Június 15,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Nem ott, nem akkor, nem arról

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,681,290 forint, még hiányzik 1,318,710 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok akkor is, ha az időjárás semmi optimizmusra nem ad okot. Akármi történik, tavasz van, és ezt semmi, de semmi nem tudja megakadályozni. Még a maradék tél tombolása sem. Mindennek megvan a maga ideje, ezen senki nem tud változtatni. Aminek el kell múlnia, az el fog múlni, aminek be kell következnie, az be fog következni. Nem fatalizmus ez, hanem a természet törvénye. Az nem a természet törvénye, csupán kis színes, hogy Mesterházy Attila kilép az MSZP-ből, és új pártot alapít. Egészségére neki, ahogy a maradék pártoknak is sok sikert kívánok a megújulásban, ami lényegében kimerül abban, hogy nevet változtatnak. Még csak odáig sem jutottak el, mint a régi viccben, hogy ha nem megy egy kupleráj, akkor nem a bútort kell lecserélni. Ők nem is a bútort cserélik, csupán a homlokzatra felkalapált cégért. Az biztosan olcsóbb, bár csodát nem érdemes várni tőle.

Szijjártó Péter tegnap reggel azzal hencegett, milyen korán kell neki kelnie, mert Romániában már egy órával később van. Aha, de a sofőrök – mert ahogy láttam, legalább egy kísérőautó is óvta a nagyember biztonságát -, a testőrök, a repülőgép személyzete még nála is korábban volt kénytelen felkelni azért, hogy a külügyminiszterek gyöngye ma is elhihesse, micsoda nagy ember ő, akinek a szolgálatában alattvalók sokasága nyüzsög, akit óvnak, mint a hímes tojást, aki véletlenül sem mehet őrizet nélkül sehová, akinek különgép áll a szolgálatára, hogy kurvafontos látogatásokat tegyen a bolygó bármely pontján, és még véletlenül se kelljen a prolikkal egy repülőgépre ülni néhány tízezerért, amikor mehet tízmilliókért luxusgépen is. Úgyis mi fizetjük, nem ő. Hogy minek megy Bukarestbe, azt nem kötötte az orrunkra, ahogy azt sem, hogy onnan hová megy és minek. Bárhol jár, mindenhol elpotyogtat egyetemi helyeket, együttműködési megállapodásokat köt vízgazdálkodási területen. Szóval lényegében a világon semmi hasznosat nem csinál, ezért az irodájából sem kellene kimozdulni. Csak hát neki már frottírzoknis-strandpapucsos korában is nagyratörő tervei voltak és lám, meg is valósította őket. Az meg ki a francot érdekel, hogy baromira sokba kerül nekünk az, hogy ő kiteljesedhessen. Csóró ország valamennyire is normális politikusa nem rázza a rongyot, hanem igyekszik az országát szolgálni. A nemnormális politikusok pedig saját szolgálatukba állítják az országot. A kettő nagyon nem ugyanaz.

Amúgy azért kellett haladéktalanul Romániába röppennie, mert alá kellett írni valami szerződést, mely szerint majd hét év múlva átadnak valami határátkelő csomópontot, és újabb részen kötik össze a román és magyar gyorsforgalmi utakat. Nem mondom én, hogy ez nem fontos, de talán várhatott volna a dolog akár egy hetet is. Persze, ennek ellenére el kellett menni Brüsszelbe, ahogy a többi külügyminiszter is tette, talán még Finnországnak is gratulálni kellett a NATO-csatlakozáshoz, és – pláne – tárgyalni kellett az ukrán külügyminiszterrel. Ez azért lehetett kínos picit, mert idáig dicső kormányunk feküdt keresztbe a NATO tagországok és Ukrajna kapcsolatfelvételének, de már a NATO is kezdi átvenni az unió technikáját, és a magyar hőbörgés ellenére Jens Stoltenberg főtitkár múlt héten bejelentette, hogy ő bizony  összehívja a NATO-Ukrajna Bizottságot. Ez eléggé kínos, és talán még valaki arról is faggatta Szijjártót, hogy mi a helyzet a svédek tagfelvételi kérelmével. Hát kell az neki? Nem hát! De végül nem volt választás, menni kellett. Hogy is van az a jópofa mondás? Ha részese vagy egy vacsorának, de nem ülsz az asztalnál, akkor valószínűleg az étlapon vagy. Ez csak úgy eszembe jutott, valamikor olvastam valahol.

