Július 24,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Az EU-n kívüli lét az új NER-őrület

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,329,960 forint, még hiányzik 670,040 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Vádolom – egyszer egy bátor francia író írt ezzel a címmel egy cikket az országát elöntő antiszemita mocsok ellen. A világtörténelem leghatásosabb és legismertebb vádbeszédét egyenesen az akkori francia a köztársasági elnöknek, Félix Faure-nek címezte a szerző, akinek talán a neve – Émile Zola nem volt ismeretlen abban az időben – tette lehetővé, hogy megjelenjen az írás. Ha igyekeztek is az akkori hivatalnokok gátolni a megjelenést, ezt nem túl sikeresen tették, mert az írás másnapra megjelent a világ sok országában, köztük Magyarországon is. Mégpedig az Országos Hírlapban, a felvezetőt nem más, mint Mikszáth Kálmán írta elé.

A minap lemondott a külkufár minisztérium egyik helyettes államtitkára, helyette egy Szijjártó miniszterrel együtt milliókat szó szerint felzabáló Marosvári Csaba nevű figurát neveztek ki. Mindez egybecseng számomra azzal, hogy Orbán Viktor nemdiktátor újra irányt vált. Míg Birnbaum úr pár milliárdunkért az eszkaláció szót adta csöpp édes kis nerszájukba, addig a CÖF-CÖKA névre hallgató háztáji szélsőséges szervezet plakátkampányt szervez az Európai Unióból való kilépésért. Mindezt úgy, hogy a szájEreszjózsi által összefércelt, demokratikus berendezkedést ellehetetlenítő Alaptörvény is rendelkezik arról, hogy az Orbán-birtok, azaz Magyarország jobbágyostul, alattvalóstul az Európai Unió tagja, és a NATO tagja.

Bencsik András oroszbarát nemmunkásőr Putyin-Orbán-propagandista is sokszor kinyilatkoztatta már, mennyire jobb lenne az orosz győzelem, ő nekik is szurkol, mert a katonai vereségük egyenlő lenne Putyin halálával. Az aggodalma érthető: akkor kinek nyalogatná az ánuszrózsáját oly lelkesen? Tudtommal népirtókat dicsérni és őket szentként tisztelni a cári Oroszországban volt szokás, illetve a népirtást nagyban űző Sztálin idején. Igen, miséztek érte is a Kreml papjai. Aztán ott van a másik, a Hitler nevű népirtó szakmunkás. Ugyan sikerült legyőzni, ideológiája azonban kísértetiesen tovább él, olykor egészen ijesztő hasonlóságokat mutat az Orbán-birtok levegőjével. Ezen családi birtok területén nem az az antiszemita, aki náci ideológiát terjeszt és annak terjesztését elősegíti, finanszírozza, hanem azt minősítik antiszemitának, aki minden egyes ember veleszületett jogát – beleértve az Izrael Állam területén élő palesztin népét is – elismeri. Ez a gondolkodás azonnal bárkit antiszemitává tesz a NER nevű szélsőséges hajóban.

Számomra, aki nem vagyok zsidó, a MAZSIHISZ bármely korábbi megnyilatkozása mindig figyelemfelkeltő volt, hiszen ezek jellemzően az uralkodóvá vált kirekesztő gondolatok górcső alá vételéről, kritikájáról szóltak. Akkor, amikor még NER-MAZSIHISZ nem létezett. Azonban úgy tűnik nekem, a MAZSIHISZ is beállt a sorba, a NER cinkosává vált, kvázi árulja létének alapját. Én őszintén hittem abban, hogy ez a szervezet képes tenni az ellen a durván szélsőséges erkölcsi mocsok ellen, amiben az ország tivornyázik. Jó lett volna, ha például a különböző zsidó szervezetek által is antiszemitának tartott Bayer és körei uszító, közéletet mérgező tevékenysége ellen eredményesen fellépnek. Nem tették, nem sikerült nekik. Nem mondom (csak halkan eltöprengek rajta), hogy ezért ma már akár a vallását tetszőlegesen váltogató Bayer is lehetne a MAZSIHISZ elnöke, de kétségtelen, hogy azzal felkerülne a pont az orbánizmus szélsőjobbra tolódására. Közben persze nem lenne baj, ha az ellenzéknek nevezett tehetségtelenségi kör a fent említett CÖF-CÖKA nevű háztáji gittegylet alaptörvény (illetve EU- és NATO-) ellenes tevékenységével szemben is valami érdemit cselekedne.

Bár e nyomorult, álfüggetlen, álcivil, de károkozásra igencsak alkalmas szervezet károkozásán túl azért jóval súlyosabb, hogy mekkora kudarchalmaz az orbáni külpolitika. Itt van például India, amelyik a NATO és az USA felé tett egy szövetséggel felérő lépést, a Kínai Népköztársaság és Oroszország területszerző tevékenysége miatt. Afelé az USA felé, amely még mindig létezik és még mindig elkötelezett az emberi jogok mellett. Párhuzamosan Orbánék azt hazudják, hogy India, a Kínai Népköztársaság, az afrikai országok, a kipcsakok mind-mind azonnali tűszünetet és békét akarnak, azaz Ukrajna végét és orosz győzelmet. Ez nem igaz, Orbán külpolitikai víziói mostanra a két pálinka között lenyomott disznótoros szintjére zuhantak. Az ő szélsőséges, Moszkva-párti ideológiája szerintem vesztésre áll. Vége van neki. Pedig azt most külön nem is boncolgatnám, hogy hány tucat afrikai és délkelet-ázsiai ország áll katonai szövetségben az USA-val és a NATO-val, de elég hosszú lista lenne.

