Július 21,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ha esetleg beázik a tető, és azt a lakók által befizetett pénzből megjavíttatja, azért nem jár tapsvihar és virágeső

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,725,271 forint, még hiányzik 1,274,729 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mielőtt ez is végleg a feledés homályába merülne, szóljunk pár szót róla. 176 milliárd forintért vásárolt a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kínai gyártású lélegeztetőgépeket 2020 tavaszán a malajziai GR Technologies SDN BHB nevű cégtől közbeszerzési eljárás nélkül, de jogszerűen – ugyanakkor az átláthatósági vizsgálat eredményei máig sem ismertek. Utóbbi azért, mert a KKM a beszerzést követő húsz hónapon belül megsemmisítette, azaz selejtezte a 2020. márciusi lélegeztetőgép-beszerzéssel kapcsolatos iratok egy részét – írja a Népszava.

Meg még 130 milliárdért is. Összesen több mint 300 milliárdot vertek el a soha fel nem használt, soha senki által nem látott, korabeli sajtóhírek szerint nem kis részben használhatatlan lélegeztetőgépekre Orbánék 2020-ban, a Covid-19 járvány kitörése után. Tették ezt úgy, hogy a világon semmi nem indokolta a több ezer gép beszerzését, hiszen ekkora személyzet nem áll rendelkezésre a magyar egészségügyben, olyan, aki ezeket szakszerűen használni, működtetni tudta volna, pláne nem. Azon túl, hogy a beszerzett gépek mennyiségének fele is túlzás lett volna, a másik necces dolog az volt, hogy ezek meg sem feleltek az EU-normáknak, használati feltételeknek. Mint a tájékozottabb polgártársak számára bizonyára ismert, a Transparency International megpróbálta kiperelni az érintettekből a gyanúsnak ítélt közbeszerzésekkel kapcsolatos dokumentumokat, ám mint kiderült, jogi vasbetonfalba ütközött. Olyanba, amiből nem lopták ki a vasat. Mert ugye doktorminiszterelnök úr kijogászkodta, hogy a kétharmaddal a zsebében olyan törvényeket hozhat, amelyekkel úgy tudja magát körbebástyázni a közzel szemben, hogy az általa folytatott mocskos tevékenységek soha, értsd soha a büdös kurva életben ne derüljenek ki.

Ez már jól látszott a 3000 milliárd (!!!) forintos magánnyugdíj-megtakarítások einstandolása pillanatában is, amikor tulajdonképpen egy nagy, nemzeti pénzrablásnak volt szemtanúja a magyar populáció, egy David Copperfieldet megszégyenítő hókuszpókusznak, amelynek keretében úgy lopták el a magyarok pénzét Jézus Viktorék, hogy a bölcs választó a maga végtelen bölcsességében még tapsolt is neki. Persze a rajongó fele, nem az, aki azóta is felakadt szemekkel nézi, hogyan fosztják ki hatalmasék az államkasszát. Mert ha ez nem egy felháborító lopás, sikkasztás, hűtlen kezelés, korrupciós pusztítás – és lehetne sorolni számos büntetőjogi kategóriát, amit kimerített ez az egész undorító harácsolás -, akkor semmi. Amikor valaki, vagyis a magyar kormány akkor is a bőrt nyúzza a népéről, amikor egy több mint 40 ezer magyar ember halálát követelő vírus tombol a világon, azt semmi másnak nem lehet nevezni, mint szégyentelen hullarablásnak. Ez egy keresztény, polgári kormány? Még jó, hogy minden áldott nap elmondják, mert különben egy idegen még azt hinné, egy rablóbanda, egy sintérekből álló maffia kormányozza az országot. És akkor nem beszéltünk az orosz és kínai vakcinabeszerzésekről, amelyek pontosan annyira voltak gyanúsak és aljasak, mint a lélegeztetőgépes biznisz. Az viszont vigasztalhatja az akciós csirkeseggért sorban álló polgárt, hogy a lélegeztetőgépekkel seftelő, azóta felszámolt maláj cég tulajdonosa legalább tudott venni magának egy luxusrepülőt és egy jachtot is, amivel kurva jól el lesz élete végéig földön, vízben, levegőben egyaránt.

