Május 6,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Beszaladtál abba a bizonyos erdőbe, és nyitva volt a szád

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 228,540 forint, még hiányzik 2,771,460 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kérem tisztelettel, nem akarnám a világért se elkiabálni, de azt hiszem, elkezdődött az a bizonyos összeomlás. Szerintem mindenki jól hallja. Azok is, akik próbálnak úgy tenni, mintha nem azt, vagy nem úgy akarta volna mondani Jézus Viktor Szupersztár péntek reggel az általa egész egyszerűen ellopott közmédia MIKROFONJÁBA. De, azt akarta mondani és úgy akarta mondani. Rögtön az elején bele is csapott a lecsóba, ahogy mondani szokta:

– Nyilván a nyugdíjasok megbecsülésével kapcsolatos indoklást valószínűleg senki nem vitatja, de megengedheti most magának ezt a költségvetés?

– Nem. Első pillantásra az ember azt mondaná, hogy nem engedheti meg magának. Nyilván a hallgatók ezt a háttértudást nem tudhatják magukénak, hogy azért a magyar költségvetésre, ha ránézünk, de most mindegy, hogy fiatalok vagyunk, idősek, öregek, nyugdíjasok, vagy éppen gyedet szeretnénk kapni, ha kellő távolságból nézünk a magyar költségvetésre, akkor azt mindig hiányra tervezzük. Tehát az mégiscsak egy abszurd dolog egyébként, tehát Magyarország megtermel egy adott mennyiségű pénzt egy évben, és minden évben többet költünk el, mint amit megtermelünk. A kettő között van egy különbség. Ezért mondják, hogy a költségvetés hiánya mínusz ennyi, annyi, amannyi, és a különbözetet persze valahogy el kell tüntetni, ott hitelt szoktunk fölvenni, amit aztán hosszú időn keresztül görgetünk magunk előtt.

Nem tudom, mi történt, de olyan, mintha a Habony-művek véletlenül a vallomást adta volna a kezébe az ellentmondást nem tűrő, soros kinyilatkoztatás helyett. Mindenesetre azt kell mondanom, hogy most kivételesen nem hazudott, ahogy szokott, hanem kiterítette a lapjait. Tehát. A saját lábon bármikor és bárhol, bármilyen körülmények között stabilan, mankó és bot segítsége nélkül, akár tükörjégen mezítláb is megálló sziklaszilárd magyar gazdaság ezek szerint látványosan seggre esett. Persze aki egy kicsit is érti a gazdasági folyamatokat, és nem csak néz, hanem lát is, ez már akkor tudhatta, amikor a baj bekövetkezett.

Mert ez a baj sajnos továbbra sem a háború és Brüsszel és Soros miatt van, hanem ELSŐSORBAN azért, mert a mikrofonba beszélő tolvajok fejedelme és az ő udvartartása azt hitte, a bab is hús. Az a helyzet, hogy miután átvették a kormánykereket 2010-ben, amikorra egyébként a 2008-as világválságot követően a Bajnai-Oszkó vezette szakértői kormány elég tisztességesen gatyába rázta a gazdaságot, tulajdonképpen elindultunk a lefelé a lejtőn. Ez köszönhető volt annak is, hogy addigra az Európai Unió elkezdte kitömni az országot pénzzel, továbbá hogy olyan erős volt a konjunktúra, mint az állat, és az egész világon hatalmas gazdasági fellendülés kezdődött. Ez nem Jézus Viktor érdeme volt, hanem a világpiacé. Erre mondják, hogy jókor volt jó helyen. Bár ezt úgy adta elő természetesen, mintha az ő hozzáértő munkájának eredménye lett volna, sajnálattal közlöm azokkal, akik ebben a hitben volt mostanig, hogy nem, sajnos nem. Olyannyira nem, hogy 13 év kétharmados önkényuralmi pöffeszkedéséből, a törvényesített lopás, rendszerszintű korrupció és hazudozás ezerötven árnyalatából ennyire futotta. Nyilván nekik marha jó most, mert van jacht, meg Hatvanpuszta, meg tulajdonképpen szinte minden a nevükre került, de az ország konkrétan tönkrement ezeknek az urizáló, rongyrázó, gátlástalan életformájuknak köszönhetően. Magyarán elbaszták a pénzt, amit kaptunk, és már azt is, amit hitelek formájában felvettek. Az ország a csőd szélén táncol úgy, hogy konkrétan mindenki az ellenségünk nyugaton és mindenki a hitelezőnk keleten. A hitelező pedig nem barát, csak szólok. 

