Június 15,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ez valami olyasmi, amit egészséges ember büszkén mutogat a világnak?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,681,290 forint, még hiányzik 1,318,710 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Youhuu jó reggelt, vidám vasárnapot, vihar utáni csendet és viharmentes szebb napokat kívánok!  A viharral kapcsolatban: azért annak van egy alig diszkrét, zavaró mellékíze, hogy miközben leszakadó vezetékek, totális közlekedési káosz, elöntött pincék, megsérült épületek, kidőlt fák jelzik a péntek éjjel Magyarországon végigsöprő vihar nyomait, a károk a fővárosban és az ország több más pontján is jelentősek, embereket kellett kitelepíteni a lakóhelyükről, a túlmozgásos, heveny hisztéria által mozgásban tartott külügyminiszter azért mászik elő a jól megérdemelt nyári hereveréje árnyékából, hogy katasztrófavédelmi segítséget ajánljon fel. Georgiának. Nem azt kérdezem, hogy és vajon itthon már minden rendben van, vagy hogy és vajon a szomszédos Szlovéniának mit ajánlott fel Szijjártó Péter, ahol szintén halálos áldozatokat követelt a vihar, ahol egy 38 fős magyar csoport egy eláraszott szállodában rekedt, és ahol szintén földcsuszamlások, elérhetetlen települések nehezítik a mentést, ezért a hadsereg is részt vész a segítségnyújtásban. Azt sem gondolom, hogy Georgia támogatása ne lenne emberbaráti kötelezettség. De.

Ugyanaz a kínos aránytévesztés figyelhető meg ebben a gesztusban is, mint amikor a magyar emberek életére és egészségére mutogatva mindenféle korrupt közbeszerzések révén pofátlanul és gátlástalanul nyerészkedtek a járványon, majd – mint utólag kiderült – a százmilliárdos közpénztételeket érintő ledarált közbeszerzési dokumentációk biztonságának árnyékában nekiálltak jótékonykodni a túlárazott vakcinákkal és lélegeztetőgépekkel. A világ egyik legtragikusabb halálozási rátájával a zsebükben jóemberkedtek és szidták akkor is Brüsszel jó édesanyját, amiért elcseszte a járványkezelést, pedig ők akkor is jó példával jártak elől és mutatták az utat.

Arról már nem is beszélek (de!), hogy miután pár napja Szijjártó szanaszét fontoskodta magát azzal kapcsolatban, hogy a katonai puccs által sújtott Niger ügyében mi a magyar álláspont, hogy ők ki mellett állnak ki és hogy „kimenekítették” azt a vélhetően egyetlen magyart, aki az ország területén tartózkodott, hát nem kiderült, hogy a kimenekítés enyhén szólva is túlzás a nigeri viszonyokkal összefüggésben? De. Szóval csak azt akarom mondani, hogy mérhetetlenül undorítónak találom ezt a jóemberkedő politikát (az állampárt propagandistáitól tanultam ezt a szót), aminek a legvisszataszítóbb megnyilvánulása számomra egyértelműen az, amikor a saját keresztény honfitársaikat a saját országukban boszorkányüldözik (lásd: Iványi Gábor és az általa támogatott, gyámolított kiszolgáltatott gyerekek, felnőttek), és közben van pofájuk téglaporosra döngetni a mellüket azzal, hogy nekik a világ számos pontján üldözött keresztények támogatása a szívügyük. Csak köpni meg hányni lehet attól, ahogy az ellenségnek tekintett honfitársaik kizsigerelésének árán, a tőlük megvont támogatásokból játsszák a keresztény megmentőt a világ bármely tetszőleges pontján és propagandát gyártanak a saját farizeusságukból és embertelenségükből. Én sajnos még nem tartok ott, ahol Szlovákia jelenlegi miniszterelnöke, Ódor Lajos, hogy folklórként tudjak tekinteni nemhogy Orbán Viktor szalonképtelen, provokatív nyilatkozataira, de erre az egész mocsokra, amit az Orbán-kormány tagjai külön-külön és együttvéve, a NER dúlása úgy általában megvalósít.

A lényeg az, hogy remélem, mindenki jól van ebben a csodával és önmagával határos földi paradicsomban, ahol a keményen csodálkozó kisember mindennapi megélhetése átlagosan havi 60 ezer forinttal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt, ahol a vonatközlekedésnek lassan harmadik világbeli országok is a csodájára járhatnának (Lázár János közlekedésügyi miniszter bocsánatkérésétől majd legközelebb fogok meghatódni és könnybe lábadni), de ahol még a legnagyobb nyomorúság kellős közepén is akad rongyos 240 ezer millió forint adófizetői pénz (egyszerűbben: 240 milliárd) arra, hogy az állam az ország tulajdonosának családtagjainak sleppjétől gigabizniszeket felvásároljon. Úgy is kell. Hogy az államkassza pucér segge kilóg a rongyos gatyából, egyáltalán nem indokolja, hogy abba kellene hagyniuk a törvényesített lopást. Vágják, fűrészelik az ország alatt a fát, de egyszerűen nem tehetik meg, hogy alapjaiban fordítsanak hátat az eddig nagyipari fordulatszámon űzött nagy országkifosztási gyakorlatuknak. Sőt, most kell csak igazán lehajolni mindenért, amiért eddig valahogy nem sikerült, most kell megszerezni, amit még meg lehet szerezni, mert ki tudja, mit hoz a holnap. A keményen csodálkozó kisember pedig megoldja. Spórol, összehúzza a nadrágszíjat és az M1 híradójával vigasztalódik. Vagy eszébe jut, amit a bálványa mondott: ha nem futja a széle a hosszát, akkor többet kell keresni, jobbágyok. Ha ez valamiért nem jön össze – márpedig mint tudjuk, csak annak nem jön össze, aki lusta disznó és nem akar dolgozni, pedig minő vonzó mostanság a pedagóguspálya is, bárkiből lehet gyorstalpalt kémiatanár, ha van egy diplomája  -, akkor nem muszáj minden nap enni. Például ha az ember csak minden második nap táplálkozik, akkor máris felére csökkentette a kiadásait, különben is a hanyatló Nyugaton már rég éhenhaltak a pórok. Azok, akik a télen nem fagytak meg, mert a nemzeti parkokból kivágták a fákat, mint a hülye svédek.

