Április 27,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Tényleg nyitva áll mindenki előtt a lehetőség, csak a megfelelő helyre kellett születnie

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,540,750 forint, még hiányzik 1,459,250 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt kívánok mindenkinek! Aki szorgalmasan megnézte egyfelől is, másfelől is az elemzések honi mesterével készült Gulyás Márton interjút, azt máris sokkal okosabb, mint előtte volt. Bár az is lehet, csak én lettem okosabb (holott nem is tudtam végignézni, szerencsére az én kollégám igen), mert eddig szellemi sötétségben tengettem a napjaimat, ám most már pontosan tudom, hogy Magyarországon igenis demokrácia van, a sajtó sokkal szabadabb és sokszínűbb, mint 1998-ban volt, a választások teljesen szabadok, ahogy a nyilvánosság is szabad (ezt mondjuk nem igazán értem, de biztosan így van), továbbá oda kell figyelni arra, hogy miről mit gondol Mészáros Lőrinc, aki egy autonóm szereplő ebben a történetben. Szerintem már arra felkapná a fejét a fél ország, ha bármelyik stróman, pláne politikus vagy propagandista – nem is tudom, mi értelme van különválasztani ezt a két szerepkört ebben az országban, a jelen körülmények között – bármit, de tényleg bármit gondolna önállóan. Azt mondjuk én is mélységesen igaznak tartom, hogy amennyiben a gázszerelő gondol időnként valamit, azt ő sokkal szabadabban és önállóbb módon teheti, mint bárki más a kormányfő körül. Legalábbis erre utal, hogy Novák Katalintól kezdve az origós Manyika néniig (ő írja a cikkeket feltételezésem szerint, mert soha nincsen neve a szerzőnek, tehát mi találtunk a szerkesztőségben egyet) bezárólag Orbán Viktor akaratából valakik, akiknek elemi érdekük, hogy a teremtőjük mindörökké hatalmon maradjon, így az ő pozíciójuk is megmaradjon, ugyanakkor, ugyanarról, ugyanazt gondolják, ugyanazokat a szavakat, kifejezéseket, megfogalmazásokat használják. Tehát Mészáros Lőrinc ebben a fura rendszerben végső soron szabadabb, mint mondjuk Novák Katalin, Szijjártó Péter, Varga Judit, vagy akár Bayer Zsolt. Neki legalább nem kell elszavalnia naponta ötször, hogy legyenbéke, szankciósinfláció, migránshordák ostromolnak, brüsszelelvesziaszuverenitásunkat, keresztényértékek, LMBTQ-lobbi, woke, Soros, Gyurcsány, dollárbaloldal, rezsicsökkentés, megvédés, családoktámogatásaárkonbokronát, megvédettnyugdíjak.

Mészáros Lőrinc soha nem kerülhet olyan helyzetbe, mint például Dr. Panyi Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára, akire rálőcsölték a szép feladatot, hogy Gulyás Gergely helyett válaszoljon a gurulódollárbaloldal által feltett kínos kérdésekre. Jelesül arra, hogy Kocsisné Márkus Szilvia, Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető felesége és Kovács István Gergely, Megafon-tulajdonos visszafizetik-e azt a sokszor tíz millió forintot, amit a Dél-budai Centrumkórház projektcégénél Kocsisné Márkus Szilvia  igazgatósági tagként, Kovács István pedig a felügyelőbizottság elnökeként vett fel eddig összesen 34, illetve 24 millió forint értékben. Mondjuk semmi újdonság nincs ebben, minden rezsimnek szép szokása volt ilyen módon honorálni a szolgálatot. Csak meg kell nézni az összes cég összes felügyelő bizottságának tagjait, bőséggel találunk olyanokat, akik még érintőlegesen sem értenek az adott témához, de felügyelik. Emlékszem, nálam annak idején komoly értetlenséget váltott ki a MOL vezetőségében vagy annak felügyelő bizottságában (már nem emlékszem, még az előző kormány alatt volt) a budapesti temetkezési vállalat igazgatóasszonya. Pedig ő legalább áttételesen kapcsolódott a dologhoz, hiszen az ásványkincsek is a földben vannak (jó, ez nem volt vicces).

A különbség az, hogy a MOL legalább egy működő cég, ráadásul részvénytársaság, a saját profitjából fizette a temetkezős nénit (és a többi hozzáértőt azelőtt is, azóta is), a Dél-budai Centrumkórház építése azonban el sem kezdődött, így a projektcégében sem sok tennivaló akadt. Szabó Tímea a Párbeszéd és Csárdi Antal az LMP országgyűlési képviselők kérdést tettek fel a Gulyás Gergelynek, hogy visszafizetik-e a pénzt az érintettek, amire természetesen Gulyás nem válaszolt, előzékenyen maga elé tolta az államtitkár urat, aki szintén nem válaszolt a kérdésre, ám hosszasan elmúlt 13 év előtti elmúlt nyolcévezett, brüsszelezett, elmesélte, hogy az elhibázott szankciók miatt nem épül fel a centrumkórház, majd megveregette a saját vállát, amiért ilyen kis ügyi volt. Hát így zajlik nálunk ez a demokrácia-dolog, pontosabban ez létezik helyette.

És ha már, ebbe a gyönyörű sorba és kultúrkörbe tartozik még a háromnevű honvédelmi miniszter szintén háromnevű testvére, aki sajtóhírek szerint nem igazán volt elégedett az egyik minisztérium alá tartozó cégnél felajánlott igazgatósági tagsággal, mert az csak havi 150 ezret hozott volna a konyhára, de szerencsére kapott helyette másik ilyen ajánlatot havi 450 ezerért, amit el is fogadott kegyesen. Igaz ugyan, hogy sem az eredetileg felajánlott, sem a végül elfogadott témához nem nagyon érthet, tekintve, hogy az ELTE – Bölcsészettudományi Kar, történelem szakán szerzett diplomát, de oda se neki! Végtére is a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes
államtitkáraként bizonyára tudja hasznosítani a tudását, nem is beszélve egyéb fontos megbízatásairól. Mint például:

és még:

Nyilvánvaló tehát, hogy itt is családi vonalon öröklődik a tehetség és a mindenhez is értés. Meg aztán az államtitkári fizetés mellé biztosan jól jön az a kis apró, a paksi közreműködés 600 ezret hoz a konyhára, ahhoz társult a most elnyert igazgatósági tagság a Nemzeti Filmintézetnél – mert mondanom sem kell, ez is profilba vág – havi 450 ezerért, a Liget nem tudom, mennyit fizet, és azt sem tudom, hogy ezeken kívül még hány igazgatóságban, bizottságban és kuratóriumban szedi a sápot melyik magasrangú politikus melyik rokona. Hát így éldegélünk mi ebben a demokratikus boldogságban, ahol tényleg nyitva áll mindenki előtt a lehetőség, csak a megfelelő helyre kellett születnie. Akinek ez nem sikerült, az annyit is ér.

Jó ébredezést, kellemes hétvégét kívánok mindenkinek ebben a kicsattanóan egészséges demokráciában!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.