Május 6,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Azt most hagyjuk, hogy vajon a budapestiek – vagy bárki más – életminőségét mi módon javíthatná egy, öt, hatvanhárom atlétikai stadion

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 196,183 forint, még hiányzik 2,803,817 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt kívánok mindenkinek! Mégpedig szombat reggelt, ami némi reményt ad arra, hogy lehet egy keveset lazítani. Lazítás közben pedig rá lehet csodálkozni a kis hazánkban zajló technikai forradalomra.

Újabb jelentős digitális fejlesztés fogja segíteni a betegeket, a minisztérium már dolgozik a járóbeteg-szakrendelőkbe tervezett új időpontfoglaló és behívó rendszeren, amely akár mobiltelefonon, alkalmazáson keresztül is elérhető lesz, és a betegek így is tudnak majd időpontot foglalni – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI kérdésére pénteken.

Hozzátette, a fejlesztés 90 egészségügyi intézmény 160 telephelyét érinti szerte az országban. Az államtitkár kifejtette, a járóbeteg-irányítási rendszer (JIR) célja, hogy minél hamarabb kapjanak időpontot a betegek a vizsgálatra, és minél kevesebbet kelljen várakozniuk a rendelőben. (MTI)

Ez megint olyasmi, ami alapvetően jó, előremutató és szükséges. A kérdés az – legalábbis az én cinikus agyamban az merült fel -, hogy miközben tényleg egy lépéssel távolodunk a kőkorszaktól, egyrészt ezt a rendszert nem mindenki tudja használni, mert sokan – életkorukra és fene tudja, mire hivatkozva – elzárkóznak a digitális eszközök használatától. Pedig az tényleg nem korfüggő, nem programozni kellene megtanulni, csupán használni azt, ami a kényelmünket szolgálja. Nem megugorhatatlan a feladat, a halódó nyugaton 80-90 éves hölgyek és urak használják vígan az okostelefont, számítógépet, automata pénztárt, készpénz nélküli fizetést, és még mindig nem pusztultak ki tőle. Ez mondjuk a kisebbik gond, a sokkal nagyobb az, hogy na és akkor mi van, ha applikáción keresztül foglalok időpontot fél-, egy év múlvára (jó, fogalmam nincs, mi a helyes alakja a szónak. Aligha ez, de nekem tetszik), mert attól még sem több orvos, sem több szakápoló nem lesz, ha nem kell egy napot arra szánni, hogy telefonon vagy személyesen próbáljon időpontot foglalni az ember. Kérdés persze az is, hogy mennyivel lehet előre foglalni. Ha olyan lesz, mint a járvány csúcspontján a kiszállító üzletek honlapján, hogy csak egy hetet engedett előre látni, és ha ott nem volt szabad időpont, akkor a fél ország ült éjfélkor a gépnél, hogy időben le tudjon csapni a felbukkanó új idősávra, amitől persze többnyire bedőlt a rendszer. Szóval jó ez, de még jobb lenne, ha egy sürgős hasi ultrahangra, vagy nőgyógyászati vizsgálatra nem nyolc hónapot kellene várni. Szerintem.

Megnyugvással konstatáltam, hogy nem csak nekem vannak gondjaim a helyes szóhasználattal, hanem a nagyszerű pártlapnak is. De nekik mindjárt főcímben, pirossal:

ITT A HÁBORÚT ELDÖNTHETŐ DRÁMAI FORDULAT

Ez még engem is zavarba ejtett. Na nem az, hogy origóék már megint tudják, és náluk naponta van drámai fordulat olyan másfél éve, hanem hogy az eldönthető szó ebben az esetben mit akarna jelenteni. Biztosan valamit. Az Indexen viszont Ferencz Orsolya űrkutató, újdonsült fideszes képviselő mondta el a tutit, ügyesen csatlakozva ezzel a főpolgármestert lejáratni hivatott nagyszerű propagandisták derékhadához:

Budapesten jelentős fejlesztések zajlanak, állami szerepvállalással, amelyek azt mutatják, hogy nagyon komoly kormányzati szándék van az itt élők életminőségének javítására. Az egyik legutóbb átadott fejlesztés a világszínvonalú atlétikai stadion. Karácsony Gergely legnagyobb eredménye viszont, amit elmondhat magáról városvezetőként, hogy magas és vékony. (Index)

