Május 9,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Az egyetlen dolog, ami fontos, hogy nem rájuk dől a kóceráj

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 470,704 forint, még hiányzik 2,529,296 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt kívánok mindenkinek! Jó tudni, hogy a fideszesek miniszterelnöke bármikor felhívhatná Vlagyimirt, ha akarná, de nem akarja, legyen béke (igaz, azt is széles körben terjeszti magáról, hogy a homofóbia ellen is küzd, rohadt jól leplezte eddig, szó se róla), továbbá jó tudni, hogy a kölcsönös tisztelet talaján állva nem leszünk semmilyen gyarmat, sőt. Ameddig Soroksár polgármesterét Bese Ferencnek hívják, addig a kínai kommunisták vegyianyag-elosztó állomás nem fog megépülni. Nem akarok ünneprontó lenni, de ha ebben az országban számítana akár körömfeketényit is, hogy hol kicsoda a polgármester (lehet fideszes is történetesen), mit akar, vagy mit nem akar a polgármester, pláne mit akar 2, 5, 10 ezer vagy 300 ezer vagy – horribile ! – 2 millió ember (úgy is, mint választópolgár, úgy is, mint adófizető), akkor ma eleve nem is beszélnénk arról, hogy másfél éve a legnagyobb titokban készítették elő a terepet annak, hogy Kína Magyarországon hozza létre azt az elosztóközpontot, ahonnan aztán vegyi anyagokkal látná el Európa akkumulátorgyárait és más ipari üzemeit. (Szijjártónak jár a külön forró gratuláció a tegnap bejelentett, Fóton létesülő, tízmilliárdos kínai akkumulátor-összeszerelő üzemért.)

Ha ez egy olyan ország lenne, ahol legalább nyomokban még fellelhető lenne a jogállamiság és azon belül az önkormányzatiság, akkor a kormánynak bátorsága nem lett volna minden józan, szakmai, gazdasági megfontolással szembemenve már most akkumulátorgyárakkal telepakolni az országot, és eszébe nem jutott volna eltitkolni egy ekkora horderejű, nagyon sokadik országrontást. Az persze örömteli, hogy vannak, akik még mindig nem adták fel a reményt, még mindig képesek úgy tenni – mert talán komolyan is gondolják -, mintha nem egyetlen nagy központ alá lenne bekötve az ország, mintha nem az lenne a hétköznapi tapasztalat, hogy annak a központnak az akaratát nyomják le mindenkinek a torkán, mintha nem lehetne egyetlen tollvonással bármit úgynevezett nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítani, mintha egy fideszes polgármester vagy egy fővárosi közgyűlés akarata bármit nyomna a latban, amikor a pártközpont eldöntötte, hogy mi lesz.

Egyvalami tudna ezen a helyzeten változtatni: a kollektív nemzeti (öntudatra) ébredés, ha úgy tetszik, az a 2 millió ember (egy is elég lenne), amennyit Rákay Kálmán Fülöp évekkel ezelőtt a Kossuth téren összeszámolt. Na, az képes lehetne megakadályozni azt is, hogy a mindenki más pénzéből kifogyott rendeleti kormány Európa mérgezőanyag-lerakatává züllessze a kínai kommunisták érdekében Magyarországot. Meg sok minden mást is el lehetne érni, talán még a pedagógusok megbecsülését is ki lehetne taposni a brutális infláció kormányából, amelyet egy olyan ember vezet, aki nemcsak a homofóbia ellenségének hazudta magát, de azt is előadta a német bulvármédiában, hogy történelmi horizontból tekintve a dolgokat, neki utólag mindenben is igaza volt. Ő már a berlini fal leomlását is látta jönni. Utólag én is nagyon okos tudok lenni, utólag én is biztos úgy emlékszem, hogy nekem mindig is igazam volt harminc éve, nem baj, hogy azt se tudtam, merre van az előre, de hogy a szexuális kisebbségek ellen nettó homofób népszavazással, lejáratókampányok, büdös beszólások sorával uszító, nőügyekkel saját bevallása szerint nem foglalkozó miniszterelnöknek ráfért az arcára, hogy a migráció elleni küzdelem az olyan európai értékek megvédése miatt történik, mint „a hölgyekkel való azonos bánásmód, a homofóbia elutasítása, az antiszemitizmus elutasítása”, mivel a migránscsoportok „nem viszonyulnak túl jól ezekhez az értékekhez”, azért kibaszta a biztosítékot nálam. Tehát miután a melegeket összemosta a pedofilokkal, most a melegek védőszentjeként tünteti fel magát, akiket a migránsok elleni uszítás miatt tol maga előtt. Akkor kommentár nélkül idézzük az embert, aki még soha nem hazudott, aztán lendüljünk is tovább:

