Június 20,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A hétköznapi emberek problémái itt kezdődnek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,908,701 forint, még hiányzik 1,091,299 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szentesi Zöldi László ismételten kiáltványt intézett a zsidósághoz a Magyar Nemzet hasábjain. Persze ezzel alapvetően nincs is semmi gond, egy terrortámadást követően természetes, hogy az emberek kiállnak egy megtámadott nép mellett, de az ebből vont párhuzam már igencsak nevetséges. És ez az, amivel én most foglalkozni szeretnék. Nem fogok belemenni semmiféle palesztin-izraeli kérdésbe, mielőtt bárki továbbgörgetne emiatt, csupán a kormány egyik propagandistájának kommentjeire szeretnék reagálni a saját véleményemmel, amely igencsak eltér az övétől. Ez persze nem lehet túl nagy meglepetés, hiszen soha nem voltunk propagandalap és nem is leszünk. Mi nem Orbán zsoldjában dolgozunk, hanem csakis a saját olvasóink támogatásából és felajánlásaiból, amelyet ezúton is hálásan köszönünk. Na de haladjunk is tovább, lássuk, mit mondott pontosan a Magyar Nemzet hasábjain ez a sokak által követett propagandista.

Ahogyan háborúk, szörnyűségek, vérontás idején a baloldal mindig is hallgatni szokott. Amikor ugyanis vér folyik, ők azonmód eliszkolnak saját bejáratú kis agyszüleményeikkel, legfeljebb makognak valamit általános emberbarátságról, morálról. Ami nyilván roppant hasznos, ha éppen emberek torkát vágják el.

A szerző itt nyilván a legutóbb történt izraeli terrortámadásra utalt, amelyet minden épeszű bal-, vagy jobboldali kormány és független, vagy nem független újság azonnal elítélt. Nem maradt csöndben senki, hiszen egy terrortámadás egyébként is hírértékkel bír, amire nyilvánvalóan mindenki reagálni fog. Nem tudom, hogy mégis honnan jött ez a gondolata Szentesi Zöldinek a baloldallal kapcsolatosan, hiszen ha jól emlékszem, az ukrán-orosz eseményekkel kapcsolatban és a palesztin-izraeli háborúval kapcsolatban is megszólaltak a szereplők. Hogy egyébként tetszett-e vagy sem a konzervatívoknak az, amit ott olvastak, már más kérdés, de szerintem olyat nem igazán lehet állítani, hogy vérontások és háborúk kapcsán a baloldal hallgatni szokott. Ha valaki gusztustalan módon nyilvánult meg közelmúltbeli konfliktus kapcsán, az pont hogy a magyar kormány és az ő zsoldjukból élő propagandasajtó volt, amely szinte nyíltan az orosz agresszorok mellé állt.

De nem elég, hogy melléjük álltak, hanem még a propagandájukon keresztül a saját szavazóikkal is elhitették azt, hogy ebben a háborúban a kezdeményező fél nem Oroszország, hanem Ukrajna volt. Ennek következtében a fél világ Putyin-barátként bélyegezte meg a magyarokat, ami sajnálatos módon nem áll olyan távol a valóságtól. Orbán és társai megbeszéléseket folytatnak Putyinnal, nem ítéltek el számos atrocitást és egyetlen uniós országként fúrtak meg különböző közleményeket. Az mondjuk tény, hogy nem maradtak csendben, de véleményem szerint mindenkinek jobb lett volna, ha ezt tették volna, hiszen akkor talán nem tették volna tönkre Magyarország külkapcsolatait az elkövetkezendő évtizedekre. Orbán Viktor és kormánya az oroszok mellé állt egy olyan háborúban, amely már ezidáig is emberek százezreinek halálát okozta, amely hozzáállás teljességgel elfogadhatatlan egy olyan országtól, amely az EU tagja és papíron demokráciapárti.

Persze a propagandista nem az orosz-ukrán háborút szerette volna kiemelni, hanem az izraeli-palesztint, ahol is véleménye szerint Soros György is szerepet vállal, méghozzá úgy, hogy pénzeli azokat, akik zsidókat mészárolnak le, tehát Soros György antiszemita. Mit is mondhatnánk erre ugyebár? Hallottunk már elég ökörséget mind a kormánypártoktól, mind pedig az általuk pénzelt propagandistáiktól, de ez azért még tőlük is elég erősnek hat. Mondjuk ha tovább olvassuk Szentesi Zöldi irományát, akkor azért találunk még egy pár erős kijelentést, amelyek közül talán a következő a kedvencem.

Amiért Izraelben most küzdenek, az ma már – a globalizmus következtében – az európaiak ügye is. Teljesen elment az esze annak, aki nem hiszi el, hogy a terroristák mindenkit elérnek, hogy a mi gyerekeinket soha nem rabolhatják el, s bennünket, magyarországi magyarokat, zsidókat, más embereket nem vadászhatnak le a saját otthonunkban. Valójában mindez azért nem következett be eddig, mert a hazánkat nemzeti kormány vezeti.

Hála drága Viktorunknak, idehaza béke és nyugalom van. Európa minden más országában rettegésben kell, hogy éljenek az emberek, de idehaza nem, mert nemzeti kormányunk van. Mondjuk az tény, hogy antiszemitizmus miatt nem kell aggódnia idehaza senkinek – ez valóban példás -, kell viszont a lakhatása, a fizetése, a gyógyszerei, vagy épp a rezsije miatt. Esetleg amiatt, hogy talál-e a gyermekének olyan iskolát, amely rendelkezik elegendő oktatóval, vagy azért, hogy van-e olyan kórház a 100 kilométeres körzetében, ahol meg is gyógyulhat. Magyarország nem a Kánaán és noha való igaz, hogy idehaza a zsidóság biztonságban élheti napjait, de azért akadnak megoldandó problémák, amelyekkel nem akar szembesülni sem a kormány, sem pedig a propagandistái.

A nemzeti kormányunk lényegében mindenkivel is összerúgta a port, Brüsszel már egy jó ideje egy büdös vasat sem küldött nekünk. A Norvég-alapok pénzeit elbuktuk, miközben rekordmagas szinten van a kórházak adóssága és a költségvetési hiány. Közeledik a tél és sokaknak fogalmuk sincs arról, miként tudják majd kifizetni a rezsijüket, hiszen olyan szinten emelkedtek meg az árak, hogy azt a párszázalékos béremelkedés, vagy a nyugdíjemelés egyszerűen nem fedezi. Valódi, minden ember életét érintő problémák ezek, ezért ezekre kellene megoldást találni. Nem Brüsszelről, meg a migrációról kellene nemzetileg konzultálni, hanem az emberek mindennapi problémáiról, amelynek gyökere se nem Brüsszelben, se nem a migránsoknál van.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.