Május 6,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Orbán nem Magyarország, a Fidesz sem Magyarország, a kormány sem Magyarország

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 228,540 forint, még hiányzik 2,771,460 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt, még annál is szebb napot kívánok minden olvasónknak! Alig járunk a hét felénél, annak is a reggelén, mégis annyi történés van körülöttünk, hogy ihaj. Például előkerült Kövér László, aki mostanában jótékony hallgatásba volt merülve.

A világban növekvő bizonytalanság nem leértékeli, hanem felértékeli a kétkezi értékteremtő munka becsületét – hangsúlyozta beszédében Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny dobogós helyezettjei és felkészítőik számára rendezett emléklapátadó ünnepségen kedden a Parlamentben.

A házelnök úgy fogalmazott: az a fiatal, aki ma szakmát kap a kezébe, és annak idővel magas szintű művelőjévé, mesterévé válik, a legtöbbet teszi önmaga biztonságos jövője érdekében.

Nincs olyan világjárvány, amely fölöslegessé tenné a szakmunkát, nincs olyan háború, amelynek végeztével az újjáépítésben mellőzni lehetne a szaktudást, és nincs olyan mesterséges intelligencia sem, amely az emberi alkotóerő helyébe tudna lépni – húzta alá Kövér László, megjegyezve: az intelligencia az emberi lélekből fakad, lélek hiányában pedig a gépeknek soha nem lesz olyan alkotóerejük, mint az embernek.

A lélek az, ami erőt ad az embernek az élethez – emelte ki, hozzátéve: a lélek ad erőt a fiataloknak ahhoz, hogy „a 21. században szédületes sebességgel fejlődő technológiának ne rabjai, hanem urai legyenek.”

Az Országgyűlés elnöke kitért arra is, hogy a munkaalapú gazdaságpolitika 2010 óta lépésről lépésre átformálja Magyarországot. „A célként kitűzött és létre is hozott egymillió munkahely mindenekelőtt többszázezer anyagi stabilitásban élő családot jelent, amelyek nem szorulnak másokra, mert a maguk munkájából élnek, és amikor a válságok idején megnehezednek a dolgok, akkor is számíthatnak arra, hogy erőfeszítéseik holnap termőre fordulnak” – mondta.

Beszámolt arról is, hogy a magyar gazdaság és benne az ipar egy minőségi ugrást hajthatott végre ebben az évtizedben. Egymillióval többen adják össze mindazt, amivel az ország közös terheit elhordozhatjuk, ezért nagyságrendekkel több jut egészségügyre, oktatásra, szociális kiadásokra, honvédelemre s minden másra, még ezekben a nehéz időkben is – tette hozzá. Rögzítette: ha munka van, minden van, és mindenki előre léphet. (MTI)

Azt mondjuk én nem tudom, hogy Kövér László mennyit tud az értékteremtő munkáról, vagy úgy általában a munkáról. Pláne az értékteremtésről. De valaki egészen nyugodtan szólhatna neki, hogy nem érdemes senkit azzal kecsegtetni, hogy a háború utáni újraépítésben számítanak rá. Arról már tett a magyar kormány, külön Orbán Viktor, hogy senki ebből az országból labdába ne rúghasson. Lesz majd a háború végén közös öröm, de az ünneplésből éppen úgy kimarad ez az ország, ahogy az újjáépítésből is. Ezen máris kezdhetnek hisztizni és cirkuszolni, nehogy váratlanul érje az alattvalókat a dolog. A munkaalapú gazdaságpolitika amúgy tényleg átformálja az országot. Egyre több a félanalfabéta és a funkcionális analfabéta. Azért törekednek más országokban a tudásalapú társadalom felépítésére. Jelzem, ez nem zárja ki, hogy remek szakmunkások kerüljenek ki az iskolákból, marhára nem kell mindenkinek diploma (Kövérnek és Orbánnak például van, aztán mire használják? Naugye), de a tudás nem árt meg senkinek. A tudás a kulcs ahhoz, hogy kritikusan tudjuk szemlélni a világot, hogy döntéseket tudjunk hozni, hogy megálljunk a magunk lábán, hogy ne legyünk befolyásolhatók, becsaphatók, zsarolhatók. Csak úgy mondom.