• Magyarországon vannak jogszabályok, amelyek a homoszexualitásra vonatkoznak. Ennek az alapját egy rendkívül toleráns és türelmes megközelítés adja, tehát a magyarok türelmesek ezzel a jelenséggel szemben. Sőt, a magyarok olyan türelmesek, hogy az ilyen típusú provokatív demonstrációkat is, nem mondom, hogy szó nélkül, de jól viseljük. (2020. október 4.)

• Ahogy a szüleink mondták – gondolom, nemcsak az én mamám, hanem az Öné is –, hogyha valaki hozzányúl a gyerekeinkhez, kikaparom a szemét. Tehát el kell fogadni, hogy a gyerekeink védelme feltétlen elsőbbséget élvez. Ez a pedofília kérdése. De most nem erről beszélünk, mert a magyar törvények ezt jól megoldják, hanem egy másik jelenségről beszélünk (homoszexualitás – szerk.) – aztán, hogy ez elvezet-e a pedofíliához, vagy nem, erről van egy nagyon nagy vita, de ezt most én nem tartom fontosnak… (2022. január 14.)

Igazság szerint – ha már – most Varga Judit jó miniszterasszony kártékony tündökléséről és ezzel arányos bukásáról kellene pár szót ejtenem, pedig érzésem szerint túl van tolva ez téma. A lényeg, hogy pont jó lesz a helyére Tuzson Bence rogánista pártkáder, nem oszt, nem szoroz. Ugyan a Rogán-különítményhez tartozó Tuzson a haját valóban nem fogja tudni olyan látványosan dobálni, mint a dekázástól a hegedülésig mindenhez is értő nagyszerű elődje, de jelentősége nem igazán van az ő személyének. Hírértéke annak lett volna, ha mondjuk az igazságügyet is belapátolják Pintér alá elfeküdni az oktatás és az egészségügy mellé. Így legfeljebb annak a szánalmas produkciónak van némi hírértéke, hogy idézem: Orbán elfogadta Varga lemondását. Ja, a rendeleti miniszterelnök uralkodásának sokadik évében ez így megy, hogyne. Bekopogunk az egyszemélyes országvezetés ajtaján, és közöljük, hogy mennénk inkább vissza a picsába Brüsszelbe, oké, főnök? A főnöknek meg oké. És ezek hörögnek, hogy nem kéne hülyének nézni az embereket. Najó, azért annyit mégis megengedek magamnak, hogy enyhe elégtételt érezzek afölött, hogy minő pofára esés lehet a kormány arcaként, teljhatalmú, sérthetetlen minisztereként véres verbális harcokat vívni Brüsszel ellen, majd beérni egy mezei képviselői székkel a szarrá mocskolt Európai Parlamentben. Brüsszelből hazajönni segget nyalni, fontoskodni, majd visszakullogni, mielőtt még a Schadl-Völner-ügyben valaki véletlenül énekelni nem kezd. Másfelől mekkora dicsőség az országnak, hogy egy olyan figurát pakolnak a Fidesz-KDNP EP-választási listájának élére, akinek igazságügyi miniszterként fingja nem volt arról, hogy egy maffiahálózat működik az általa vezetett intézményben, aki ebbe nemhogy nem bukott bele, de Brüsszelbe toloncolja vissza a gazdája. Gondolom, lecsapolni a korrupciós mocsarat. Aztakurva. Nade legalább már nem kell még annyira se nőügyekkel foglalkozni, végre visszaállt az az idilli állapot, amikor 0, azaz nulla nő teszi az éjt nappallá a kormányban.