Közben az említett moszkovita Bencsik-szócső képes volt azt állítani, hogy Koszovóban a magyar katonák a rossz oldalon állnak. És ennek népirtást sztároló figurának a nézetei szisztematikusan jelen vannak a magyar nyilvánosságban, pedig ez konkrétan még a NER szempontjából is egy erős állítás. Bele se merek gondolni, hogy mi ömlene ki a szájukon ezeknek a Bencsik-féléknek, ha mondjuk csokorban kéne véleményt mondaniuk a srebrenicai népirtásról, Szarajevó ostromáról és a bucsai mészárlásról. Mindenesetre Koszovó izzó seb volt a Tito halála utáni Jugoszlávia hétköznapjaiban, állandóan tüntettek, igaz, akkor még nem volt NER, nem sorosbérenceztek, nem amerikai ügynököztek és nem dollárbaloldaloztak az elvtársak, akkoriban még MSZMP-gyűlésekre jártak. Anélkül, hogy belemennék a koszovói szerb népirtás/nem népirtás történetébe, az azért erős és félreérthetetlen üzenet, több mint jelzértékű szégyen, hogy a magyar katonákra Molotov-koktélokat dobáló, őket verő szerbek Orbán Viktort éltették. Gratulálok a miniszterelnök úrnak, aki a török választás eredményére is pontosan úgy reagált, ahogy az tőle elvárható ezek után: Erdogan elnök úr békepárti, a győzelme úgy kellett nekünk, mint egy falat kenyér.

Majdnem. A diktatórikus hajlamaihoz nem férhet kétség, de az tény, hogy kiváló fegyvereket adott Ukrajnának, és arra kérte a Bayraktar  gyárat, hogy törölje azon drónmegrendeléseket, amelyek nem Ukrajnából jöttek, és teljes kapacitással nekik gyártson. Tudomásom szerint Ghána volt az első ország, amely önként lemondott kifizetett drónjairól és Ukrajnába küldte, akárcsak az azóta légierő nélkül polgárháborúba ájult Szudán, amely hazaküldte ukrán zsoldos pilótáit az ukrán nép szabadságáért harcolni, és meggyászolta az elesett hősöket. De Erdogan segített a grúz partiőrség és tengerészeti erők újjáépítésben, és fegyvert adott  Azerbajdzsánnak is a Putyinfészek elleni hadműveleteihez. Nem sorolom, de ha ez békepártiságnak minősül, akkor legyen. Bár természetesen ez a békepártiság a fasorban nincs a világ felcsúti eszének békepártiságához képest, akinek leplezetlen ukránellenes megnyilvánulásai átragadtak az ő híveire is. Akik ma már Putyint istenítik, vagyis egy népirtót támogatnak, és a történelmet hozzák fel ócska magyarázkodásként arra, hogy miért oroszellenesek a lengyelek, de hát mi magyarok vagyunk, és ki akarunk maradni a háborúból. Miközben Ukrajna állami létének megsemmisítése és az ez elleni hősies küzdelem a valóság. Nem a múlt, hanem a jelen. Ebben áll szemben a világgal Orbán, és ezzel az erkölcstelenséggel eteti a népet, amely rezzenéstelen arccal élvezi ezt a moslékot.

Ez az egész azért van, mert az Európai Unió vétóbajnoka, Ukrajna helyett Moszkva pártján álló felcsúti őfényessége alighanem rájött, hogy neki, a szélsőséges, korrupt politikájával az Európai Unión belül nagyjából befellegzett. Ezért levonta a konklúziót: hatalmát és nemdiktatúráját leginkább az Európai Unióból kiválva tarthatja fenn. Márpedig ha a fene fenét eszik, neki akkor is fenn kell tartania a hatalmát. Messziről indítottam, és mindenféle kitérőkkel, de végül is ide akartam eljutni. Ébresztő! Az EU-n kívüli lét az új NER-őrület. Egy olyan országról beszélünk, ahol a szociális biztonság, a létbiztonság egyetlen letéteményese az a plasztik kártya, amit személyi igazolványnak hívunk, és ami pillanatnyilag még jó arra, hogy az Európai Unió területén szabadon jöhetünk, mehetünk, munkát vállalhatunk. Nos, ez meg fog szűnni, ha kiőrjöng belőle minket a hatalmát az Európai Unión belül fenntartani egyre nehezebben tudó elszabadult hajóágyú. Nem utópia ez már, hanem nagyon is valóságos forgatókönyv.

Karakó Tamás

Címlap: A CÖF-CÖKA Békemenetének résztvevői a Margit hídon az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján, 2022. március 15-én. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.