Szívesen, basszátok meg! Ezeknek az a lényeg, hogy ne tapadjon a bélyeg, hanem minél előbb tűnjön el, vagy szívódjon fel. Hogy még véletlenül se maradjon meg bármilyen bizonyító erejű dokumentáció arról, hogy miként lopták ki a szemünket éveken keresztül. És most, amikor felzabál éppen az infláció mindent, most, hogy az a pénz, amit kitalicskáztak innen az idők során hiányzik mint egy falat kenyér, most, hogy sikeresen elérték, hogy az uniós források még véletlenül se érkezzenek meg, most is nekik nagy a pofájuk. Mert a Gyurcsány meg az ellenzék miatt. Persze. Mindig valaki más miatt kell ellopni az ország pénzét, nyilván. Nehogy valaki más lopja el. Én nem tudom, hogyan lehetne ezeket a dolgokat a fideszes szavazókkal megértetni, de a feladat egyelőre teljesen reménytelen. Talán példákon keresztül, hátha azt megértik.

Mondjuk van egy társasház, ez a társasház az ország, ahol mindenki fizeti a közös költséget. Mindenki, mármint az adófizetők. Aztán van egy közös képviselő, ez az Orbán nevű, akinek az lenne a feladata, hogy intézze a ház ügyeit, képviselje a lakókat, vagyis a legjobb tudása szerint végezze el a rá bízott feladatot. Ezért fizetést kap. És ha esetleg beázik a tető, és azt a lakók által befizetett közös költségből megjavíttatja, akkor azért nem jár tapsvihar és virágeső, hiszen ez a munkaköri leírása szerinti kötelessége. Ehhez képest nálunk az van – hogy az is megértse, aki direkt nem akarja -, hogy a befizetett pénzt ez az ún. közös képviselő ellopja, nem számol el vele, hiteleket vesz fel, amit a lakókkal fizettet vissza, és azt nem a házra, hanem saját magára költi el. Vagy hogy jobban érzékeltessem, pontosabban a helyzet drámaiságát illusztráljam: ennek az a következménye, hogy a házban leszakad a plafon, nincs fűtés, a villany drága, lógnak a vezetékek, és nem jó a kaputelefon se. És amikor ezt esetleg valaki szóvá teszi a lakógyűlésen, akkor azt kapja a pofájába, hogy ő egy háklis, rosszindulatú ellenség, akit a szomszéd háztömb közös képviselője hergelt fel. Kérdezem a nagyérdeműt: ha ezt érzékelné maga körül, a lakóhelyén, akkor mit tenne?

Merthogy ez történik nagyban. Ezért van az ország másik része felháborodva azon, hogy mit művelnek immár 13 éve a hazánkkal és a benne élőkkel. Mert ezt a nagyszüleinktől és a szüleinktől kaptuk örökbe, és nem azért, hogy pár jöttment, megalomániás, gátlástalan alak a saját, a családja, valamint a baráti társasága nevére írassa az országunkat, amit aztán mi tartunk fenn nekik az idők végezetéig. Hát álljon már meg a nagy harci karaván! Tényleg ez kell a sok hithű orbánista polgártársnak? Erre nyomják négyévente az X-et? Ez az a világraszóló hazafias teljesítmény, amiért nem cserélnék le Orbánt egy másikra, mert az csak rosszabb lehet? Ezeknél rosszabb? Szerintem ezekhez képest Al Capone, Don Corleone vagy Pablo Escobar közönséges ministránsfiú volt. Csak hogy a keresztény hasonlatoknál maradjunk. Ezen kellene elgondolkodni, és nem azon pörögni, hogy fókává operált óvodások nemsokára fagyasztott heringet fognak majszolni az utcán.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.