Május 8,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hiába, a románok buták, nem tudják, hogy sztrájkolni este, hétvégén és szabadság alatt kell, azt is otthon

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 412,710 forint, még hiányzik 2,587,290 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras, özönvízmentes szép reggelt, dolgos hétfőt, bort, búzát, békességet kívánok mindenkinek! Uborkaérés idején süvegeljük meg a teljesítményt. Márpedig az mindenképpen annak nevezhető, ha egy portál két napon át – szombaton és vasárnap – annak örül vezető hírben, hogy milyen kurvajól teljesít a forint, és még mindig nem gyengül. Ez azért komolyan elismerendő teljesítmény újságírói szempontból, mert szombaton és vasárnap nincsen tőzsde, tehát mindennek az ára a pénteki szinten marad. Én aztán nem szurkolok a forint ellen, mertmivel sem teljesen hülye, sem mások, sem a saját ellenségem nem vagyok, csupán elismerem a tehetséget.

Ezt csak így ideteszem, hátha érdekel valakit:

Megegyezett a román kormány a három legnagyobb tanügyi szakszervezettel a közoktatást három hete megbénító sztrájk lezárásának feltételeiről – jelentette be a vasárnapi rendkívüli kormányülés elején a miniszterelnök.

    Nicolae Ciuca elmondta: a tanügyi alkalmazottak júniustól azonnali 25 százalékos béremelést kapnak, az év végéig elfogadandó új közalkalmazotti bértörvényben a tanügyi bértáblát az országos átlag fölé emelik, vagyis a kezdő tanár fizetése egyenlő lesz az országos átlagbérrel, január elsejétől pedig a tanügyi alkalmazottak megkapják a törvény által előírt (lépcsőzetesen bevezetendő) újabb béremelés 50 százalékát.
    A kormány múlt hét elején hozott sürgősségi rendeletében már megemelte 1000 lejjel (74 500 forint) a tanárok illetve 400 lejjel a kisegítő személyzet havi bruttó bérét júniustól, de a szakszervezetek ezzel elégedetlenek voltak, mert ez a korábbi fizetésekhez képest csak 18-24 százalékos azonnali béremelést jelentett az általuk követelt 25 százalék helyett. A január elsejétől beígért újabb béremelés mértéke is emelkedett a kormány mostani bérajánlatban: korábban 40, majd 45 százalékos ajánlatot tett a kabinet (a régi és a leendő bértábla közti különbséget véve alapul).
    Jelenleg a nettó átlagbér meghaladja a 4000 lejt Romániában, míg egy kezdő pedagógus mintegy 2500 lejes nettó fizetést kap, tehát a sztrájkolók mintegy 60 százalékos béremelést akarnak elérni, amiből 25 százalékot azonnal.
    Ciuca elmondása szerint a nap folyamán a kormány közzéteszi a megállapodás alapján kidolgozandó sürgősségi rendelet tervezetét, amelyre hétfő reggelig vár választ a sztrájkoló pedagógusok képviselőitől. Amennyiben elfogadják az ajánlatot, a kormány hétfőn egy újabb rendkívüli ülésen hatályba is lépteti a konfliktust lezáró jogszabályt.
    Megerősítették a miniszterelnök által mondottakat a kormány székházából a vasárnap reggeli egyeztetésről távozó szakszervezeti vezetők is, akik szerint a sztrájknak csak akkor lesz vége, ha a kormány jogi hatályú rendeletet (nem szándéknyilatkozatot) fogad el ígéreteiről. (MTI)

Fura, nem? Csúsznak az érettségik, mert a tanárok nem a nyári szünetre ütemezték a sztrájkot, hanem akkorra, amikor az tényleg fáj a kormánynak. Tízezrével vonultak utcára. Erre lett pénz is, akarat is a béremelésre. Hiába, a románok buták, nem tudják, hogy sztrájkolni este, hétvégén és szabadság alatt kell, azt is otthon, a tüntetés pedig abból áll, hogy néhányan megmarkolják egymás kezét, és önmaguktól meghatottan elénekelnek valami csodásat. És még most sem törtek ki hálakönnyekben, akkor hiszik el az ígéretet, ha az törvénybe kerül, és hatályos lesz.

