Május 10,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Maradjon meg mindenki embernek, és kulturáltan közölje a véleményét

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 501,989 forint, még hiányzik 2,498,011 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Üdvözlet a fedélközből! Mármint annak a süllyedő hajónak a fedélközéből, amin össznépileg rajta ülünk. Ki itt, ki ott húzza a gályát, némelyek pedig a fedélzeti privát kabinjukban kaviárt zabálnak és jegeskávét szürcsölgetnek, miközben mi itt egymást tépjük. Hozzáteszem rögtön: ez a hajó éppen áll, nem most állt meg, hanem lassan egy éve, talán több is, mert a pozitív nulla, mint olyan, nem jelenti azt, hogy szélsebesen száguldanánk. Aztán az a veszély is fennáll, hogy jön egy viharocska, és végleg elsöpri ezt a vidám társasággal teli bárkát. Majd meglátjuk, mi lesz. 

Addig is szomorúan konstatálom, hogy bizony nagyon is létezik a mi térfelünkön is az a bizonyos szektásodás, ami számomra eddig a narancssárga oldalon volt ennyire szembeszökő. A saját bőrömön, a postafiókomban, az oldalamon kapom a szebbnél szebb menj a kurva anyádba, rohadj meg, te fideszes seggfej típusú üzeneteket azoktól a kék-sárga színű ultráktól, akik lényegében ugyanolyan szerelmesek Ferencbe, mint amazok a másik féltekén a Viktorba. Ez annak nyomán derült ki, hogy arról értekeztem annak kapcsán, hogy a DK elnöke Rambóra gyúrta magát és Usain Boltot megszégyenítő tempóval futotta le a félmaratont, hogy talán a tettek mezejére kellene lépni, talán nem a forró budapesti aszfalton kellene legyőzni a félistent. Azt ugyanakkor kétségkívül említésre méltó pozitívumnak tartom, hogy Gyurcsány Ferenc fizikuma nagyon rendben van, és ez legalább arra nézvést jelenthet sokaknak megnyugvást, hogy valószínűleg tovább él majd erőben, egészségben, mint a koleszterinhalmozó Jézus Viktor. Ez is valami, mondhatnánk pestiesen.

Miután tehát két napja vihar kerekedett a biliben, azon gondolkodtam, hogy a mi drága országunk teljesen olyan lett, mint a Kingstown polgármestere című zseniális sorozatban a büntetés-végrehajtási intézmény úgynevezett „udvara”. Az az udvar, amelynek uralásáért a börtönlakók között folyamatosan megy a harc, hiszen ott zajlik a drogkereskedelem és az általános seftelés. A filmben az árják, a feketék és mexikóiak versengenek egymással, hogy kié legyen a hatalom. A párhuzam szerintem az, hogy végső soron Magyarország is udvarrá változott, ahol vannak a narancsosok, a kék-sárgák, és van a leszarompártiak gyülekezete, akik azt hiszik, hogy ez a demokrácia. A nagy különbség az, hogy a fogvatartottak legalább rájöttek arra, hogy sokszor jobb összefogni az ellenséggel ahhoz, hogy legyőzzék a legnagyobb rosszat, ha a helyzet éppen úgy kívánja. Ehhez képest itt kint, a szabad levegőn ez nem nagyon jön össze. 

Szóval a kurva anyámat, én vagyok az, aki rombolok meg gyurcsányozok ahelyett, hogy… Ahelyett, hogy mit? Ha én gyurcsányozok azért, mert tisztelettel megkérdezem, hogy akkor mi lenne a haditerv a nem egészen egy év múlva esedékes választásokra, akkor én egy geci áruló vagyok aki a Fidesz szekerét taszigálja? Legyen. Nem tudom, a sok ökölrázó tudja-e egyáltalán, mit jelent az a szó, hogy demokrácia, vagy összefogás? Nem hinném. Mert bár kétségkívül teljesült Jézus Viktor akarata, ami a sikeresnek mondható oszd meg és uralkodj elven alapult, mégsem kellene az ő szabályai szerint játszani. Sokan nem szimpatizálnak Gyurcsány Ferenccel – persze azokról beszélek most, akik részt vesznek a politikai életben és veszik négyévente a fáradságot, élnek a még megmaradt jogukkal és elmennek szavazni, és ha nem látnak más alternatívát, akkor nyilván Ferencre húzzák be az X-et, mert Orbánt a picsába akarják küldeni. DE! Egy többpártrendszernek nem két párt hadakozásból és egymás karaktergyilkolásából kellene állnia, hanem sok párt sokféle értékrendet képviselő érvei és tettei közül választható alternatívákból. Csakhogy itt sajnos sosem volt még demokrácia, ezért a felek azt hiszik, hogy ez az acsarkodás az. Hát kurvára nem. Ez az erősebb kutya baszik szindróma, és akinek ez nem tetszik, annak jelen pillanatban nincs választási lehetősége. Mármint van: vagy elmegy innen, ahogy azt már sokan meg is tették és hagyja az egészet a faszba, vagy itt marad és leszarja, hogy mit művelnek a feje fölött, és alkalmazkodik ahhoz, aki éppen uralkodik fölötte. Ezeket hívja a népnyelv bizonytalanoknak. Vagy kiábrándultaknak.