A magyarok számára a kereszt annak a kétezer éves európai és magyar kultúrának a jelképe, amelynek köszönhetően a magyarság otthonra talált a Kárpát-medencében – hangoztatta Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető főtitkára kedden a Nógrád vármegyei Héhalomban, a Fogadj örökbe egy keresztet! elnevezésű akció keretében felújított út menti feszület átadásán. (MTI)

Nem először, de legalább ismételten felhívnám a nagyon tisztelt, bizonyára nagytudású Latorcai Csaba figyelmét (akinek amúgy nem is kellene semmire sem felhívni a figyelmét, mert velem ellentétben ő teológus, hittanár, vallástudós), hogy kétezer éve a magyarok nem nagyon terjesztették a kultúrát Európában, pláne keresztények nem voltak vagy ezer évig Jézus születése után. Akkoriban a sámán verte a dobot, olyan, amilyen a koronát is körbeugrálta Kövér László engedélyével, bár az nem ezer éve volt. Továbbá elmondanám, hogy én teljesen magyar vagyok, de a kultúra jelképe számomra egészen biztosan nem a kereszt, sokkal inkább a betű, az írott és kimondott szó, a zene, a vers, a festészet és hasonló dolgok.

Az  Egyensúly Intézet Magyarország 2030 címmel rendezett keddi konferenciát Budapesten, ahol Navracsics Tibor is elmesélte a kormány terveit. Vagy mit.

 Navracsics Tibor a 2010 óta elért fejlődési ütemet egyenletesnek és biztosnak nevezte, de megjegyezte, hogy még mindig jelentősek a regionális különbségek, és másfajta segítséget igényel a főváros, mást a vidék fejlettebb és kevésbé fejlett részei. A források elosztásában meg kell találni az egyensúlyt, hogy a hátrányosabb helyzetű térségek ne a többiek rovására kapjanak támogatást – hangsúlyozta.
A miniszter közölte, hogy a kormány változatlanul az EU 5 legélhetőbb államának egyikévé akarja tenni Magyarországot 2030-ra, de 7 éves távlatban óvatosan kell gondolkodni, hiszen ugyanennyi idővel ezelőtt 2023 is nagyon másnak látszott, mint amilyen végül lett.
Az EU-s fejlettségi térképen Magyarország az „átmeneti” államok közé tartozik, akárcsak Lengyelország, de a foglalkoztatás területén a legjobbak közé tartozik. Az átlagkeresetek összevetésében még sokat kell fejlődni, de a keleti és a déli országrész már elkezdte a felzárkózást a központi régióhoz. Az életszínvonal és a munka mellett a lakókörnyezet és a társadalmi kapcsolatok minősége, az oktatás, az egészségügy, a közlekedés az, ami a felmérések szerint leginkább befolyásolja az emberek életét, ezek tehát a legfontosabb fejlesztési területek nem csak a kormány, hanem az egész társadalom számára – mondta Navracsics Tibor.
Karácsony Gergely főpolgármester üdvözölte a kormány erőfeszítéseit a beruházások élénkítésére, de úgy véli, hogy Budapest egyre kevesebb hozzájárulásra számíthat az államtól. Véleménye szerint a fővárosi önkormányzat számára nagy teher a közszolgáltatások fenntartása, a kiadásai nem állnak arányban a bevételekkel, és kifogásolta, hogy a GDP összegének alig a fél százalékával gazdálkodhatnak, miközben annak előállításából Budapest 38 százalékkal részesedik.
A fővárosnak meg kell találnia azokat az eszközöket, amelyekkel a magyar gazdaság stabil pillére marad a következő években is, és ledolgozhatja a hátrányait a régiós versenytársaival szemben – mondta Karácsony Gergely, aki szerint a 2030-as célok nem teljesülhetnek, ha a mostani kihívásokra nincs megoldás.
Az Egyensúly Intézet igazgatója a nemzetközi szinten is sikeres magyar vállalkozásokban látja a kitörés lehetőségét, de kétségbe vonta a vállalkozásfejlesztési támogatások hatékonyságát. Boros Tamás szerint a támogatási eszközök megválasztása azért is különösen fontos, mert az országok gazdasági erősorrendje a világszintű változások miatt különösen bizonytalan, Európát pedig alighanem hosszú időre új vasfüggönyként fogja kettévágni az energetikai megosztottság.  (MTI)

Lefordítom magyarra. A kormány erőlködik, de folyamatosan csúszunk le. Szarok a fizetések, pocsék az életszínvonal, Orbán kifosztja az önkormányzatokat – Budapestet különösen nagy lelkesedéssel – igazán sikeres magyar vállalkozás pedig, ami mögött nincsen közpénz és politikai hátszél, alig néhány van. Ezzel semmire nem jutunk. Éljen jó kormányunk! Lehetőleg minimálbéren.

További jó ébredezést, kellemes vacogást, szép napot kívánok mindenkinek! Mi szokásunk szerint egyszercsak majd j9vünk vissza az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.