Július 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Amikor majd Moszkvából megérkezik a hivatalos magyar álláspont

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,725,271 forint, még hiányzik 1,274,729 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Még akkor is, ha történetesen hétfő van, ami a hét legunalmasabb napja szokott lenni általában. Most azonban máshogy lesz, mert ismét győztünk. Vagyis győztek helyettünk bátor harcosaink:

Tényleg magam is évek óta nem tudok nyugodtan aludni, mert amint lehunyom a szemem, előmászik az ágy alól a Rém. A gondolat, hogy ott penészedik össze a pénz a párnacihában, és én csak átszállással tudok eljutni Kairóba, esetleg nem fapados járattal (mert vannak olyanok), hogy egy jó kis hétvégi bevásárlást csapjak, esetleg nyaraljak egy jót. De ennek ezennel vége, már mehetek kedvem szerint, akár hetente háromszor is. Köszönöm a magyar kormány hozzám való jóságát! Azt külön köszönöm, hogy Szijjártó Péternek egy szava sem volt az orosz-ukrán háborúról, a Wagner-csoport akciójáról sem szólt egy árva hangot sem. Nem is kell neki, elvégre csak egy külügyminiszter. Majd valamelyik fideszes szakember meg fogja magyarázni, miért Biden, Gyurcsány és Soros tehet mindenről. Is. Nem most mindjárt, hanem amikor majd Moszkvából megérkezik a hivatalos magyar álláspont.

A méltatlanul hanyagolt Novák Katalin ráállott az anya-vonalra. Vagy vonatra. Úgy beszél minden lehető és lehetetlen alkalommal az anyaságról, mintha egyrészt az valami egyedi varázslat lenne, másrészt mintha minimum a mártíromság megfelelője, ebből eredően valóságos csoda, ha valaki anya és sikeres üzletember, sportoló, politikus. Akármi. Az a helyzet, hogy nem Novák Katalin találta fel az anyaságot. Igen sok nőnek sikerült már ez a produkció. És bár valóban maga a csoda egy család számára a gyerek, de biztosan nem közügy, és nem is hiszem, hogy az anyaság a közvetlen családon kívül bárkire tartozik, bárkit különösebben érdekel. Mert nagyszerű dolog, ha valaki „ultramaratonista nemcsak kiváló sportoló, aki még az Antarktiszon is győzni tudott, hanem kiváló ember, szerető édesanya is”, de egyrészt azt nem a köztársasági elnök feladata megítélni, ki milyen édesanya, másrészt milliónyi anya él ebben az országban, akik biztosan kevésbé lennének túlterheltek és lestrapáltak, ha nem kellene kidolgozniuk a belüket azért, hogy talpon tudjon maradni a család. Milliónyi anya dolgozik jóformán éhbérért a gyárakban, a kórházakban, iskolákban, a szolgáltató-szektorban, közigazgatásban, mindenhol. És ha már itt tartunk, ne feledkezzünk el az apákról, akik bár kihordani és megszülni nem tudnak egy gyermeket, de teljes szívükből szeretni, félteni, és gondoskodni róla tudnak, és teszik is. Továbbá él ebben az országban sok olyan ember, akik már felnevelték a gyerekeiket, ahogy olyanok is, akiknek valamilyen okból nincs gyerekük. Ők éppen olyan értékesek, mint az édesanyák. Vagy mint azok az idős nők és férfiak, akik gondoskodásra szorulnának idős korukban, de szinte reménytelen megfelelő helyre bejutniuk. Van olyan helyzet, amikor a családi összefogás – már akinek van családja -, és semennyi áldozat nem elég, szakintézmény kellene az idős ember, de a családja érdekében is, de ez valahogy nem érdekel senkit. Novák Katalint sem. Talán nem egy sikeres sportolóval kellene aranyozott bársonyszéken ücsörögve reprezentálni, hanem el kellene látogatni egy demens (vagy akár csak önmagukról életkoruk és fizikai állapotuk miatt gondoskodni nem tudó időseket) betegeket ápoló otthonba, megnézni, milyen körülmények között, mennyi pénzből működnek ezek, milyen hosszú a várólista, aztán meg lehetne látogatni egy olyan családot, ahol ilyen beteget ápolnak, végül el lehetne ballagni olyan idős emberekhez, akik akkor élik túl a telet, ha véletlenül arra téved valaki, felhasogatja és behordja a fát, bevásárol, befűt. Akiknek nincs ekkora szerencséjük, azoknak a sírjára lehet vinni egy szál virágot. Az emberközelibb lenne, mint az anyaság magasztalása, ugyanis az élet nem ott kezdődik, nem is ott végződik.

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Aki élt már, és élt annyit az előző rendszerben, hogy valamennyire felfogta a világot maga körül, és nem a fővárosban, nem egy nagy- vagy kisvárosban, hanem falun élt, az emlékezhet erre az arcra, erre a tekintetre, a kényszeresen leereszkedő, kissé megvető gesztusra. Ő a mérnök úr. Persze nem ilyen egyszerűen, hanem csupa nagybetűvel. Többnyire a TSZ-ben dolgozott, elsőgenerációs értelmiségi, vagy inkább meg van győződve arról, hogy értelmiségi. Még nem tudta, valószínűleg soha nem is fogja tudni levetkőzni a gátlásait, a kisember-lét görcseit, melyeket – csak ő tudja, miért – szégyell, de eltitkolni nem tud. Minden gesztusa, minden szava mesterkélt. Nem akar a természetes közegébe tartozni, a másik világhoz pedig nem tud tartozni. Hiányoznak az alapok, ami lehetne valaki más hibája is, de nem az. Az ő hibája, hogy a hiányos önbizalmát erőszakossággal, nagyképűséggel próbálja leplezni. A MÉRNÖK ÚR megvet mindent és mindenkit. A saját közegét azért, mert gyűlöli, a másik közeget azért, mert úgy érzi, megvetik, kiröhögik, lenézik. Akkor is, ha nem. Diplomát szerzett, erre méltán lehetne büszke, de nem az. Szenved. Többet akar, de nem tudja, hogyan érhetné el. Csapdában van. A faluban rosszul titkolt lenézéssel kezeli a főnökét, a TSZ elnököt, az elithez akarna tartozni, de ott az elit az orvosból, állatorvosból, iskolaigazgatóból és a falu papjából áll. Hozzájuk törleszkedik, de igazából őket is megveti, ugyanakkor irigy is rájuk. Igyekszik természetesen viselkedni, de nem tud. Feszeng. A MÉRNÖK ÚR – napláne FŐMÉRNÖK ÚR – vicces is, vagy legalább ezt gondolja magáról. A kézfogása határozott és erős, szigorúan eltartott könyökkel, úgy nagyobbat lehet rántani a másik fél kezén, az arca…, hát igen. Az arcán ott van minden, amit szeretne eltitkolni. Ilyen arccal szokták a főmérnökurak hátba veregetni a náluk csillagrendszerekkel intelligensebbeket, műveltebbeket, miközben elsütik minden parvenü jelmondatát: hogy van, bátyám?

Talán kicsit elragadtattam magam egyetlen fotó miatt, de ez tényleg többet mond ezer szónál. Már húzom elfelé a csíkot, de hamarosan jövünk vissza az első beszólással. Addig is jó ébredezést, elviselhető hétfőt kívánok mindenkinek.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.