Szerintem ezeket kellene megszólítani és ezen kellene dolgoznia elsősorban a Gyurcsány iránt elkötelezett közösségnek is. Nem azon, hogy aki rámutat valamire, bírál, nehezményez, számon kér, netán javasol, azt amolyan fidesztálib üzemmódban elküldjük a halálba. Ezzel és ilyen radikális fanatizmussal nemhogy nem lehet leváltani a tolvajokat, hanem még erősebbé tesszük őket úgy, hogy nekik csak hátra kell dőlni a fotelban és nézni, hogyan marakodnak azok, akiknek velük kellene versengeniük, ellenük kellene egy kormányzási stratégiát felállítaniuk. A kuruc vagy labanc módszer nem megoldás. Ha valaki demokrata, annak úgy is kell viselkednie, és a kritikát is el kell tudni fogadnia még akkor is, ha az a saját oldaláról jön. Orbánnak pont ez a gyengéje, hogy a sajátjai bólogató kutyaként helyeselnek neki, ezért is tart ott az ország, ahol. Ebbe a hibába nem kellene beleesni.

De van még egy rossz hírem. Sajnos ezt a rezsimet demokratikus úton leváltani most már aligha lehet. Az ok nagyon egyszerű. Nincsenek meg a demokratikus feltételei annak, hogy ez bekövetkezzen. Mivel a választási rendszert írta át elsőnek a küldetéstudatos skizofrén hajlam (értsd: választókörzetek átírása, egyfordulós választás, töredékszavazatok a győztesnek, határon túli levélszavazatok, stb.), egész egyszerűen lehetetlen győzni. 2022 az ékes példája volt annak, hogy ezzel a rendszerrel szemben az összefogás, mint olyan, sosem létezett. És ahogy elnézem, már soha nem is lesz ilyen. Akármennyire erős mindenki máshoz képest a DK, még mindig csak feleannyian vannak, mint Jézus Viktorék. Úgyhogy abban reménykedni, hogy majd most, majd legközelebb, mert én hiszem, hogy legyőzhetőek, én majd legyőzöm őket, mind-mind önbecsapások. Két lehetséges verzió maradt. Az egyik: megvárni míg elrohad magától a rezsim, ami valamikor majd bekövetkezik, vagy bojkottálni kell ezt az egész látszatdemokráciát. Azt nem mondom, hogy forradalmat kell kirobbantani, mert lehet, hogy ahhoz sem lenne meg a többség támogatása, és gyanítom, hogy előbb lenne itt polgárháború, mint vérrel kiharcolt függetlenség. Ha két ilyen erős mag egymásnak ugrana, akkor az nagyon csúnya lenne, azt senki nem akarhatja. Szar a helyzet, úgy ahogy van, és egyelőre csak annyi biztos, hogy semmi nem tart örökké. Az úgynevezett ellenzéknek újra kellene szerveződnie és nulláról felépítenie magát. Ez munka, idő és energia. De ha ez az energia arra megy el, hogy egymást cseszegetik a felek, akkor az nem elősegíti a folyamatokat, hanem lelassítja. És sajnos már legalább 14 éves késésben vagyunk.

És még egy dolog, kicsit személyesebb. Soha nem fogok az úgynevezett Gyurcsány-féle fanatikusoknak írni. Semmilyen fanatikusoknak nem szeretnék írni. Valamiért zsigerileg irtózom a kritikátlan bálványimádástól, legyen szó vallásról, politikáról vagy fociról, rendkívül károsnak tartom. Én a tisztességes versengés híve vagyok, és a jövőben is az maradok. Minden, amit leírok, az én saját, természetesen szubjektív véleményem, amivel aki akar egyetért, aki meg nem, az nem ért egyet. Senkit nem akarok és nem is fogok befolyásolni, megpróbálni meggyőzni, legfeljebb gondolkodásra és ÉRDEMI vitára sarkallni. Akinek ez tetszik, az elolvassa, akinek nem, az lapoz. Ez teljesen rendben van. Egyet szeretnék kérni: maradjon meg mindenki embernek, és kulturáltan közölje a véleményét. A kurvaanyázás nem érv. Semmi mellett, semmi ellen.

Egyelőre maradok továbbra is nagy tisztelettel mindenki iránt, aztán ha a szép szó nem működik, legfeljebb hagyom az egészet a francba, és foglalkozom a saját dolgaimmal. 

Ceterum censeo: az orbáni rendszert el kell pusztítani.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.