Ni, micsoda meglepi! A fél világ tátja a száját, hogy a jegybanki alapítványok éppen luxusingatlanokat óhajtanak vásárolgatni. Hát de mi ebben a meglepő? Már miért ne vehetnének? Hát hadd gyarapodjanak, épüljenek és szépüljenek. A magyar igavonó pedig jövőre szépen be fogja perkálni a közösbe a jegybank veszteségét, amit a GDP 2,5-3 százalékára várnak, tehát tutira több lesz. Oda se, majd nem csak biztosítása nem lesz a tűzoltóknak, de üzemanyag se a tűzoltóautóban, vagy esetleg tűzoltóautó sem, el lehet azt adni. Tényleg, van még MÉH? Nagyon őszintén mondom, hogy ilyen idióta, fájdalmasan sötét, semmiből semmit nem értő (tisztelet azoknak, akiket megillet!) nemzet nincs még egy ezen a bolygón. Sehol. Az őserdő közepén, gyakorlatilag kőkorszaki körülmények között élő, olvasni-írni nem tudó törzsek között sem. Sehol. Már a Föld bármelyik pontján lapáttal kergetnék az ilyen gazembereket, nálunk meg a hívek tátott szájjal csodálják. Dafke ezekre szavaznak, ha beledöglünk, akkor is. És bele fogunk dögleni, az biztos.

Politikai indíttatásból fosztanák meg hazánkat a soros elnökségtől. Ezt a Magyar Nemzetből tudhatja meg az, akit érdekel. Én eltöprengtem azon, hogy mi ebben a hírérték. Mi más okból gondolhatja még úgy az Európai Parlament, hogy a jelenlegi magyar kormány (Orbán Viktor pontosabban, mert senkinek nincs kétsége, hogy ő óhajtaná vezetni az uniót) nem alkalmas, és nem méltó arra, hogy elnökölje az Európai Uniót egy fél évig? Milyen okok lehetnek, melyek nem politikaiak. Gasztronómiai? Csillagászati? Egészségügyi? Közlekedési? És még sorolhatnám hosszasan, értelme akkor sem lenne. Nem tudtak róla a fideszes képviselők, hogy ők politikát csinálni vannak ott? A politikának része az is, hogy elvárják a közösség tagjaitól a lojalitást, a másik tiszteletét, a közösség érdekében az összefogást, továbbá a közösség elveinek és szabályainak a betartását. Ja, és lehetőleg lopni sem kellene az uniós adófizetők pénzét, sem pedig diktatúrát építeni belőle. Nem annyira bonyolult, meg lehet tanulni.

Ez egy nagyon erősen politikai indíttatású történet, a zöldek a baloldallal közösen a hangadói az Európai Parlamentben is a Magyarország-ellenes vitáknak. (Magyar Nemzet)

Ezt  Győri Enikő, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője rebegte el. Nem lenne baj, ha találnának némileg eszesebb képviselőket kormánykörökben, mert egy kicsit is okosabb politikus (vagy hentes, fodrász, tanár) megértette volna már régebben, hogy nem Magyarország ellen, hanem Magyarország érdekében küzd az Orbán-rezsimmel az unió, az Európai Parlament, az Európai Bizottság, és úgy általában Európának ez a közössége. A pénzt sem azért tartják vissza, mert fagyit akarnak venni belőle, hanem azért, hogy az oda kerüljön, ahová kell, abból fejlődjön az ország egésze, és ne Orbán fizesse belőle az udvaroncait, ne kisvasutak, stadionok és lombkoronasétányok ürügyén lopják szét a pénzt. Szerintem ez teljesen jogos elvárás. Az Európai Uniónak marhára nem az az érdeke, hogy ott fityegjen a szélén egy lepusztított, életképtelen diktatúra, amelyik szélesre tárja az unió kapuit Kínának és Putyinnak, hanem az, hogy erős, demokratikus országok alkossák a közösséget. Még egyszerűbben fogalmazok, hogy a fideszes EP képviselők is értsék: Orbán nem Magyarország, a Fidesz sem Magyarország, a kormány sem Magyarország. Érthető így? Tartok tőle, hogy így sem.

Veszem a búcsúmat, derűs, nyugis napot kívánok mindenkinek.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.