Meg aztán úgyis minden idők legjobb atlétikai vb-je elé nézünk, amelyik állítólag már most jogosan és bátran száll versenybe a legszórakoztatóbb címért is. Ez igazán a jóllakottság érzésével tölthet el minden igaz magyar embert, nem? Főleg, hogy amint kipiheni magát Európa legkorruptabb oligarchaminiszterelnöke és vétóbajnok zsarolási potenciálja, üstöllést egy számjegyűvé varázsolja az inflációt. Visszatérve az elejére. A számomra mélyen visszataszító politikai kereszténység nevű propagandatermék kedvéért sem szeretném a pépes, ragacsos bulvár irányába elvinni a napindítót, ám a fenti idétlen és vállalhatatlan youhuureggeltes szóviccre reflektálva (ezennel hivatalosan elhatárolódom saját magamtól), muszáj nekem is pár szót szólnom erről a végtelenül borzasztó, spontán szekunder szégyent keltő, triviálisan alpári emberszabású rackajuhról, aki sajnos nem a makkoshotykai sörfesztivál vagy a cseszneki kolbásztöltőverseny, hanem a Magyarország által rendezett atlétikai vb kabalafigurája. Valami olyasmi, mint Moszkvának Szijjártó Péter.

Nehezen áll össze a fejemben, hogyan lett a büszke, patrióta, keresztény mimagyarok által (pontosabban a Németh Balázs nevű feketeöves, fundamentalista propaganda hírolvasó és önjelölt közpénzszolgálati hírmagyarázó főállású közreműködése által) szervezett atlétikai vb címerállata ez a szexista, suttyó birka, aki nők fenekét fogdossa fényes nappal főműsoridőben. Pedig már mindent láttam az elmúlt tizennégy évben, de ez akkor is sok a jóból. Ugyan a női mellekben és fenekekben tobzódó Origo bármelyik tetszőleges címlapjának ismeretében ez álkérdésnek tűnhet, pedig nem az. Tényleg jó lenne tudni, hogy ebben a Youhuu által megtestesített provinciális tahóságban mi a vicces, a szórakoztató és pláne mi az értékes? Mi az, amit egy, a kereszténységére, a konzervativizmusára reggeltől estig büszke ország ebből meg akarhat mutatni a világnak magából, ha már mindenáron világversenyt szervez, mert az ország tulajdonosának a sport a mániája? Ez az emberszabású kretén állatfigura, aki Rubint Réka kisportolt fenekét markolássza a párttévében valami olyasmi, amit egészséges ember büszkén mutogat a világnak? Ennyi kontraszelektált, tehetségtelen, ízléshiányos barmot, amennyit ez a rezsim kitermelt magából és pénzt, paripát, fegyvert tolt alá, hogy nesze, valósítsd meg önmagad, hűségesen szolgáltál, itt a jutalomfalat, máshol évszázadok alatt sem izzad ki magából egy-egy nemzet.

Mondanám, hogy ha már ilyen silány és vállalhatatlan a minőség, legalább olcsó volt, de ha csak a hivatalos befejeződése után még évekig dráguló vizes vébére, sőtpláne a törvényesített lopást a legvérzivatarosabb időkben is csúcsra járató patrióta alapon korrupt kormány ügyködését tartom szem előtt, akkor inkább befogom a számat. Ez a helyzet, kedves barátaim ezen a soros vidám vasárnapon, és a keretes szerkezet jegyében, hogy ne csak az állampártot illessem több mint jogos kritikával, ezzel a hírrel vetek véget magamnak, vagyis rekesztem be a lamentálást: az LMP arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy fejezze be a TikTokon folytatott kommunikációs tevékenységét. Jól van akkor. Megnyugodhatunk, hátra is dőlhetünk a háttámla nélküli hokedlin. Hát hiszen vannak olyanok, akik szerencsére rajta tartják a kezüket a mimagyarok problématérképének ütőerén. Őket is megérdemeljük, nem kevésbé, mint Szijjártót vagy a gazdáját. Vagy Sándorpalotánét, akit szintén nem érintenek a magyarok megélhetési problémái, úgyhogy két Balaton-átúszás között jut ideje elsajátítani a kézzel-lábbal harangozás művészetét. Is. Ánem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.