Június 20,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Kismalac, kismalac engedj be!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,873,430 forint, még hiányzik 1,126,570 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt kívánok mindenkinek! Még mindig várjuk a tavaszt, bár egyre gyanúsabb, hogy idén is elmarad. A télutót mindjárt perzselő hőség követi, a kettő között éppen az marad ki, ami szép az egészben. Biztosan elvitte a háborús infláció. Aki eddig sírdogált, az szárítsa fel szépen a könnyeit! Most olvastam, hogy hosszú és fájdalmasan nehéz időszak után ismét lehet kapni majd már Pilóta kekszet. Én magam nem tudtam, mi a szorongásom forrása, de már tudom. Hiányzott a keksz, amit amúgy tizenéve nem ettem, csak eddig nem tudtam, hogy nemzeti igényem van rá. Már tudom.

Azt nem tudom, hogy a rászorulóknak szánt, uniós pénzből finanszírozott, ám fideszes politikusok által szétosztott csomagokba valaha került-e Pilóta keksz, de az biztos, hogy ami belekerült, az brutálisan túlárazva került bele. Az Átlátszó hosszas pereskedés után kapta meg az iratokat, hogy mennyiért számolták el a közbeszerzés nyertesei az általuk szállított alapélelmiszereket. Az már biztos, hogy egészen pofátlanul brutálisan túlárazva. És ez semennyire nem zavarta a szociálisan nagyon érzékeny magyar kormányt. Érdemes lenne tovább nyomozni – mondjuk talán nem az Átlátszónak, hanem hatóságoknak, azokból sem magyar, hanem uniós szerveknek -, hogy ebből a túlárazásból kik és mennyit kaptak vissza. Mert azon már meg sem lepődünk különösebben, hogy Mészáros Lölö cége vasútépítés közben kihagyta a vasbetonból a vasat, mert az élelmes magyar tenderkirály ott spórol, ahol tud. Legfeljebb lesz némi baleset, aztán kirúgnak három jegyellenőrt. Így működik az ország már jó ideje, de mivel ez senkit nem zavar, nem érdemes erőlködni a változtatással. Ha nekünk így is megfelel, akkor miért is kellene?

Varga Mihály ki-, illetve bejelentett:

A kormány jövőre azzal számol, hogy kivezeti az extra terheket, ahogy azt korábban ígérték – jelentette ki a pénzügyminiszter a Magyar Bankszövetség 34. éves testületi ülésén pénteken Budapesten. (MTI)

És megdicsérte a bankokat, amiért olyan remekül teljesítenek. Ez biztosan így van, már csak azért is, mert a hitelkamatok legalább háromszorosak a normális országokban szokásoshoz képest. Azt nem lehetne esetleg, hogy nem csak a bakok extra terheit vezeti ki a kormány, hanem a lakosságét is? Például a világbajnok magyar áfa csökkentésével, az olcsón (tehát háromszoros áron) vásárolt orosz energiahordozók árának csökkentésével, megegyezéssel az Európai Unióval, mérsékelt korrupcióval, visszafogott lopásokkal. Sokat segítene ám az is a közhangulaton. Köszike.

Nini!

Egy és ugyanazt a rendszert építjük, a magyar gazdaság rendszerét, a magyar nemzetgazdaság szerbiai pozícióit, Szerbia gazdaságának erősítését és Magyarország és Szerbia közötti gazdasági kapcsok fellendítését – hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Szabadkán, ahol részt vett a Masterplast ötödik nagy hőszigetelőanyag gyárának ünnepélyes átadásán.

 A politikus kiemelte: jelenleg adódnak zavarok a magyar nemzetgazdaságban és államháztartásban, elsősorban az ukrajnai háború miatt, de ezeken „úrrá lehet lenni”, és folytatni lehet az együttműködést.

„A következő években, amint erre költségvetési lehetőség nyílik, folytatni fogjuk a hasonló beruházások támogatását. Szerbia és Magyarország olyan sikertörténetet épít, amit erősíteni kell, és az eddigi tapasztalatok csak erre bíztatnak bennünket, nincsen ebben a kapcsolatrendszerben olyan akadály vagy negatív tényező, ami eltántorítana bennünket attól, hogy fokozva a tempót és fokozva az ambíciót ennek a két országnak a közös jövőjét építsük a magunk gazdaságfejlesztési eszközeivel” – húzta alá. (MTI)

Ebben az esetben nincsen nemzeti érdek, szuverenitás és ilyesmi? Hogy csak a mimagyarok érdeke számít, semmi más? Mert az Európai Unió tagországaival nem nagyon sikerül együttműködni, a V4-ekkel még annyira sem, de Szerbiát nagyon szeretjük? Jó, felőlem szeressük, de mi ez a kitétel, hogy momentán szarban vagyunk, és nincsen pénz lóvéra, de majd lesz. Egyrészt ugye tudtommal mi kimaradtunk a háborúból, és nem a magyar emberek fizetik meg mások háborújának az árát. Ráadásul levertük az egész uniót fejlődésben, mi vagyunk a vezérhajó és a húzómotor, meg minden ilyesmi. Bezzeggyurcsány után sikerült visszarántani a szakadék széléről a gazdaságot, csökkenteni az államadósságot, lett egy csomó összeszerelőüzemünk, már a csecsszopók is találnak munkát, az orosz barátaink harmadáron adják az energiahordozókat, szóval egyáltalán nem értem, mi lehet a probléma. Meg tetszene esetleg magyarázni nekem, egyszerű hülyének?

Tegnap megint tüntettek a diákok és pedagógusok, bár nekem úgy tűnt, többségben voltak a fiatalok. Nem kevesen voltak, nem kicsit dühösek. Még a környéken sem jártak, a Karmelita körül igen komoly rendőri készülődés zajlott. Pocsék érzés lehet ennyire pánikolni azoktól a gyerekektől, akiktől már most elvették a jövőt, és ezt ők mintha pontosan értenék is. Biztosan jó kordonok és rendőrök háta mögött bujkálni, bár szerintem igen nyomorult élet az ilyen. A politikusoké is, a rendőröké is. Nem lenne egyszerűbb normálisan vezetni az országot? Jut eszembe a tüntetésről. Hétfőn 105 ezer pedagógus szünteti be a munkát. Romániában. Miközben a fiatalok a tarkóig rohamba öltözött rendőrökkel néznek farkasszemet, a PestiSrácok jónak érezte lehozni a legfrissebb alkotásukat:

Még most nézzen kamutüntetős képeket, mert jön a nyár, és minden elnyomott forradalmár nyaralni megy anyuékkal (FOTÓ-GALÉRIA)

Biztosan nincs az egész szerkesztőségben senki, akinek lenne gyereke. Másra nem tudok gondolni.

Szóval jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.