Június 15,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Aki az országban reked, annak kicsit rossz lenne, de csak az elején, ameddig meg nem szokja

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,681,290 forint, még hiányzik 1,318,710 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Dániában takarít Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium egykori igazgatója. Ez új, felkapott hír a médiában, és eléggé biztos, hogy a propagandagépezet hamarosan le fog csapni a dologra és szokása szerint felhasználja a rendszer – és persze Orbán Viktor – fényezésére, valamint az ellenzék ekézésére. Ezt nem is hányom a szemükre, ez a dolguk, ezért kapják a fizetésüket, ezért kellett – vagy nem kellett, de megérte, hát tették – leadni a gerincüket a bejáratnál. A nagyobb bajnak azt látom, hogy a kormánytól független média is csak a hírt hozza le – pontosabban szokás szerint veszi át egyik a másiktól -, valamiért nem érzik fontosnak, hogy kicsit körüljárják a témát. Az talán már nem akkora szenzáció, mint maga az a tény, hogy meglelték Puklit. Pedig bőven lehetne mesélni arról, hogy nagyon sokan – természetesen vannak kivételek, de ez a jellemző -, akik nem célzottan, munkaszerződéssel vágnak neki a nagyvilágnak, így kezdik. Takarítanak, mosogatnak, szalag mellett dolgoznak. Ugyanis először be kell illeszkedni. Létezik – mert létezik – a kultúrsokk is, de a szükséges papírok beszerzése, a nyelv elsajátítása, az új szabályok, szokások megértése, azokhoz az alkalmazkodás időbe telik. Kitartással, szorgalommal aztán viszonylag hamar túl lehet jutni a kezdeti nehézségeken. Abban nagyjából biztos vagyok, hogy 1-2 év múlva Pukli István már nem takarítani fog, néhány évvel később pedig megtalálja a helyét a tudása, képességei alapján, azt, ami megilleti. Ami itthon is megillette volna. El kellene mesélni az olvasóknak, hogy a takarítás, mosogatás az esetek túlnyomó többségében csak a kiindulópont, de már az is élhetőbb mindennapokat eredményez – nem csak anyagilag -, mint az, amit jelenleg ez az ország biztosítani tud és akar azoknak, akik nem óhajtanak beállni a cselédlépcső elé.

Úgy tűnik, Brüsszel egészen jól halad ott egy álltó helyében. Legalább van ideje tanulni, amire alighanem ezidáig nem sok szüksége volt, ám hős kipcsak harcosunk tett róla, hogy elsajátítsa az önvédelem alapvető fogásait. Sőt, már ott tart a fejlődés – vagy nevezzük mindjárt evolúciós ugrásnak? -, hogy nem utólag reagálnak, hanem már előre üzennek. Most például azt üzenték, nyugodtan vétózzon a kereszténység védelmezője, ha ez őt boldoggá teszi. Attól még Ukrajna meg fogja kapni a kért segítséget, mert az Európa érdeke, hogy védekezni tudjon Putyinnal szemben. Egyszerűen megkerülik a kolostorlakót, ám nem felejtenek. És a vétóval nem fog egy büdös vasat sem kizsarolni, kár ebben reménykedni. Már várom, hogy mikor harsan fel a fejhangú visítás. Sajnos Szijjártó Brüsszelt nem tudja berendelni, pedig az lenne az igazán szép történet. Ha így haladunk, tényleg eljutunk oda, hogy találnak módot arra is, amire eddig soha, mert szükség sem volt rá; kitenni egy tagországot az Európai Unióból. Akkor aztán nyugodtan uralkodhatna a kipcsak vezér, akár Dúró Dórával az oldalán is. Aki az országban reked, annak kicsit rossz lenne, de csak az elején, ameddig meg nem szokja.

