Június 20,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Már csak 2030-ig kell kibírni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,873,430 forint, még hiányzik 1,126,570 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nagy tisztelettel köszöntöm ma is valamennyi migránssimogató, buzi, libsi, guruló dollárokon élő polgártársamat, itt az éppen újjáépülő és szépülő földi Paradicsomban, ahol mindig minden a legnagyobb rendben van, és ahol mindig minden jobb, szebb és csodálatosabb, mint bármely más országban a földkerekség egyik felétől a másikig. Akár egy messzi-messzi galaxisban is megállnánk a helyünket, de sajnos megint idézni vagyok kénytelen a mi megváltónkat, az Orbán Viktor nevű prófétánkat:

Három év alatt két meteorral is összeütköztünk. 

Először 2020-ban a COVID-dal. Ezt még valahogy kivédtük, és aránylag gyorsan visszatértünk arra az útra, amit kijelöltünk, s amelynek ívét 2030-ig látjuk.

De 2022-ben jött egy újabb meteortámadás, ez a háború – és ez már keményebb dió. Ez a meteor letérített bennünket a pályánkról.

Hát igen, jó annak, akit az istenek meghagynak gyereknek, és soha nem kell felnőnie. Viktor testvérrel is ezt történt, mert szereti őt az istene. Legalábbis ezt bírta mondani Posványoson, amikor természetesen magát helyezte a rivaldafénybe, ahogy szokta a világ nagy dolgait és az ő messiási sorsát párhuzamba állítva. Igen, küldetése van neki, és ha törik, ha szakad ő véghez viszi azt. Ilyen küldetéstudatos fajta ő, kivételes pedigré és kurva erős vérvonal. Mert mióta beette a fene a hatalomba, olyan gazdagodásnak indult az egész famíliája, hogy nem győzzük követni, hogy a családfájáról mikor, ki és mennyivel lett tehetősebb néhány perc leforgása alatt, mint előtte volt.

Szóval. A COVID odabaszott nekünk, erre nem volt felkészülve őprófétasága, ezért pár napra elbizonytalanodott az egész apparátusa, de aztán szerencsére hamar meglátták a lehetőséget a lopásra. Mert mikor, ha nem egy pusztító világjárvány idején ízléses, erkölcsös és kézenfekvő kifosztani az éppen karanténban raboskodó honfitársaikat, nem igaz? Még mindig előttem van és szinte hallom is, ahogy vizenyős tekintettel és krákogó hanggal bejelenti, hogy mindenkit meg fogunk gyógyítani. Az mellékes, hogy ez se jött össze, hiszen az amúgy is szar állapotban lévő egészségügybe valóban égő üstökösként csapódott bele a járványhelyzet okozta sokk. De legalább vettünk tizensokezer lélegeztetőgépet, amit soha senki nem látott, nem használt, nemcsak azért, mert kínaiul beszéltek, hanem mert nem volt aki működtesse a százmilliárdokért közbeszerzett gépeket. Az egyik 170 milliárdos közbeszerzésbe közbeiktatott strómancéget fel is számolták, Peti huszár nagy megdöbbenésére pedig még a hivatalos dokumentációt is ledarálta a külügyminisztérium. Bumm, bazdmg! Ez tényleg egy jó nagy meteor becsapódásával felérő műsor volt, és akkor még nem beszéltünk a különutas kínai és orosz vakcinabeszerzésről, a sehol sem ingyenes tesztekről, vagy a korlátlan hatalommal való (ön)felruházásról a több mint 130 legbátrabb segedelmével. És igen, legalább 2030-ig nyögni fogjuk azt a hiányt, amit ezek, és még véletlenül se egy erre tévedt meteor ütött a költségvetésen és az államkasszán. 

De persze, hogyne. Itt akkora meteor hullás volt, mint amilyen valószínűleg augusztus 20-án is lesz jó sok magyar közpénzforintért, mert nekünk nem számít pár száz milliárd ide, pár ezer milliárd oda. Visszakanyarodva a második meteorra, a háborúra: az aztán végkép letérített minket a tejútról. Mondjuk azt nem tudom, hogy eddig milyen pályán volt a magyar gazdaság, de hogy felívelőn és stabilon nem, az kurvaélet. Mindegy is. Ez aztán végképp váratlanul érte a mi fogadatlan prókátorunkat – aki egyébként folyamatosan látja a jövőt és mindent előre tud, ráadásul Moszkvában vendégeskedett vagy három héttel a háború kitörése előtt -, hogy nem számított rá. Érted? Nem számított rá, miközben az egész világ már hónapokkal előtte gáz- és kőolaj felvásárlási lázban égett, ez baszott oda az áraknak, ez vitte el az inflációt, hogy Putyin ott zsarolt és sarcolt mindenkit, aki az orosz gáztól függött, ahol tudott. Volt akiket nem, azok most köszönik szépen, jól vannak, ott már rég egy számjegyű az infláció vagy ahhoz közeli, itt viszont, egyedül nálunk, ahogy a Balaton átúszása igazi hungarikum, az infláció is az: még mindig két számjegyű és még mindig kettessel kezdődik, akárcsak Sándorpalotáné személyi száma.

De nyugodjon meg mindenki, már csak 2030-ig kell kibírni. Persze csak akkor, ha közben nem jön egy negyedik vagy ötödik égitest, ami letérít minket az orbáni útról:

Ez a meteor letérített bennünket a pályánkról. Magyarország, a magyar emberek és a magyar kormány azért küzd és harcol, hogy erről a letérített pályáról vissza tudjunk kapaszkodni. Legkorábban ez 2024. július környékén következhet be. Addigra lesz Magyarországon a gazdasági növekedés ismét jelentős.

A legnehezebb időszakon már túl vagyunk. Az infláció az egekben volt, most letörjük, és minden esélyünk megvan, hogy az év végére 10 százalék alatt legyen, vagyis egyszámjegyű. 

Az első félév nagyon nehéz volt, mert az infláció gyorsabban nőtt Magyarországon, mint a bérek. Ilyenre nagyon régóta nem volt példa. De a második félévben ki fogunk egyenesedni, és ha a Jóisten megsegít bennünket, akkor az egész év tekintetében megelőzzük, elhárítjuk a bérek értékcsökkenését. 

A hitelek kamatai Magyarországon az égben vannak, ezt elfogadható szintre kell hozni. 

Ha mindent jól csinálunk, akkor a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választáskor már újra azon a kijelölt pályán leszünk, azon a kijelölt útvonalon haladunk, ami elvisz bennünket 2030-ig.

Azt nem tudom, mi lesz akkor, ha esetleg a nagyszakállú nem segít. Akkor kiátkozzuk? Vagy vétózunk majd a nagy égi karneválon? Ez az egyszámjegyűzés is parasztvakítás, mert lassan jönnek majd a júliusi adatok, de most merek nagy tétben fogadni, hogy 18% alá nem ment a júliusi sem. És van még hátra 5 hónap az évből. Csak szólok. Úgyhogy a hangember, aki egy tölténnyel vadászik az infláció nevű tigrisre, aki földre viszi, letöri, felnégyeli, levágja mind a hét fejét, bazdmg, egyelőre kurvára vesztésre áll a nagy harcban. Nem mondom, hogy drukkolok neki, mert nem, de arra kíváncsi leszek, hogy ki lesz majd a hibás akkor, ha nem jön be a jóslata. Tippjeim azért vannak.

Ceterum censeo: az orbáni rezsimet el kell pusztítani.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.