinálni. Tényleg? Én utánad csinálom, de a különbözetet, amit megspórolok azt a te fizetésedből vonjuk le, mit szólsz? Te közpénzégető, hatalmas arcú, diplomácia szégyene, te! Te, aki behívatod az USA nagykövetét és számonkéred, mert szarul esik hallani az igazságot. Hogy egy korrupt diktatúrát építesz a főnököddel együtt. Helyesbítek: ti nem mit építitek, hanem már megépítettétek, most éppen berendezitek és csinosítgatjátok magatoknak. Igen, ezt is a mi pénzünkön. Valóban ez már kész van, erről kár már pofázni.

Amiről viszont kellene, az ez: elhiszem, hogy nem kergettek az asztal körül gyerekkorodban, hogy luxusrepülővel utazd körbe a világot mások pénzén, de az a minimum, amit igenis elvárhatunk tőletek, hogy ne a mi nevünkben kérjétek ki magatoknak, és sértődjetek meg állandóan amiatt, amit reggeltől estig műveltek, és mások is pontosan látják, hogy mi az. A szégyent, amit az országra hoztok, a hazudozást és a lopást – ebbe ne keverjétek bele a magyarokat testületileg, még akkor se, ha szerinted itt minden fasza és legális. És akkor se, amikor az Egyesült Államok elnökét hazudozással vádoljátok. Mert azt tetted. Akkor a te főnököd mit csinál napkeltétől napnyugtáig, amikor bárhol megjelenik, mimagyarozik és kioktat, az ellopott közmédiában terel, vádaskodik, uszít és hazudik, hazudik, hazudik közpénzből? Ezek után merészelitek a saját szövetségeseinket számon kérni olyan dolgok miatt, amiket ti szisztematikusan építettetek le 14 év alatt? Ahol a pofázáson és hülyéknek nézésen kívül más nem történik több mint egy évtizede úgy, hogy közben semminek semmi következménye nincsen. Ahol még az általatok futni hagyott, az erkölcsi bizonyítványát tekintve tisztára mosdatott pedofil-bűnsegédetek is ugyanott folytatja, ahol abba sem hagyta. Ahol a béke, de pláne a családok és gyerekek védelméért harcoltok, de amikor kiderül, hogy mindez csak duma és szemfényvesztés, akkor menekültök, bujkáltok és mellébeszéltek, mert ennyit tudtok. Igen, ennyit tudtok, semmi többet. Egy szánalmas bűnbanda, egy beteg és torz államvezetés, és egy ki- és beszámíthatatlan hadvezér, aki – lassan ott tartunk -, hogy már nemcsak az országra, hanem az egész világra veszélyt jelent a viselkedésével és az úgynevezett politikájával.

Ceterum censeo: az orbáni rezsimet el kell pusztítani!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.