Azt most hagyjuk, hogy vajon a budapestiek – vagy bárki más – életminőségét mi módon javíthatná egy, öt, hatvanhárom atlétikai stadion, menjünk le egy parányit erre a szintre, amit az űrkutató-villamosmérnök asszony körbejelölt. Tehát – ezek alapján kikövetkeztettem – neki pedig az lehet a legnagyobb eredménye, hogy hajcsavarókban alszik, és egyre vastagabban vakolja magát, mielőtt kilépne a nyilvánosság elé. Az ilyen kijelentés nem meglepő egy Trombitás – Bayer Zsolt vonalon senkitől, ám az ember azt gondolhatná (mármint ha nem itt élne), hogy egy bizonyos intellektuális szintet elérve ilyesmi nem fordulhat elő. Ezek szerint de. Vagy mégsem. Talán egy szinten vannak ők mindannyian. Tudom, hogy a magas és vékony Karácsony balf… kijelentése volt, de benne legalább volt annyi, hogy bocsánatot kért érte. Úgy tűnik, érzékeny pontot talált el vele az erősen kicsinálni óhajtott főpolgármester. Ám én – mivel nem vagyok sem űrkutató, sem politikus, de főpolgármester sem, és még újságírónak sem hazudom magamat, tehát simán ráfér az arcomra, meg is engedhetem magamnak – úgy gondolom, hogy Orbán Viktorral nem az a baj, hogy alacsony és kövér, hanem minden más. De az aztán nagyon. És ameddig Karácsony Gergely testalkata, vagy Ferencz Orsolya parodisztikusan kihangsúlyozott nőiessége nem árt senkinek, ez nem mondható el a miniszterek elnökéről.

Ha már a különleges szerkezeteknél tartunk, és amúgy is hétvége van, emlékezzünk meg a PestiSrácok nagyszerű alkalmazottjáról, Dezse Balázsról. Állítólag neki az a funkciója, hogy megszólítsa a fiatalokat. Jelen esetben egyenesen az óvodásokat. Biztosan szokott ez neki sikerülni, bevallom, én a huszonötödik egyébként, és a tizenhetedik tulajdonképpen után feladtam a videó megtekintését – és akkor még a negyedik percnél tartottam a tizennyolcból -, de aki óhajtja, feltétlenül nézze meg, aztán meséljen. Szerencsére volt egy rövid ismertető azt ide pattintom:

Ti hány botütést adnátok azoknak a felnőtt, negyvenes férfiaknak, akik csecsemőként élik az életüket és maguk alá csinálnak? És láttatok már olyat, hogy a tisztességesen dolgozó farmerek ellen fegyverrel vonulnak fel azok a katonák, akik Hollandiában a latex ruhában vonagló LMBTQ-mozgalom előtt viszont peckesen szalutálnak? És mit szólnátok, ha azt látnátok, hogy egy csöves aljadék migráns elhajít egy fehér nyolc éves kislányt, a nagymamát meg utána kirabolja? Mi az oka annak, hogy egyre veszélyesebb bolti eladónak lenni az USA-ban, mert a McDonalds-os eladót simán zokogva verik meg a kövér nők, ha nem kaptak extra húst a hambijukba? Ezekre mind megpróbálunk választ adni, ha nem is kimerítőt, de arról is szó lesz, hogyan vették hülyére a kisgyerekek a teljes LMBTQ-mozgalmat úgy, hogy ezt nem is szándékosan csinálták, csak figyelték az idióta környezetüket, és ebből valami egészen különös kerekedett. Durva lesz. (PestiSrácok)

Az első csoportra magam sem tudok mit mondani, a holland kormány érdekesen leírt kórképére érdemes lenne rátekinteni, mondjuk némi magyarázattal, tényekkel alátámogatni. Azt nem tudom eldönteni, hogy a latex ruha gázabb, vagy az, ha egy ivarérett férfi mindenhová atlétatrikóban jár, hogy láthatóak legyenek a tetoválásai. Nekem egyik sem különösebben vonzó, de nem is zavar, ameddig nem kötelező. A csöves aljadék migránsról már jó ideje tudni lehet – mégpedig éppen a megtámadott nő, és az ő családja nyilatkozatából -, hogy nem migráns, hanem francia, továbbá pszichiátriai beteg, és a család meglehetősen felháborodott azon, hogy a mindenhol tenyésző mocsármédia az érintett hölgy engedélye nélkül használta fel a videót, melyben megalázó helyzetben látható ő és unokája, továbbá borzasztónak tartják, hogy a menekültek elleni hergelésre használják a felvételt. Ők azt állítják – bár a magyar mocsármédia nyilván jobban tudja -, hogy semmi köze a dolognak sem a migrációhoz, sem a bőrszínhez. Új elem a történetben, hogy ezek szerint már a kövéreket is utálni kell, és megvetni. De csak a kövér nőket, ha jól értem. Igaz, mégsem támadhatja egy magára valamit is adó propagandista a saját gazdáját, és a fél kormányt. Szép is az élet ebben a kölcsönös tisztelet talaján, valamint a mi lábunkon álló országban.

Na, kipuffogtam magam, ledöntök a torkomon egy kancsó citromos vizet. Az jó a meleg, de főként szomjúság ellen. Jó ébredezést, szép napot és vidám hétvégét kívánok mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.