Július 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Orbán ezt is megvédte

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,575,763 forint, még hiányzik 1,424,237 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Pár napos hír, de nem lehet eleget beszélni róla. Kijöttek a legutóbbi népszámlálás adatai, amelyekből kiderül, hogy egyrészt igen sokan eltűntek az országból. Vagy meghaltak, vagy leléptek onnan, ahol egyszerűen már nem érzik magukat otthon, és valahol külföldön próbáltak szerencsét. Kevesen végeznek felsőfokú iskolát és még kevesebben képesek valamilyen idegen nyelven megszólalni. Az itthon maradó lakosság egyre öregszik és egyre kevésbé tud már miben hinni, mivel a kormány folyamatos védelmezésének hála, már az egyházaktól is elfordultak az emberek. Annak ellenére, hogy ezermilliárdokat kaptak az egyes egyházak, stadionokat, rendezvényközpontokat építettek számukra és bérmentve kaptak milliárdos értékű ingatlanokat, valamint több tucat óvodát és iskolát, az igazság az, hogy a vallásos emberek száma drámai mértékben lecsökkent. Olyannyira, hogy ma már a lakosság többsége nem vallja magát vallásosnak, vagyis a nagy keresztény Magyarországon ma kisebbségbe kerültek a vallásos emberek.

Tizenegy év alatt közel 1 millió katolikust veszített az egyház, ami igen nagy siker, ha azt nézzük, hogy milyen elképesztő összegeket öntött Orbán és kormánya a katolikus egyháznak. A magyarok tehát ezzel azt mondják, hogy nem kérnek ebből az agresszív politikai felhangú keresztény nyomulásból, és inkább a négy fal között gyakorolják a vallásukat, mert már nem érzik magukénak az egyházakat. Amelyek tulajdonképpen mástól sem voltak hangosak az utóbbi években, mint pedofíliától, korrupciótól és mindenféle dohos, középkori tanoktól. Ezzel már egyre kevesebben tudnak azonosulni, ami korántsem meglepő, hiszen mégis csak a XXI. században vagyunk, ahol az egyházak egyre inkább kezdik elveszíteni jelentőségüket. Nem a vallás, mert arra ma is több milliárd embernek szüksége van, viszont az egyház sok esetben nem más, mint a vallásokat korrupt módon, a saját hatalmuk bebetonozására felhasználó intézmények, amelyekre nézetem szerint ilyen formájukban az égvilágon semmi szükség nincs, arra meg pláne nincs, hogy közpénzen támogassa őket bárki is.

Aki szeretné támogatni az egyházát, az természetesen tehesse meg, ajánljon fel pénzt, ingatlant vagy amit csak szeretne, de az nem annyira helyes és magától értetődő, hogy a mindenki által befizetett közpénzekből csoportosítanak át újabb és újabb milliárdokat nekik. Mégis miért kap az egyház ezermilliárdokat arra, hogy üresen álló templomokat építsen, amikor a közoktatás és az egészségügy színvonala egyre csak romlik? Amikor a közutak egyre rosszabb állapotban vannak és a szociális ellátás, mint olyan, megszűnt létezni. Igenis lenne számtalan olyan terület, ahol szükség lenne erre a több ezer milliárd forintra, ami lényegében eltűnt az egyházak gyomrában. Mert mint tudjuk, ők valamiért adót sem kötelesek fizetni és arra sem kötelezhetőek, hogy pontosítsák, konkrétan mire használták fel ezeket a pénzeket. Miközben minden ételosztásra vagy egyéb akcióra pénzt kunyerálnak, palotákat húznak fel maguknak és vezetőiket bepakolják mindenféle alapítványokba, kuratóriumokba, ahol havonta milliókat keresnek.

A magyaroknak igenis elege lett ebből a pénzszórásból és megüzenték a kormánynak, hogy ez nem egy jó irány. Ez egyfajta nemzeti konzultációnak is tekinthető, a gond csak az, hogy ezt a kormány nem maga gyártotta le a saját propagandája alátámasztása érdekében, hanem a magyar emberektől kapták és valós. Az, hogy a megkérdezettek 40 százaléka nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy vallásos-e, vagy sem, tökéletesen mutatja, hogy még ha esetleg azok is, akkor sem akarják magukat egyik egyházhoz sem sorolni. Ez akár tetszik, akár nem, Orbán Viktornak és keresztény politikájának (is) nagyban köszönhető. Nyilván az idő múlásával természetes mértékben egyébként is csökkent volna a vallásos emberek száma, de Orbán politikája ezt is sikeresen felgyorsította. Amit ez az ember megvéd, az egészen biztosan gallyra fog menni, hiszen már több alkalommal is bizonyította ezt.

Amellett, hogy már egyre kevésbé tartják fontosnak a vallást, a lábukkal mondtak véleményt arról is, hogy mit gondolnak a jelenlegi kormányról. Hivatalosan lehet, hogy csak pár százezren hagyták el az országot, de a valós számok ennél jóval magasabbak lehetnek. Arról nem is beszélve, hogy akik annak idején elhagyták az országot, ma már könnyen lehet, hogy családot nevelnek külföldön. Példának okáért mindkét testvérem így tett, és kétlem, hogy egyedül lennének ezzel. A népszámlálás számait közelebbről tanulmányozva, lesújtó képet kaptunk arról, hogy valójában merre is halad Magyarország. Nem nagyon van olyan adat, amelyet pozitívan lehetne értelmezni, noha a kormány természetesen meg fog próbálkozni ezzel, hiszen rendelkezésükre áll egy egész propagandagyár ahhoz, hogy ezt sikeresen megtehessék. A gond csak az, hogy bár a propaganda lehet, hogy el tudja hitetni az emberek egy részével, hogy minden rendben van, de a helyzeten nem tud változtatni. Magyarország egy igen meredek lejtőn halad lefelé úgy, hogy jele sincs annak, hogy meg akarna állni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.