Nem minden úgy történt az Európai Parlamentben, ahogy a miniszterelnök tudja. Ezzel a mondattal kezdődik a HVG.hu cikke, mely arról szól, hogy a csúti a Twitteren, vagyis az X-en háborog, amiért az Európai Parlament felfüggesztette négy lengyel EP-képviselő mentelmi jogát, amiért azok szót emeltek a migráció ellen. Közben a valóság az, hogy a kedves PiS-es urak a muzulmán bevándorlókkal szembeni gyűlöletre buzdították az ő híveiket. Eddig semmi különös ebben a történetben nincsen – mondjuk később sem lesz -, mindössze azt akartam mondani, hogy egy büdös francot tudja rosszul Orbán Viktor! Pontosan tudja, hogy mi történt, egyetért vele, hiszen ő, a kormánya, a teljes propagandagyára is egészen pontosan ezt csinálják idehaza. Évek óta, folyamatosan, büntetlenül. Csak náluk szélesebb a merítés, a muzulmánok mellett a nem vallásosok, a baloldaliak, a liberálisok, a melegek, transzneműek ellen is uszítanak. Sőt, ha jól értettem Bálint kolléga zaklatott motyogását, miközben dúltan verte a klaviatúrát, azt találta ki az agya helyén lévő trösztje a népvezérnek – és ő ezt el is sóhajtozta a mi pénzünkből működtetett ő rádiójában -, hogy a gyermektelenek akarják elárasztani az országot – valamint Európát, de talán az egész bolygót – migránsokkal. Miután ebben az országban – köszönhetően éppen az országot az unióból kifelé rángató Orbánnak – a migráns egyfajta gyűlölt és veszélyes masszát takar, nem valamely okból más országba igyekvő embereket, ezért félni, rettegni kell tőlük, gyűlölni kell őket és ebből egyenesen következik, hogy a gyermekteleneket is gyűlölni kell ezentúl. Mert csak az lehet jómagyar honpolgár, aki szaporodóképes és vállal gyereket – lehetőleg többet – a haza nagyobb dicsőségére. Orbán az egész hatalmát gyűlöletre építette fel, tehát egészen biztosan felismeri azt akkor is, ha történetesen nem ő kelti, hanem a cimborája.

Mindeközben Istvánné a demográfiai jégkorszak ellen küzd és Belgiumban keresi a magyar szálakat, de messze lemaradt a másik kerozinégető mögött. Szijjártó Péter ugyanis egészen Venezueláig ment, hogy találjon ott 3000 magyart. Ha már ott volt, mindjárt alá is írt egy egyezményt, mely szerint évente 25 venezuelai fiatal kap lehetőséget arra, hogy magyarországi egyetemen tanuljon. Én speciel hasznosabbnak találtam volna, ha itthon marad Mipetink a kisportolt seggén, és a röpködésre szánt pénzből rendbe raknak egy 3000 fős magyar települést. Sőt, szinte biztosan találnának 25 olyan magyar fiatalt, aki szeretne egyetemre járni, de egyszerűen nem fér bele a családi költségvetésbe a dolog. Ebben kellene lépni valamit, mert hovatovább csak külföldi diákok, és gazdag szülők gyerekei jutnak diplomához, ami nem annyira jó trend. És akkor még Németh Szilárdról nem is beszéltünk, pedig:

Ülésezik az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs (EVOT):
rezsicsökkentés megvédése a brüsszeli és a baloldali támadásoktól, földgáz és villanyáram ellátásbiztonság fenntartása, napenergia program, akkumulátoros tárolás. (Facebook/Németh Szilárd)
Édesjóistenem! Ha én egyszer tagja lehetnék az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzsnek, soha többé nem kérnék semmi a Jézuskától, Mikulástól, de még a húsvéti nyuszitól sem. Becsszó! Végezetül pedig kanyarodjunk vissza a migránsokhoz és a valósághoz, nehogy elkallódjunk véglegesen:

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi szokás szerint hamarosan jövünk vissza az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.