Május 9,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Békés veszélyhelyzet

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 470,704 forint, még hiányzik 2,529,296 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mindig öröm figyelni azt, amikor a kormányzó elit egymást marja. Úgy érzékelem, hogy feszülnek az elvtársak. Mostanában mindig történik valami. A pénzügyi- és gazdasági guruk egymásnak feszülése elapadni látszik (most épp a saját vállukat veregetik, hogy milyen jól megoldottak mindent), azonban jönnek az újabb cirkuszok. A legújabb áldozat az az L. Simon László, akinek azt az emlékezetes beszólást köszönhetjük, miszerint nekünk azért nem kell a napenergia, mert mi éjszaka is szeretnénk energiát használni. Gondolom most majd munkanélküli segélyért fog folyamodni, aztán legfeljebb elmegy közmunkásnak. De akár ezt is elfelejthetjük, hiszen ünneplünk. Miniszterelnökünk egyszámjegyűvé verte az inflációt. Ha ő megígér valamit az úgy is van. Tegye fel a kezét, aki esetleg meglepődött! Amúgy nem tudom, készült-e kimutatás az élelmiszer infláció alakulásáról, mert én arra is kíváncsi lennék. Ha esetleg valamelyik ellenzéki párt kijönne a mélyaltatásból, esetleg az árnyékból, igazán összerakhatnának egy szemléltető grafikont, ahol egyszerre láthatjuk a kormány által közölt számokat, az élelmiszerek inflációját, az átlagos vásárlóerő alakulását és a NER vagyonának a növekedését. Talán az Uniós átlagokat is odatehetik, mert abból biztosan kiderülne mennyire jók vagyunk. Amúgy mindegy, hiszen úgyis csak féknyúz lenne.

Szóval a cirkusz zajlik tovább, mindig csak az aktuális szereplők emelkednek ki, és már rég nem is emlékszünk a korábbiakra. Hová tűnt például az Pesty nevű becsületes fideszes, aki mindenféle bombákat készült robbantani a Lölö-jelenségek kapcsán? Jut eszembe, ez a ’bombázás’ elég közkedvelt fogalom lett, annak idején még a Gyurcsány is belengetett valami nagy bombát, Simicskának pedig még atombombája is volt. Aztán mi lett mindebből? Biztos idejében hatástalanította őket a TEK. Hát nem fura ez a Gyurcsány-Simicska párhuzam? Tisztázzunk valamit! Itt Magyarhonban nem lehet csak úgy robbantgatni. Ez nem Ukrajna, netán Izrael. Itt kérem BÉKE van. Kerítéssel körbekerített békés sziget az ország, legfeljebb az inflációnak sikerült átcsusszannia a lyukakon. Nyugodt szívvel engedtük el az embercsempészeket is, elvégre úgysincs esélyük. Állítólag mind elhagyták az országot. Kár! Mármint egy páran itt maradhatnának, elvégre szükség lehet rájuk, ha mondjuk a jövőben bárki ki szeretné csempésztetni magát innen. Aki menni akar addig tegye, amíg teljesen körbe nem ér a kerítés.

Mi meg nyugodjunk szépen le és meg, elvégre amíg migrációs, járványügyi, háborús veszélyhelyzet van, addig jó nekünk, hiszen addig biztosan jó kezekben vagyunk. Bölcs vezérünk is tudja jól, hogy amint lefújná a veszélyhelyzetet, rögtön kitörne a káosz. Hála az égnek, még sokféle veszélyhelyzetet lehet hirdetni, például oktatásügyi és egészségügyi vagy akár békés veszélyhelyzetet is. A békés veszélyhelyzet miatt, jó lenne folytatni a kerítésépítést is, leginkább Ausztria felé. Még is csak, hogy néz ki, hogy emberek ingázgatnak a túloldalra? A végén még megfertőződnek valamilyen veszélyes vagy akár halálos genderideológiával.  Azt a kerítést le is kellene fóliázni! Igazán nem tesz jót nekünk, hogy esetleg átlátunk a romlott Európába. Ott már csak ordas eszméket találhatunk. Tulajdonképpen ki kellene küldenünk több csapat fegyveres békeharcost, hogy lefóliázzák az egész Uniót. Vajon a szektának feltűnt-e valaha is, hogy a béke ezen kis szigetén vezetőink szinte csak háborús terminológiákat használnak? Nem ismerős ez valahonnan? Engem a régi mozgalmi dalra emlékeztet: „Egy a jelszónk a béke, harcra, békés jövőért megyünk…stb.” Szóval harcra fel, hiszen támadás alatt állunk. Na pont emiatt van most már békés veszélyhelyzetünk is. Esetleg felszólalhatnánk az ENSZ-ben, hogy mégiscsak lépjenek már valamit, hiszen ez a rohadék EU egyfolytában támad minket. MiPetinknek nem csak az oroszokat kéne ott képviselnie és védenie, hanem minket is. Szerintem vezessünk be szankciókat az Unió ellen, mondjuk nem adunk el nekik kínai akkumulátorokat, esetleg bezáratjuk a német autógyárakat, ha tovább támadnak minket. Netán német, francia, holland, olasz, stb., turistákat ejthetnénk túszul, és csak akkor engedjük el őket, ha az Unió felhagy a támadásokkal és odaadja a nekünk járó pénzt. Esetleg rá is tehet még valamennyit.

