Július 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Vagy megoldja Macron, vagy mehet az elnöki palotából

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,622,220 forint, még hiányzik 1,377,780 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A franciaországi zavargások továbbra is tartanak, amelynek oka egy 17 éves fiatal lelövése volt. A körülményekről egyre többet tudni ugyan, de még mindig nem tudni biztosan és pontosan, hogy ki hibázott. De nem is biztos már, hogy számítana ez annak a több tízezer tüntetőnek és randalírozónak, akik felgyújtották a fél országot. Mert megértem a felháborodást és azt, hogy napközben, vagy akár este is tüntetéseket tartanak, amely üzenet a kormány és a rendőrség számára, de a fosztogatással, gyújtogatással és erőszakkal nem tudok egyetérteni. Arra valódi, értelmes magyarázat nincs, és nem is lehet. Viszont amit ezzel elérnek a sokszor bevándorló háttérrel rendelkező, ma már francia állampolgárok az nem más, mint hogy még rosszabb helyzetbe fogják sodorni magukat. A felkeléseket követően nem fogják őket pozitívabban megítélni sem Franciaországban, sem pedig a világ más részein, hiszen amit látnak az nem más, mint pusztítás és rablás országszerte.

Ilyen helyzetek kialakulnak időnként különböző országokban. Így volt ez annak idején több alkalommal is az Egyesült Államokban, vagy épp az Egyesült Királyságban és most éppen Franciaországban. A háttérben a legtöbb esetben valamiféle hátrányos megkülönböztetés, vagy igazságtalanság áll, ezek egyike sem ok nélkül robban ki. Az más kérdés, hogy ez még mindig nem magyarázat boltok ezreinek felgyújtására, vagy egyszerű állampolgárok autóinak szétverésére. A lelőtt fiatal már nem hozható vissza, Ő elköszönt ettől az élettől, de emlékét úgy lehetne megőrizni, ha a halála miatt feldühödött tömegek visszafognák magukat és megmutatnák, hogy tudnak másként is üzenetet megfogalmazni. Mert egy több százezres, békés tömeg komolyabb erővel bír, mint egy pár száz fős, agresszív csoport, amelynek pusztításáról ugyan a sajtó beszámol világszerte, de ezzel a viselkedéssel soha nem fogják elérni a céljaikat.

Én magam soha nem éltem Franciaországban, ezért fogalmam sincs az ott élő bevándorló háttérrel rendelkezők lehetőségeiről, sérelmeiről. Nem tudom, hogy olyan igazságtalanságok érik-e őket sokszor, mint mondjuk az Egyesült Államokban a feketéket, akiket évszázadokon keresztül kihasználtak, majd miután kivívták szabadságukat, továbbra sem tartják őket sokan a társadalom részének. A rendőrség kiváltképpen szereti megkülönböztetni őket, amelynek már több száz halálos áldozata volt az elmúlt években. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne lettek volna olyan esetek, ahol valóban veszélyes bűnözőt ártalmatlanítottak, hiszen csak azért, mert valaki mondjuk fekete, még nem jelenti, hogy ne lehetne bűnöző. Viszont csak azért, mert valaki fekete, még nem feltétlenül vett részt valamiféle bűncselekményben, amit sajnos sokan feltételeznek.

Több változat is megjelent már azzal kapcsolatban, hogy mi is történt pár napja Párizs külvárosában, de nehéz megítélni, hogy mi az igazság, hiszen csak egy rossz minőségű videófelvétel létezik az esetről, és az sem mutatja be a teljes eseménysorozatot. A lényeg az, hogy változásokra van szükség, ami a tüntetők és a kormány érdeke is egyben, hiszen jól láthatóan Emanuelle Macron egyre több szavazót veszít a kialakult helyzet miatt, illetve a rongálóknak sem érdekük az, hogy teljesen szétverjék az országot, hiszen hosszú távon azzal sem nyer senki. A harag csillapodni fog és a fosztogatások véget fognak érni, de ha a probléma valódi megoldásával nem foglalkozik valaki, akkor ez ismételten előfordulhat hónapok, vagy évek múlva. Nem tudom, hogy mi lehet a megoldás, de a kormány azért van ott ahol, mert az ő felelősségük és feladatuk a törvények megtervezése és a különböző társadalmi kérdések megoldása. Nem a szavazók azok, akik megoldásokat tudnak felkínálni ezekben a helyzetekben, hanem a francia kormány.

Valamit tenni kell Macronnak, hiszen ez nem folytatódhat tovább. Már így is van legalább egy halálos áldozata a zavargásoknak, ami még csak a kezdet. Nem lehet persze egyik pillanatról a másikra megoldani egy több évtizede létező problémát, de ha meg sem próbálja senki, akkor egészen biztosan nem fog megoldás születni. Ezek az emberek ott vannak és maradnak is Franciaországban, ezért azt kellene kitalálni, hogy miként lehet őket a társadalom fontos részévé tenni. Nem tudom, hogy megkapnak-e minden lehetőséget az államtól, vagy a segélyekkel kimerül a történet. Nem tudom, hogy léteznek-e különböző programok arra, hogy integrálják a külföldről érkező, és sokszor más kultúrán nevelkedett embereket. Az ugyanis nem megoldás, hogy mindenkit bűnözőnek állítunk be, és letartóztatjuk az erőszakos tüntetőket.

A megmozdulások mögött düh és tehetetlenség van, amelyre megoldást kell kínálnia a francia kormánynak, ha valóban véget szeretne vetni az ilyen, és ehhez hasonló megmozdulásoknak. Mert nem fér bele, hogy pár évente felgyújtsák a fél országot, amit aztán újjá kell építeni. A probléma megoldása a francia kormányé, amely ha nem képes ilyennel előállni, akkor nem alkalmas a feladata ellátására sem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.