Július 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Egyesek nagyon nincsenek tisztában azzal, hogy mit is tettek az országgal

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,575,763 forint, még hiányzik 1,424,237 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ebből szerintem az következik, hogy az ellenzék feltételezhető ténykedése a választások külföldi pénzek, szervezetek segítségével való megnyerése után elvileg a hazaárulás jelenlegi paragrafusába is beleütközhetne – és a következmények akkor nagyon súlyosak lehetnének. De vajon lesz-e, aki – ha ezekben az ügyekben valóban elmarasztaló bírósági ítélet születik – felveti, hogy az ellenzék hazaárulást követett el? 

Fricz Tamás már megint azt feszegeti, hogy az ellenzék akár hazaárulást is elkövethetett akkor, amikor külföldi pénzeket felhasználva hazai kampányt folytatott, hiszen mint tudjuk, amint hatalomra kerül az ellenzék, lebontják a migránsokat megállító határkerítést és azonnal csatlakoznak az ukránokhoz a háborúban. Persze Fricz hozzáteszi, hogy a kérdése csupán költői, de ezt azért meg lehet kérdőjelezni, hiszen eléggé jól látható az, hogy egyes megmondóemberek kíváncsiak arra, hogy mi a követőik véleménye arról, ha komolyan megbüntetik Karácsony Gergelyt és más ellenzéki társait azért, mert külföldi pénzekből mertek kampányolni az előző választásokon. Nem lehet, hogy ez egyfajta teszt arra, hogy megvizsgálják, mi történne, ha megkockáztatnák a szereplők bíróságra cipelését? Tudom persze, hogy az ilyen kísérleteket inkább a Mi Hazánk szokta meghúzni, de talán a változatosság kedvéért most a propagandájukat tesztelik.

Az, hogy a vizsgálatok mit derítenek majd ki a kampányfinanszírozási ügyben, idővel kiderül, noha olyan bizottság, amely független lenne a kormánytól, nem nagyon van, tehát átlátható, hihető eredményre nem nagyon lehet számítani. Elég megnézni a kormánypárti ÁSZ döntését, amelynek értelmében akár több milliárd forintra is megbüntethetik az ellenzéki pártokat az előző választásokon felhasznált külföldi pénzek miatt. Az új, szuverenitásvédelminek nevezett törvény által viszont akár börtönbe is lehet mindazokat küldeni, akik hazaárulást követnek el, amely fogalmat igen szabadon is értelmezhetnek a törvényhozók. Elég egyértelmű az, hogy Orbán érdeke az, hogy Karácsony Gergely eltűnjön a budapesti városházáról, hiszen jelenleg nem nagyon van alternatívája a kormánypártnak erre a pozícióra, mivel a budapestiek a mai napig ellenzékiek. Ez persze nem meglepő, hiszen a legkonzervatívabb országok fővárosai szinte egytől-egyig liberális városvezetők kezében voltak, vagy vannak. Még az olyan erősen konzervatív országban is, mint Lengyelország, ahol időközben a kormány is megbukott.

De az egy dolog, hogy a hazaárulás vádjával jön Fricz – ez nem újdonság – ami meglepő és egyben szánalmas, az az, hogy mit is gondol a hazai demokrácia helyzetéről és Orbán Viktor tevékenységéről. Persze lehet az ember elfogult és húzhat a szíve vagy éppen a zsebe ebben az esetben a regnáló állampárt felé, de az a nyalás, amelyet Fricz véghezvisz nem mindennapi. Lássuk is miről van szó pontosan.

Ugyanis nekünk mindig a demokratikus normák és törvényesség szellemében kell eljárnunk, bármilyen gyönge is az ellenfelünk. Mi vagyunk a felelősek azért, hogy a demokratikus politikai kultúra erős legyen Magyarországon. Ebből pedig az következik, hogy az ellenzékkel szemben, ha megérdemli, a jognak meg kell tennie a szükséges intézkedéseket, mégpedig itt elsősorban törvényességi, bűnüldözési, igazságszolgáltatási lépésekre gondolok, a jog betartására és betartatására.

Vagyis mércét állítunk fel, a normalitás és az erkölcs mércéjét, mely a politikai élet szereplőire hatványozottan fontos követelmény. Így és ennek szellemében vagyok kénytelen felhívni néhány konkrétumra a figyelmet.

Demokratikus normák és a törvényesség szelleme? Ezt egészen komolyan gondolja Fricz? Valószínűleg igen. Az erős demokratikus politikai kultúráért fohászkodik akkor, amikor pártja lényegében teljesen leépítette azt, amit még demokráciának nevezhettünk? Ki volt az, aki szinte az összes hivatalt, szervezetet, bizottságot és más fontos hatóságot pártközelivé tett? Sőt, nem csak pártközelivé, hiszen itt már arról beszélhetünk, hogy konkrétan parancsokat hajtanak végre ezek az emberek, méghozzá a párt érdekében. Az ÁSZ, az NVB, vagy épp a Médiatanács gondoskodik arról, hogy még csak esélye se legyen semmiféle ellenzéki csoportosulásnak Orbánnal szemben, hiszen az veszélybe sodorhatná a hatalmát. Nem hiszem el, hogy bármely kormánypárti figura is elhiszi azt, hogy ők felelősek a demokratikus viszonyok fenntartásáért és a normalitás, az erkölcsi mérce megtartásáért. Nem ebben az országban éltek az elmúlt 13 évben? Nem látták, hogy milyen mértékben hatalmasodott el a gyűlölet idehaza?

Egy élhetetlen, gyűlölettel teli országgá vált Magyarország, amelyet külföldön is sok esetben negatív példaként emlegetnek. Legutóbb egy spanyol srác, miután megtudta, hogy magyar vagyok, nem mást mondott, mint hogy Orbán fasiszta. Ezzel köszönt el tőlem, ami azért megmutatja, hogy milyen is a hírünk a nagyvilágban. Persze erre lehetne azt mondani, hogy a ritka, egyedülálló esetek egyikéről van szó, de ha minden alkalommal beszámolnék arról, amikor magyar származásom miatt valami hasonlót kaptam megjegyzésként, akkor szinte minden nap erről lenne szó. Nem túlzóak sajnos azok a cikkek, amelyek ezzel a problémával foglalkoznak. Külföldön igenis látják, hogy mi folyik Magyarországon és egyes konzervatívokat leszámítva – de kinek hiányzik a vállveregetés amiatt egy konzervatív egyetemi professzortól, hogy megállítottuk a mocskos muzulmán bevándorlókat? –  nem nagyon tekintenek ránk pozitív példaként.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.