Úgyhogy Gangsta Zoli Keleti oldal – Nyugati oldal című nótája újra aktuális lesz, és még az is lehet, hogy megint divatba fog jönni a 1500-as Lada. Ha így haladunk, simán. Igazából nem lennék Orbán nagyúr helyében (nem mintha úgy egyébként igen), aki egyedül maradt a nagy csatájában és üzemanyag nélkül sodródik a nagy csillagflottától lemaradva valami messzi-messzi galaxisban. Itt egy baj van, hogy a hajón mi is rajta vagyunk. Aki tehette, elment, aki nem, az itt maradt, és sajnos úgy fest, hogy nekünk (aki maradt) kell majd az elvtársak által maguk mögött hagyott mocskot eltakarítani, és visszaépíteni azt, amit földig romboltak. A hitelünket, a megítélésünket, és visszaszerezni azoknak a bizalmát, akik teljes joggal fordultak el ettől a gumicsizmás, korrupt autokratától. És persze a hitelt is nekünk kell visszafizetnünk, amit ezek a mi kontónkra vettek fel. Pontosabban szerintem több generációnak kell visszafizetnie úgy, hogy emiatt megint versenyhátrányba kerülünk azokkal szemben, akiknek nem volt másfél évtizeden keresztül egy kleptomániás, züllött, romlott kormánya. Többek között ezért sem jön már szóba se, hogy bevezetik az eurót, vagy hogy utolérjük Ausztriát. Fényévek elvtársak. Meg tejutak.

Tehát a költségvetés ott tart, hogy nem engedheti meg magának azt, hogy a törvény által előírt nyugdíjkorrekciót végrehajtsák. Gondolom, megint valaki uzsorakamatra ezt kifizette helyettük, aztán majd lesz valahogy. Majd ráfogják az összeomlást Gyurcsányra, Sorosra és Brüsszelre, majd veszik a kalapjukat, és jó napot. Ahogy szokták. Pusztítanak és rombolnak. Szerintem év végére be is dől majd a büdzsé, nemhogy egyszámjegyű nem lesz az infláció nevű tigris, amit hajkurásznak a narancssárga mezesek, hanem szépen felzabálja őket szőrőstül bőröstül. Mert amikor beesik az ablakon a világbajnok benzinár, elkezdődik a fűtési szezon és leáll minden, akkor fogja majd csak igazán vissza a fogyasztást a magyar. Nem is értem, milyen fellendülésről hadovált ez. Azt hiszi, majd karácsonyra való tekintettel mindenki elkölti a nemlétező pénzét? Amikor nincs hitelezés, mert a jegybanki alapkamat (még mindig) az egekben, akkor pláne visszafogja mindenki gyeplőt. A gazdaság motorját a kiszámítható piaci feltételek és a kedvező hitelek képezik. Na, ez a kettő mára nemlétező fogalommá vált kicsiny hazánkban. Felszámolták, és most hisztiznek, hogy emiatt nem jön a pénz Brüsszelből. Nem is fog, aranyom, nem is fog! Beszaladtál abba a bizonyos erdőbe és nyitva volt a szád!

– Inflációs cél: majd a jegybank. De be kellett látnom egy idő után, ez így nem fog menni. Tehát a jegybanknak beletörik, bele is törött a bicskája az infláció elleni küzdelembe. És erről nem a jegybank tehet, mert neki csak bicskája van, az infláció meg fává nőtt. Amíg az csak egy bokor volt, addig elbánt a késével is vagy a bicskájával is a jegybank az inflációval, de miután ilyen hatalmas fává terebélyesedett, ide fejsze kell. No, az nincs a jegybankban. Az a kormánynál van, ezért át kellett venni az infláció elleni küzdelmet, annak a feladatát is meg a felelősségét is a jegybanktól. És nekiálltunk egy nagy fejszével, hogy lefaragjuk az inflációt.

Na ja. Ahol fejsze van, ott tuskónak is kell lennie. Az is van, jó nagy, sok fát fel lehet rajta aprítani. Ilyen fegyverarzenál láttán az infláció helyében összeszarnám magam, az biztos. Üstökön ragadnak, lelőnek, szétvernek, földre visznek, fejszével csapkodnak, mi lesz még? Atomot dobnak le rá? Óvatosan, ráérősen bár, de mindenki kezdheti behűteni azt a pezsgőt, mert az álmoskönyv szerint ezeknek nincs sok hátra. Egyszerűen nem lehet kidumálni az elcseszett orbáni szankciókat. Ide kevés lesz a rogáni propaganda és az egyébként jól bevált hülyének nézés. A tettek mezejére kellene lépnie, de a fent említett okok miatt ez lehetetlen küldetés lesz Jézus Viktor számára. Most jön az a rész a Bibliában, hogy a nyáj a mester ellen fordul. Szerintem szép lesz, alig várom.

Ceterum censeo: az orbáni rendszert el kell pusztítani!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.