Július 22,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ez nem volt betervezve

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,819,644 forint, még hiányzik 1,180,356 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Ez most minden szempontból rendhagyó jóreggelt lesz. Egyrészt rövidre kell fognom, mert fekve állatira nehéz írni, pláne amikor alig van magánál az ember. Másrészt ma nem foglalok össze semmit, mert halvány fogalmam sincs, mi történt tegnap, erősen el voltam foglalva mással. Mondhatni, nélkülem tellett-múlott az életem. Az van, hogy a szerkesztőség fele kidőlt. Nem kis hiszti néhány hapci miatt, hanem rendesen, ahogy kell. Mivel a szűkös anyagi lehetőségek miatt eleve is nagyon kevesen maradtunk, fizikai képtelenség, hogy megfelezett létszámmal tudjuk vinni a következő napokat, vagyis tudják vinni a kollégák, mert én most biztosan nem vagyok alkalmas semmire. Ezért kénytelenek vagyunk technikai szünetet hirdetni. Nem tudjuk, pontosan mikor tudunk ismét indulni teljes kapacitással, de néhány nap biztosan kell, ameddig talpra vergődünk. Ez most nem volt betervezve, mi sem tudtunk felkészülni rá, de ez van. Egy kis megértést és türelmet kérünk, hamarosan jövünk vissza, remélhetőleg jobb állapotban, mint amilyenben most vagyunk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.