Május 9,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A figyelmeztetés minket nem érdekel, csak a tragédiákra kapjuk fel a fejünket

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 412,710 forint, még hiányzik 2,587,290 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ha Budapesten egyszerre két helyen gyulladna ki a metró, amihez a legmagasabb, ötös fokozatú riasztást kellene elrendelni, akkor a jelenlegi létszám és eszközpark mellett ezt a fővárosi tűzoltóság hivatásos állománya nem tudná teljesíteni. 

Ezt a Népszavának nyilatkozta Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke. Megnyugtató ilyeneket olvasni, nemde? Persze igen kicsi a valószínűsége annak, hogy egyidőben két helyen gyulladjon ki a metró, de mi van, ha mégis megtörténik? Mert annak idején a Hableány katasztrófájával sem számolt senki, mégis bekövetkezett. Persze más kérdés, hogy abban az esetben lehetséges lett volna többet tenni a fagyos Dunába eső áldozatokért, vagy sem. De egy tűzeset vagy bármilyen baleset, ahol nem egy fagyos folyó a helyszín, igenis tud olyan közeg lenni, ahol a mentés lehetséges, azonban minden másodperc számít.

Ha viszont nincs elég tűzoltó, akkor teljesen mindegy, hogy mennyi idő lett volna arra, hogy az áldozatokat kimentsék, hiszen egyszerűen nincs ember, aki erre vállalkozna. Nem is csoda, hiszen a tűzoltók fizetése egészen nevetséges, az éhenhalásra talán éppen, hogy elég, másra nemigen. Sokan másodállást vállalnak, mert ugyan imádják munkájukat, amely több mint munka, hivatás számukra, de megélni egyszerűen nem tudnak belőle. Mint ahogy egy tanár vagy ápoló sem tud megélni abból, amit keres, ezért másod-, harmadállást keres magának, ezzel teljesen kifacsarva saját magát. Ezt lehet, hogy pár éven keresztül még el lehet játszani, de évtizedekig egészen biztosan nem, hiszen annak eredménye a teljes kiégés és az egészségügyi állapot leromlása lesz, amely végső soron még nagyobb hiányt hoz létre, tovább rontva a már most is borzalmas helyzetet.

De ameddig egy kiégett tanár „csak” a diákok jövőjét tudja tönkretenni, addig egy kiégett, fáradt tűzoltó akár olyan hibát is elkövethet, ami vagy az ő, vagy a társai, esetleg egy áldozat életébe is kerülhet. Mert ezek a hősök sokszor az életüket teszik kockára azért, hogy a bajbajutottakon segítsenek, ezért is kellene őket kellőképpen megfizetni, hiszen nem mindenki képes arra, hogy saját életét a háttérbe szorítva, mindent eldobva azért küzdjön, hogy mások életét megmentse. Ehhez képest, akik ma Magyarországon igen komoly pénzeket keresnek, azon nem pont azok, akik ezt valóban meg is érdemlik. Polgármesterek, miniszterek és államtitkárok keresnek több millió forintot és döntenek olyan beruházásokról, amelyekre sokszor nincs is szükség, de mivel cserébe milliók kerülnek az ő zsebeikbe is, ezért rábólintanak. Viszont egy tűzoltó laktanya felújítására, vagy egy biztonságos, gyors tűzoltó autó beszerzésére már nem, hiszen nincs pénz, amit ellophatnának.

Ha valaki olyan hülye, hogy semmi pénzért kockáztatja az életét másokért, akkor tegye csak meg. Ez lehet a politikusok gondolkodásmódja a tűzoltókkal kapcsolatban, viszont úgy tűnik, hogy ezzel már egyre kevesebben értenek egyet. Elmennek inkább egy gyárba kétszer annyiért dolgozni, vagy külföldre, ahol megbecsülik őket. Ezzel viszont veszélybe sodorják a hazai mentést. Na nem a tűzoltók teszik ezt, hanem a kormány, amely nem hajlandó normális béreket biztosítani a számukra. És noha egy kettős tűzeset lehetősége bármelyik metróvonalon is igencsak elképzelhetetlen, a valóság az, hogy elég, ha egyetlen alkalommal következik be, hiszen akkor már késő lesz bármiféle döntés is, a felelősség a kormányé lesz. De mivel ezek soha, semmiért sem vállalnak felelősséget, amit az Isten adta nép szépen csendben el is fogad, ezért olyan nagy csodákat nem érdemes várni tőlük.

Különben is van elég templom ma már Magyarországon ahhoz, hogy az ember oda betérve azért imádkozhasson, hogy soha ne történjen hasonló tragédia idehaza, hiszen ha ez bekövetkezne, akkor nem lenne segítség mindenki számára. És ugyan a tűzoltók előre szóltak, teljesen mindegy, hiszen ameddig egy-egy ilyen tragédia be nem következik, az egyszerű polgárt és szavazót nem hozza lázba. Vagy még ha lázba is hozza pár napra, akkor is el fog róla feledkezni egészen addig, ameddig a tragédia be nem következik. Ráadásul jó eséllyel nem az államot, vagy a kormányzati politikusokat fogják elővenni akkor, ha mondjuk kigyullad a 3-as metró és oda nem érkezik elegendő tűzoltó, amelynek eredményeként emberek tucatjai veszítik életüket. A hibás a tűzoltóság lesz, a diszpécserek, az életüket kockáztató tűzoltók és természetesen Karácsony Gergely, aki saját alkalmazottaira költötte el a közpénzt, nem pedig arra, hogy a tűzoltók bérét megemelje. Hogy ezen béremelések állami hatáskörben vannak és Karácsony nem tehet ezekkel semmit? Kit érdekel? Az átlag szavazót már igen régóta nem érdekli a valóság, inkább azt hiszi el, amit mondanak neki. Ha pedig azt mondják, hogy Karácsony a felelős, akkor ő a felelős és kész, nincs apelláta.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.