 A 21. század hatsávos autópályán száguld el mellette, ő meg feketeöves diktátorok lovainak szobrait koszorúzza, aranykannából öntözi a két enyves dolgos kezével elültetett facsemetét és óbégatja kappanhangon, hogy háborús pszichózisban fetrengő, hanyatló Nyugattal szemben ő az összes Isztánnal közösen akarja a békét.

Ez a tegnapi jóreggeltből van. Bálint kolléga sehogy nem érti, miért szeret annyira az Isztánokba járkálni Orbán. Pedig egyszerű a megfejtés (mármint azon túl, hogy más országokban már régen nem szalonképes), csak meg kell nézni a képeket, videókat. Végre talált egy helyet, ahol nem kell sámlira állnia, nem tornyosulnak fölé, ő átlagosnak számít, sőt, alkalmanként lefelé nézhet egy kézfogásnál. Komoly érv ám ez bizonyos esetekben. Akkor is, ha hirtelen fel tudnék sorolni nem kevés olyan embert, akire én testmagasságuk hiányosságai ellenére is csak felnézni tudok. Igaz, az ilyen felnézéshez kell néhány dolog. Erkölcsi tartás, tudás, műveltség, humor, akár önirónia. Az ilyen nagy emberek nyugodtan lehetnek alacsonyak, bizony fel lehet rájuk nézni.

Csapás csapás hátán! Soros György visszavonult. Kit fog szidni ezután a propaganda? Bár talán nem okoz ez nekik súlyosabb traumát, bizonyára meg lehet vádolni mindenfélével ameddig él. Sőt, még utána is. Arról nem beszélve, hogy ott a fia, biztosan örökölte az apja gonoszságát, mint Orbán Ráhel a saját felmenője szépségét, gerincét és eszét.

Felmérést készített a Medián, de nem ez a valami, mert eddig is készítettek, ez lévén a szakterületük. A kérdések között szerepelt az is, hogy egyetért-e a kedves polgár azzal az innovációval, hogy budapestiként beleugathasson az őt is érintő városi döntésekbe. És most jön a csoda! Még a fideszes fővárosi lakosok FELE is egyetért vele, hogy beleszólhasson a saját városának dolgaiba! Már megkérdezni is alig merem, nehogy idegenszívű Soros(fia) bérenc legyek, de a fideszesek másik fele még erre sem tart igényt? Tényleg, de komolyan, miért nem költöznek Észak-Koreába? Az lenne a nekik való fincsi élet. Ott nem hogy arról nem kérdeznék meg őket, hogy miként akarnak élni, de arról sem, hogy hol. Teljes lenne a komfort, semmiről nem kellene dönteni. Biztosan van felvétel, igazán írhatnának a drága nemzetvezetőnek, hogy fogadná be őket jól prosperáló országába, a kölcsönös tisztelet és megbecsülés talaján állva!

A kutatásban a lakógyűlés mellett annak egyik legfontosabb témájáról, a Lánchídról is szó van. A megkérdezettek 35 százaléka szerint az szolgálná leginkább Budapest érdekeit, ha az autósok is közlekedhetnének a Lánchídon, 58 százalékuk szerint viszont csak a buszoknak, a taxisoknak és a bicikliseknek kellene megadni ezt a lehetőséget. (HVG)

Ez viszont nem túlságosan jó hír neréknek, mert már jó ideje azt bömböli a propaganda, hogy mimagyarok 128 százaléka azt akarja, hogy adják vissza az autósoknak a hidat, mert akkora a dugó, hogy egyszerűen bele kell őrülni! Erre meg a sügér helyiek nem inkább kitiltanák onnan az autókat? De. Na nem baj, majd Orbán Viktor jól elveszi a fővárostól a hidat a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, aztán pisloghatnak a rakoncátlan alattvalók! Tudom, hogy ma már erre nem is igazán gondol senki, de nekem dereng valami arról, hogy demokratikus országok alapját a független önkormányzatok jelentik. És persze a független polgárok, de ezt a komplikált szókapcsolatot az érintettek aligha értik.

Csapjunk bele az új hétbe! Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi szokás szerint hamarosan jövünk vissza az első beszólással.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.