Május 30,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hazaszeretet heti két órában

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,261,648 forint, még hiányzik 738,352 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt, szép napot kívánok mindenkinek! Sűrű hétvégénk lesz. Pápalátogatás, május elseje, Budaházy lóháton, a túlterhelt szavazódroid-gyűjtemény. Az, amelyik nem ér rá úgy tenni, mintha rajta múlna bármi, akár az, hogy melyikük mikor mehet ki szarni. Annyira sűrű a napirendjük, hogy sem Svédország Nato-csatlakozásának színjátéka, sem a Novák Katalin által látványosan visszaküldött spiclitörvény megvitatása (komolyabb összeget mernék feltenni arra, hogy egy ujjamon meg tudnám számolni, hányan olvasták el az első szavazás előtt azt a törvényt) nem fér bele bokros teendőiknek rekettyésébe. Mármint az nem fér bele, hogy úgy tegyenek, mintha. A parlamenthez hasonlóan rohadtul független Alkotmánybíróság nem találta indokoltnak a pedagógusok panaszát, esze ágában nincs felülvizsgálni a sztrájktörvényt. Az úgy tökéletes és alkotmányos, ahogy van. A pedagógusok pedig bátran kussolhatnak, hiszen akár közéjük is lövethetnének, alighanem az is alkotmányos lenne. Meg amúgy sincs már Alkotmányunk, fideszes sziklatákolmány van. Szerintem egészen nyugodtan fel lehetne oszlatni az Alkotmánybíróságot (jelzem: a parlamentet és az összes minisztériumot is) okafogyottság miatt, a fenntartásukra elfolyó milliókat meg egyből lehetne utalni Mészárosnak vagy Tiborcznak. A világon semmi nem változna az ország működésében. Sem.

Van ám itt jóléti intézkedés is, hogy érezzük a törődést:

 Magyarország kedvező járványügyi helyzetére tekintettel az országos tisztifőorvos május elsejével visszavonta a kötelező maszkviselésre vonatkozó határozatát – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken az MTI-vel.

 A tájékoztatás szerint hétfőtől az egészségügyi és a szociális intézményekben sem a dolgozóknak, sem a látogatóknak nem kell maszkot hordaniuk.
    Hozzátették: a kórházigazgatók saját hatáskörben továbbra is dönthetnek a kórházat vagy a kórházon belül bizonyos osztályokat érintően a kötelező maszkhasználatról. (MTI)

Drága Nyunyóka néni szinte ki is ment a fejemből, holott akár hiányozhatott is volna. Úgy telt el a húsvét is, hogy nem adott nagyis jótanácsokat a tojás és a csokinyúl fertőtlenítésével kapcsolatban. Kész csoda, hogy túléltük.

Még hogy romlik Magyarországon a közoktatás? Francfenét! Éppen hogy borul virágba. Olyan keresztény-honvédő-kultúrfölény lesz itt hamarosan, hogy belesántulunk:

Új honvédelem tantárgy próbaoktatása kezdődik a következő tanévtől – közölte a Honvédelmi Minisztérium pénteken az MTI-vel. A tantárgynak köszönhetően a fiatalok olyan honvédelmi ismeretekkel gazdagodnak, amelyeket a mindennapi élet során is tudnak hasznosítani – írták. (MTI)

Helyes! Francnak kell informatika, használható nyelvtudás, hasonló hülyeségek! Honvédelem kell, és hazaszeretet. Biztosan azért van ennyi haza- és felségáruló libsi, mert nem tanították meg őket (na jó, minket) arra, hogyan szeressék a hont. Na, ez mostantól meg fog változni. Szerintem hasznos lenne közoktatásilag bevezetni annak megtanulását, hogyan tudjuk a saját, vagy rokonunk kilyukadni készülő vakbelét eltávolítani, fogat húzni, szülést levezetni. Ha már az egészségügy a szemünk láttára omlik össze. A még ki nem vándorolt néhány orvost be lehetne vonni az oktatásba, amúgy sincsen elég fizika-, matek-, biológia- és egyéb tanár, hely tehát lenne. Át lehetne gondolni az egész oktatási rendszert, van egy csomó teljesen felesleges óra. Csak foglalják a helyet a tanrendben, szaktanár amúgy sincs hozzájuk, törölni kell a francba. Matek, magyar, fizika, kémia, biológia, történelem. Minek az, de komolyan? Legyen ének-, tesi-(fiúknak foci, lányoknak futás, mint az én időmben), hittan-, hazaszeretet-, honvédelem-, engedelmesség-, rasszizmus-, homofóbia-, rettegés-, gyűlölködés óra. Ha ezt megtanulják a fiatalok, mindent tudnak, ami a szép jövőhöz szükséges. A NER-elit kölkei amúgy sem a proliknak fenntartott iskolákba járnak, az a néhány jó tanár, aki még marad ebben az országban, éppen ki tudja szolgálni a parvenü-tenyészet igényeit. Amelyik pénzes csemete alapból is hülye, annak majd apu-anyu megveszi a diplomát, aztán készen van. Ahogy eddig is volt.

Amint túl vagyunk a pápa látogatásán – jelzem, tegnap óta röhögök rajta, hogy a hangsúlyozottan szerénységre intő pápát lovashuszárok kísérték -, máris rá lehet fordulni a mohácsi csata méltó megünneplésére. Nem most mindjárt kell ünnepelni, majd 3 év múlva lesz az ötszázadik évforduló, de már lehet is szórni/lopni a suskát. Amit eddig tudni lehet, az 6 milliárd, amire vethetjük a keresztet (szeva, Lánchíd), de ez biztosan csak az apró. Három év sok idő, addigra az is kiderülhet, hogy mimagyarok győztünk Mohácsnál, és amúgy sem a török barátainkkal harcoltunk, hanem Brüsszellel. Vagy az indiánokkal. Ha szerencsénk van – és az van, majdnem bele is döglünk a tenger szerencsébe – addigra Rákay művészúr alkot nekünk valami nagyszabású művet. Nekem lenne rá igényem, lehetőleg legyen benne hős Orbán Viktor, aki enkezével veri ki az ellenséget az országból. Azért semennyi pénzt nem sajnálnék, meg amúgy sem kérdezik, simán csak elveszik. Az már biztos – kormányrendelet van róla -, hogy Mohácson az összes létező templomot és a hozzájuk tartozó közterületet felújítjuk. Minden felekezetét. Mármint nem pont mi újítjuk fel, hanem valaki a mi pénzünkből. Ha véletlenül valaki engem is megkérdezett volna, hogy mire költse a kormány a pénzemet, én is csak ezt mondtam volna. Templomokra. Sőt, még építettem volna oda párat, mindjárt stadionnal, akkumulátorgyárral és lombkoronasétánnyal összekombinálva. Olyanunk még amúgy sincsen. Majd lesz, ha így haladunk.

Jó ébredezést, szép napot, pihentető hétvégét kívánok mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.