Július 21,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ha kell, azt is elbábozzák, hogy a szuverén kormány úgy táncol, ahogy az udvari szélsőségesei fütyülnek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,725,271 forint, még hiányzik 1,274,729 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szó se róla, derekasan végigharcolták a nertársak és a nertársnők a szájukkal a tegnapi napot a SAJÁT szuverenitásuk védelmében (ha úgy tetszik: csúcsra járatták az üldözési mániás agybajt), vezérszónokoltak, a Rogán-propaganda közhelyszótárát hibátlanul felmondták, dúlt kebellel hörögtek, hogy mert támadás alatt állunk, értelemszerűen védekezni kell, márpedig ez a vérzivataros helyzet: gonosz külső erők fenekednek a belső ellenséggel vállvetve, hogy elvegyék a szuverenitásunkat és megszerezzék a közhatalmat, ami természetesen az ő kezükben van a legjobb helyen. Bizony. Arra se kellett sokat várni, hogy Varga Judit bukott miniszter és első vonalbeli szuverenitásvédő influenszer világossá tegye: bár a sajtó szó szerint nincsen benne a szuverenitásvédelminek nevezett törvényükben, bizony az állampárttól független média (az igazsásügyi korrupció felelőssége elől időben elmenekült Varga szóhasználatában: fősodratú, progresszív, liberális média) is szívni fog, mint a torkos borz. Utólag persze letagadta a párttévében az egészet, de semmiképp nem olyan nagy meglepetés ez, miután Kocsis frakcióvezető időben szólt, hogy borsot fognak törni mindenkinek az orra alá, aki az útjukban áll. Némi fásult szomorúságra ad okot – ne is hallgassuk el – hogy ebben a gyalázatos, vitának csúfolt tegnapi cirkuszban részt vettek a parlamenti ellenzék pártjai is, amelyek természetesen nem fogják tudni megakadályozni, ahogyan Brüsszel sem fogja tudni megakadályozni, hogy ha úgy alakul mégis, akkor rajtuk kívül az állampárt a civil szervezetekre és a sajtóra is rákenje, hogy idegen érdekeket szolgáló, ország- és nemzetellenes tevékenységet folytatnak.

Valamiért azt hittem, hogy idén már ennél nagyobb, az uniós források garantált megérkezését szavatoló gazemberséget nem fog tudni elkövetni az állampárt, amelynek ilyetén ténykedését valamiért az ellenzéki pártok mindenképpen legitimálni akarták. Azzal, hogy egyáltalán részt vettek egy olyan vitának nevezett parlamenti cirkuszban, aminek semmi köze a vitához, semmi köze a szembenálló felek egymást embernek tartó kölcsönös tiszteletéhez, cserébe fenntartja annak látszatát, hogy ez itt egy demokratikus ország, ahol mindenki elmondhatja, hogy hol csikar a mije, lám, az ellenzékkel is hogy megvitatták az illetékesek a saját eltaposásukat célzó törvénycsomagot. Megint tévednem kellett.

Tegnap reggel a naivabbak egy pillanatra valószínűleg elhitték, hogy a Fidesz heteroszexuális, akváriumtulajdonos, borsot törésben élen járó frakcióvezetője valójában azért kezdeményezett rendkívüli ülést csütörtökre, mert olyan irgalmatlanul sürgősen meg kell tárgyalniuk az Állami Számvevőszék 2022-es tevékenységéről és gazdálkodásáról szóló beszámolót, és az annak elfogadásáról szóló határozati javaslatot. Hát nem. A becsület, a tisztesség, a korrektség, a sportszerűség, valamint a morális fölény pártja, amelyiknek minden mérkőzés addig tart, ameddig meg nem nyerik, a nyíltan szélsőjobbos, nyíltan nácoid leágazásának (illetve eredetileg a bármire kapható, gerinctelen, elvtelen Fodor Gáborja) kottája alapján, bő fél évvel az önkormányzati választás előtt fogja nagy valószínűséggel átírni a budapesti önkormányzati választás szabályait. Elvileg ugyanazzal a lendülettel kellene módosítaniuk a választási törvényt is, ám a töredékszavazatok megszüntetése rohadtul nem kedvez az állampártnak, úgyhogy a kétharmadukkal legfeljebb kikukázzák a fenébe.

Miközben valahol valamelyik függöny mögött Volner Huxit János elégedetten csettint, hiszen eddig ő volt az egyetlen papíron ellenzékiként számon tartott képviselő, akinek a javaslatára a Fidesz átírta már a választási szabályokat, engedjük el a választási törvényre vonatkozó módosítást, foglalkozzunk Budapesttel. Az eredetileg Fodor Gábor által szeptemberben bedobott, a Fidesz propaganda-hadtestei által lelkesen felkapott és körbecsócsált, majd a Mi Hazánk novemberi törvénymódosító-javaslatában testet öltött fantasztikus ötlet, aminek cinikus módon „Az igazságosabb és arányosabb önkormányzati választások érdekében” címet adták, arról szól, hogy visszaállítanák a tisztán listás választási rendszert a fővárosban. Amit még cinikusabb módon éppen a Fidesz szüntetett meg 2014-ben, ugyancsak pár hónappal a választás előtt. Praktikusan a papíron Toroczkaiék nevén futó javaslat elfogadása azt fogja jelenteni, hogy a Fővárosi Közgyűlést a jövő júniusi önkormányzati választás után már nem a kerületi polgármesterek alkotják, a testület tagjait ezzel szemben listás választási rendszer alapján választanák meg a budapestiek, fővárosi listát pedig csak az a párt állíthatna, akinek legalább három kerületben van polgármesterjelöltje, vagy főpolgármester-jelöltet indít.

