Június 14,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem retteg itt senki sem

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,516,732 forint, még hiányzik 1,483,268 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Olvasom, hogy Salgótarjánt ellepték a vaddisznók. A koca meg malacai lelkesen túrják a gyepet a lakótelepen a mászóka mellett. Tegnap meg pánikszerűen írták több helyen, hogy a Rózsadombot ellepték a vaddisznók. Pár hete Káposztásmegyeren láttak garázdálkodni falkában röfögő állatokat, korábban meg egy sportközpontot kellett kiüríteni a II. kerületben a disznó miatt.

Azon töprengek, hogy remélem az összes vadászt még nem koncolta fel a közvélemény, legalább párat hagyni kéne mutatóba. Hátha egyszer jól jön az ilyesmi…

Pozsonyi Ádám a propagandamédia egyik szorgalmas firkásza volt az, aki úgy érezte, hogy ezeket a kínzó gondolatokat feltétlenül meg kell, hogy ossza a publikummal. És való igaz, hogy láttak vaddisznókat Salgótarjánban, de én azt kérdezném meg ezzel összefüggésben, hogy vajon a drága szerző látta már hogy Salgótarján mégis hol helyezkedik el? Látta már, hogy konkrétan minden oldalról erdő veszi körül, ahol bizony vadállatok élnek? A vadállat pedig olyan, hogy ha táplálékot talál, akkor akár városi környezetbe is bátran bebarangol. Ugyanez szokott történni Romániában vagy az Egyesült Államokban a medvék esetében, és jól láthatóan most ez történik a vaddisznók kapcsán is Salgótarjánban. Úgy retteg a városlakó, mintha legalábbis tigrisek garázdálkodnának és rémisztgetnék az ott lakókat. Nos, a vaddisznó nem tigris és az is eléggé valószínűtlen, hogy valaha is emberre támadnának.

Mert a vaddisznó nem hülye, pontosan tudja, hogy ok nélkül nincs értelme támadni. Fölöslegesen nem sodorná veszélybe sem a saját, sem pedig a kicsinyei életét, ezért a cél minden esetben a menekülés. Egy vaddisznó előbb fog megrémülni tőlünk, mint hogy az fordítva történjen meg. Elhiszem persze, hogy mondjuk erdőben barangolva ijesztő tud lenni – én is találkoztam már odahaza vaddisznóval az erdőben -, de a vadállatok egyikének sem igazán célja az, hogy ok nélkül nekimenjen az embernek. Arról nem is beszélve, hogy a vaddisznó nem egy emberevő fenevad, elvan ő a saját élelmével is, illetve azzal, amit talál. A városokba viszont azért mehettek be, mert könnyen beszerezhető élelmet találtak, ami nem feltétlenül a vaddisznó hibája, hanem azon városlakóké, akik bele sem gondoltak abba, hogy az erdő tőszomszédságában élve talán ez nem a legjobb gondolat.

De persze távolról okos az ember, biztosan más lenne, ha én is tarjáni lennék, hiszen akkor nap mint nap szembesülnék a problémával. Az való igaz, hogy nem élek Salgótarjánban, de a Tények riportja – kénytelen voltam megnézni – is ugyanolyan címszavakkal vezeti fel a hírt, mint hogy a vaddisznók rettegésben tartják a vidéki nagyváros lakóit, de az abban megszólalók egyáltalán nem rettegnek az állatoktól, mivel egyre inkább megszokták már őket. Nem látni pánikoló embereket, mint ahogy őrült vadászokat sem, akik egy teljes kondát kívánnának lemészárolni az utcákon. A tarjániak elmesélik a riportban, hogy már évek óta odajárnak a vaddisznók és egyre jobban megszokták a jelenlétüket, ami szerintem annyira nem is meglepetés, mivel a város maga egy erdő kellős közepére épült. Tehát mi is a valóságalapja ennek a nagy rettegésnek? Semmi. A kilőtt farkas apropóján a nemzeti jobboldal azt akarja mindenáron bebizonyítani, hogy a vadállatok igenis veszélyesek és jobbak kilőve, mint élve, hiszen akkor nem okoznak semmiféle problémát.

Nos a valóság ezzel szemben az, hogy akármennyire is kerestem, nem találtam az utóbbi időből halálos vaddisznótámadást bizonyító dokumentációt Magyarországon. Volt, hogy kutya esett áldozatául egy támadásnak, de emberre nem támadott idehaza már igen jó ideje. Külföldről találtam egyetlen esetet, ahol vadászt sebesített meg az állat, amelyet meglőttek, ezért vélhetően bepánikolt és bosszút akart állni. Ez ugyan sajnálatos tragédia, de véleményem szerint azért valamennyire érthető. Egy meglőtt állat – legyen szinte bármilyen állat – önvédelemből támadni fog, ezen nem nagyon érdemes meglepődni. De ha a városba becsámborgó vaddisznókat nem zargatják az emberek, akkor vélhetően tragédiától sem kell tartaniuk, amit egyébként a riportban megszólaló városlakók maguk is alátámasztanak. Persze az esélye megvan annak, hogy a malacait védő vadállat valamiért úgy érzi, az a legjobb védekezés, ha megtámad valakit, de ezzel az erővel arra is megvan az esély, hogy egy kóborkutya megtámad valakit, vagy az, hogy elüt valakit az autó a zebrán, vagy a fejünkre esik egy tégla. Szinte bármire van lehetőség, de ha így gondolkodunk, akkor mindentől is rettegni fogunk és ahelyett, hogy elfogadnánk, hogy ha egy erdő közelségében élünk, akkor találkozhatunk vadállatokkal, inkább picsogunk és indokolatlanul keltjük a pánikot.

De még egyszer hangsúlyozom: itt nem a helyiek rohantak sírva és rettegve a sajtóhoz, hanem a propagandamédia érezte úgy, hogy mégis csak meg kellene védeni valahogy azt a bűnözőt, aki kilőtte a Svájcból ideérkező farkast. Nem, rajta nincs mit védeni. Neki valódi büntetés jár és az, hogy soha többet ne foghasson puskát a kezébe, hiszen azt jól láthatóan nem képes felelősséggel használni. Lövöldözzön egy számítógépes játékban, ne pedig a való életben.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.