Azt már tudjuk, hogy a nyugati szövetségeseink a kereszténységünket és a kultúránkat támadják, de vajon a keleti, muszlim diktátor szövetségeseinkkel és rokonainkkal mi a helyzet? Ők kérem önzetlenek, és csak a legjobbakat akarják nekünk. Nemzetvezetőnk még díszes kaftánt is kapott tőlük ajándékba. Ráadásul ha kell, még külön segítenek megvédeni a kereszténységünket is. Ezt tették az örmény keresztényekkel is. Azeri barátaink észlelték, hogy a Hegyi-Karabahban élő keresztények nagy veszélyben vannak, ezért inkább gyorsan elfoglalták. A keresztényeket pedig biztonságosabb helyre menekítették. Mint ahogy Putyin is mennyi mindent megtesz azért, hogy megvédje ukrán rokonait és barátait. Még katonákat is küldött, hogy segítsenek nácítlanítani. Az ember a rokonaiért sok mindent megtesz. Az a 100M Euró, amit be kellett tennünk a türk alapba végül is bagatell összeg (és akkor még azt híresztelik egyesek, hogy a kormány magának akar minden pénzt, holott szinte bárkinek örömmel ad). Főleg mivel annyira jól hasítunk mostanában saját erőből, hogy az Uniós pénzekre nincs is szükségünk. Azért a pár milliárd Euróért is csak azért hajolnánk le, mert itt elvekről van szó. Ami jár az jár. Ezt jól tudják a tanárok is. A helyükben én is ragaszkodnék ahhoz, hogy csakis uniós pénzből emeljék a fizetésüket. Addig is türk barátaink majd küldenek önkéntes türk tanárokat Magyarországra, feltölteni az állományt. Ezen felül olajat és gázt is küldenek majd (nem tudom Putyin hogy reagálna arra, ha a hűbéresei kihagynák őt az olaj bizniszből, de majd meglátjuk). Az biztos, hogy kell a katonai nemluxus gépekbe a kerozin, hogy békegalambjaink pillanatokon belül eljussanak bárhová a világon, például Ruandába vagy Venezuelába, ahol amúgy is óriási befektetési lehetőségek vannak. Ennek kapcsán az is eszembe jut, hogy pár hete döngették a mellüket, hogy a magyar turistákat milyen jól kimenekítették Izraelből. Azt nem tették hozzá (én is csak egy érintettől hallottam), hogy ezért a nagylelkűségért 700 Eurót kértek az emberektől. Ennyi pénzből már el lehet repülni Amerikába meg vissza, persze a katonai nemluxus gépek azért drágábbak, mint egy sima turistaosztály, de amikor a mi szegény miniszterelnökünket vagy a szintén nagyon csóró külügyminiszterünket, esetleg a Sándor-palota teljes pereputtyát, meg a többieket kell reptetni, az nyilván grátisz megy.

Visszatérve a szövetségi rendszereinkre, valljuk meg, hogy tényleg kész csoda, ahogy kormányunk a nemzetközi vizeken manőverezik, mondhatnánk, hogy ez is igazi hungarikum. Azon kívül, hogy az EU tagjai vagyunk, aki persze az ellenségünk, mostanra már egyszerre vagyunk hűbéresei a nagy Oroszországnak, Kínának és Törökországnak. Ezek után nem is csoda, hogy a Türk Tanács tagjai lehetünk. Nemcsak a rokonság okán, hanem ki is érdemeltük. Nem is tudom, hogy a másik erős szövetségesünkkel, a Netán Yahoo-féle Izraellel hogy alakulnak majd a dolgaink, miután az előbbiekben felsorolt szövetségeseink leginkább a Hamasz-t támogatják, de bölcs vezérünk ezt is bizonyára jól meg fogja oldani. Ha így folytatja, előbb utóbb kitör a világbéke, a világ ellenséges államai majd mind aláírják a Hatvanpusztai VilágBékeszerződést, Orbán megkapja a Béke Nobeldíjat, és nyilvánvalóan őt fogják jelölni a Föld bolygó elnökének.

Minden szép, ha jó a vége, úgyhogy kedves gyerekek, álljon itt nagy mesemondónk, Navracsics Tibi bácsi legújabb meséje, miszerint az Unión belül a legjobbak között vagyunk az uniós pénzek felhasználásában, és miután egy évvel ezelőtt is olyan jól meg tudtak állapodni mindenben, bízhatunk benne, hogy idén is minden a legjobban alakul. Az előző költségvetési ciklus operatív programjait pedig a következőképp értékelte: „Egy olyan sikertörténet…, amely nem kivételes a maga nemében, hiszen megszokhattuk már, hogy az európai uniós tagállamok között általában a jobbak, sőt a legjobbak között szoktunk helyett foglalni.” És tényleg, amióta Orbán kormányoz, azóta mindenben mi vagyunk a legjobbak. Igaz, ezt már tényleg megszokhattuk.

CHF.Scarface

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.