Szerintem Karácsony Gergely félreérti a nindzsakormányt, ha valóban úgy gondolja (ahogy nemrég egy interjúban beszélt erről), hogy Orbán bandája azért nem volt képes saját maga benyújtani ezt a javaslatot, mert gyáva. Az teljesen evidens, hogy nem Toroczkaiék fércelték össze a javaslatot, az minden bizonnyal a kétharmados jogászkormány műve, de akár belepréselik majd a törvénybe, hogy eltörlik a közvetlen főpolgármester-választást, vagyis a főpolgármestert a közgyűlés választja, akár nem (Karácsonynak abban igaza lehet, hogy igazából erre megy ki a játék), abban szerintem téved a főpolgármester, hogy ez ciki lenne Orbánéknak, és ezért tolják maguk elé a zsebnácikat, akik amúgy az alighanem kilóra megvett, valamikor állítólag liberális Fodor Gábor kottájából fütyülnek. Teljes félreértés, hogy Orbán és bandája bármit azért csinál, vagy nem csinál, mert az neki ciki. Ha ciki lenne bármi ennek a mindent uraló, a véletlenre semmit nem bízó szerveződésnek, akkor eleve nem csinálnának segget a szájukból. Gondolok itt arra, hogy amikor a Szabad Európa októberben megkérdezte az állampártot, mi a véleményük Fodor elvtárs zseniális ötletéről, az írták:

„a Velencei Bizottság állásfoglalása alapján a választástól számított egy éven belül nem lehet módosítani a szabályokon, így ez nem időszerű felvetés”.

Már miért is ne lehetne? Ha úgy állnak a számok, vagyis azt mutatják Rogán szondái, hogy Budapest jövő júniusban elvérzik a Fidesz számára, ha minden mérés azt mutatja, hogy a fővárosban nem nyerhetnek másképp, akkor hogy a francba ne lehetne módosítani akár fél éven belül is a szabályokon? Ha valaki esetleg azt hitte, hogy lemondtak Budapestről, és csak úgy sportszerűen átengedik a főváros irányítását az ellenzéknek pusztán azért, mert a Fideszre szavazók nincsenek elegen, az igazán lemászhatna a falvédőről. Ha a választóktól kell megvédeniük a saját hatalmukat, akkor azt fogják tenni. Ebbéli vergődésüknek semmi köze a gyávasághoz, ha a saját érdekeik azt kívánják meg, akkor a látszat kedvéért bizony az udvari szélsőségesek fütyülésére is hajlandóak táncra perdülni. (Nem lehet ez nagy meglepetés azok után, hogy a neonácik hisztije hatására rúgták ki a saját emberüket a Nemzeti Múzeum éléről.) Ennek semmi köze a gyávasághoz, ellenkezőleg: ennek a nem teljesen alaptalan érinthetetlenségükből táplálkozó gátlástalansághoz van köze. Egy olyan pártnak nevezett, rendpárti gazdasági-hatalmi érdekcsoport, amelynek az ars poeticája a becstelenség (minden mérkőzés addig tart, ameddig meg nem nyerjük, és ha véletlenül nem tudjuk megnyerni, akkor majd menet közben, röptében, futtában módosítjuk a játékszabályokat), az nem ismeri sem a félelmet, sem a szégyent.

Ahogy minden más esetben, most is arra lehet számítani, hogy meghosszabbítják Lovasberényig. Ha esetleg mégsem, akkor majd szórom a hamvakat a fejemre és elnézést kérek. De alapvetően nem ez szokott történni, hanem az, hogy minél nagyobb horderejű a galádság, amit éppen elkövetni készülnek, annál nagyobb meggyőződéssel állnak bele. Az  még nem megvalósítható, hogy az uralkodó személyesen bökjön rá a leendő főpolgármesterre, vagy hogy letörölje Budapestet a narancssárga térképről, úgyhogy most demokratát játszanak. Figyelembe veszik az úgynevezett ellenzék javaslatát, annak a Mi Hazánknak a javaslatát, amelyik azért hasznos a kormánypártnak, hogy lehessen mutogatni, hogy náluk is van szélsőjobbab. Ha kell, még azt is hajlandóak elbábozni, hogy a szuverén Orbán-kormány úgy táncol, ahogy az udvari szélsőségesei fütyülnek. Nem gyávaság ez, mindent felülíró személyes érdeke a Fidesznek, amivel megint kényszerhelyzetbe hozza az ellenzéket. Amelyik vajon nem akarná végre komolyan megfontolni a kérdést, hogy ebben a féldiktatórikus cirkuszban még meddig óhajt részt venni?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.