Amiről eme ócska cirkuszi előadáson túl mostanság még talán érdemes tudni ebben a Nagy Hülyének Nézési Kísérletben. Miközben a Matolcsy-féle MNB minden idők történelmi, 402 milliárd forintos veszteségét hozta össze, Matolcsy embereinek nemcsak hogy infláció felett emelkedik a bérük, de 2 milliárdért nyaralhatnak Balatonakarattyán, bazmeg. Mert megérdemlik. Mindig megérdemlik, most különösen. Ők is megérdemlik, meg Mészáros Lőrinc is megérdemli, hogy közpénzből 54 millió forintot költsenek az adófizetők egy olyan étteremre, amiből ő gazdagodik. A csilliárdos önkívületi strómanpénztárcának tízmilliók, a védőnőknek nemhogy inflációkövető bér, hanem több tízezer forinttal csökkenő bér. Úgyhogy hétfőtől ki tudja, ki látja el Pétfürdőn a gyerekeket, mert mindhárom védőnő felmondott. Családbarát, keresztény kormány, az. Ahogy ebből is látszik, nem mindenkinek ugyanazt intézte a kormánya, a pétfürdői gyerekekhez már nem nyúl hozzá a védőnő se, nem kell aggodalmaskodnia miniszterelnök úrnak. Nem mintha bármi elérné az ingerküszöbét, aminek köze van az egészségügyhöz, szociális ellátáshoz, oktatáshoz. Jól van az úgy. Az inflációt is hogy megfenyegette, hogy kettétöri. De sikerült?

Azt nem sikerült, viszont miközben a GKI Gazdaságkutató júniusi elemzésében 0,5 százalékos GDP-visszaesésre és 19 százalék körüli inflációra számít idén, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterzseni véletlenül bevallotta, hogy az állampárt – amelyik az inflációval rohadtul nem tud mit kezdeni – hitelfelvételbe akarja taszítani, szorítani a lakosságot. Szándékosan. Azért szüntették meg eddigi formájában a csok-ot és a babavárót, mert az majd „előre hozott keresletet” fog generálni. Vagyis hozzáértőék arra jutottak, hogy miután a hozzáértésüknek hála a magas kamatok miatt a lakossági ingatlanhitelezés beleállt a földbe, a lakáspiac lelassult, az építőipar visszaesett, akkor részlegesen megszüntetik ezeket a támogatásokat. Mert a hülye is tudja, hogy a csok és/vagy a babaváró a legtöbb esetben nem elég egy ingatlanvásárláshoz/építéshez, az esetek nagy részében piaci hitelre is szükség van. Vagyis sokan a jelenlegi, magas kamatok mellett fognak hitelt felvenni, hogy még kihasználhassák a kivezetendő családtámogatási eszközöket. Zseniális húzás. Hogy ennek milyen következményei lesznek, hogy egyes területeken ez milyen ingatlanforgalmat kényszerít ki, hogy mennyire marha jó ötlet arra terelni az embereket, hogy rohadt magas kamatozású hiteleket vegyenek fel egy túlárazott ingatlan megvásárlásának reményében, az nem az ő bajuk. Gazdaságpolitika, az. És ilyen kaliberű szakemberek állnak és csodálkoznak, hogy basszameg, visszaesett a fogyasztás, hát erre nem számítottunk. Ott állnak és csodálkoznak, hogy ekkora infláció mellett kevesebb és rosszabb minőségű élelmiszert vesz a lakosság. Nahát, hogy lehet ez? Hát én nem tudom, de egy ilyen beismerő vallomás után egy öntudatos, büszke nemzet darabjaira szedte volna a beszélő minisztert, itt ilyesmitől nem kell tartaniuk a nertársaknak. A kizsigerelt, eladósodott, mindenbe belefáradt nép aligha fog a Kossuth téren önérdeket érvényesíteni százezres nagyságrendben. Addig meg ennél csak cifrább lesz, ahogy elnézem, hogy hetente, naponta irgalmatlan sebességgel dől össze minden. Az egyetlen dolog, ami fontos, hogy nem rájuk dől a kóceráj.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.