Június 15,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hogy a felvilágosult, modern Európában ezt meg lehet csinálni több millió emberrel, egészen döbbenetes

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,681,290 forint, még hiányzik 1,318,710 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Bajban vagyok. Legalábbis szerintem elég nagy baj, hogy nagyon is jól értem ezt a műsort, amit oly sokan egyszerűen nem akarnak érteni. Ez a lassan mindent a vallásra kihegyező manipulátor megint bedobta az elterelő, bódító gumicsontot a híveknek mielőtt elhúzott volna Párizsba. Ezúttal a Nick Vujicic nevű, súlyos fogyatékkal élő keresztény motivációs tréner személyében. Számomra már eleve ez a titulus is taszító, személy szerint mindennemű motivációsnak nevezett, alapvetően mások nyomorúságán meggazdagodó megmondó embertől ódzkodom, és önvédelemből igyekszem távol tartani magam. 

A szemforgató keresztény áhítattal öblögető kormánymédia természetesen vezető hírként kezelte az eseményt, vagyis azt, hogy a szerb emigráns szülők Ausztráliában született gyermeke Magyarországra látogatott (nem először), itt imádkozott a békéért, előadást tartott, fotózkodott az államvezetéssel, és vélhetően egy valag pénzt keresett a tátott szájú magyarokon. Nem kérdés, hogy egy prédikátort, egy motivációs trénert kormányszinten kell fogadni, és úgy is kell vele bánni, mint egy diplomatával. Fel sem merül, hogy ez ne így legyen  a Szűzanya országában, a bolygó szívcsakrájában éppen nagyböjtöt tartó szemforgató farizeusok esetében. Ebben a hittel és Istennel és a keresztény vallással sűrűn kibélelt korrupt fellegvárában a bolygónak, ahol középkori dohos hangulat uralkodik, és ahol ívesen tesznek a szekularizációra, mint olyanra. Itt, ahol az egyháznak lassan ugyanannyi joga van, mint a kormánynak, ahol szentmisékkel, áldásokkal van kitapétázva a NER betonba öntött monstruma, miközben a főszereplők a legemblematikusabb lábbal tiprói ennek a bizonyos keresztény értékrendnek, amelyet mindenki másra kötelezőnek neveznek, saját magukra viszont nem tartanak követendőnek, betartandónak. Ha csak a ne lopj kezdetű és végződésű szent parancsolatot nézzük, már nem is kell tovább kutakodnunk, mindent elmondtunk erről a világról, ahol minden ki van maxolva, amit magára és a hitére valamit is adó tisztességes keresztény biztosan nem tenne. És ez így van rendjén.

Mint ahogy az is, hogy ez a kéz és láb nélkül született ember idejön, és a propaganda tolmácsolása szerint olyasmiket beszélt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadásán, mint amiket a központi állampárti propaganda szokott arról, hogy döglődik a Nyugat, Amerika már nem a szabadság földje, az ENSZ romlott és korrupt, Magyarország viszont inspirációt nyújt a világnak, és imádkozni kell a békéért. Hogy ez mennyire szánalmas… Egy ember, aki súlyos fogyatékossága ellenére összerakta, önerőből felépítette magát egy korrupt államvezető hamis, ragacsos ideológiájának terjesztőjévé avanzsál. Mennyire gáz. És ez a kép is.

Fotó: Facebook/Soltész Miklós

Azt hiszem, nem kell ezen semmit magyarázni. Ez a csoportos magamutogatás, ez az álszent, hamis előadás elképesztő. Ezektől az erkölcsileg selejtes figuráktól pláne. Az Orbán nevűvel, meg persze a mellette térdepelő Anikó asszonysággal az élen, aki minden vitán felül tettestárs abban, amit a kedves férje ura művel az országgal. Elképesztő és gusztustalan.

Az, ahogy ez az Isten és a magyarok nevében bármiféle gazemberséget, embertelenséget napi szinten elkövető politikai-családi bűnszervezet ott térdepel egy kéz és láb nélkül született prédikátor mellett, mindent elmond az ország szellemi állapotáról. Mindent. Nem tudom, hogy azért is külön fizettek a tréner úrnak, hogy ugyanazt a mantrát előadja, amit mi itt keserves évek óta hallgatunk a Brüsszel-migráns-Soros-LMBTQ-rothadó Nyugat vonalon, de gyanítom, hogy volt az a pénz, amiért Vujicic úr simán beleszőtte ezt a mondandójába. Mert hiszen ez volt a lényege ennek a bazári, arcpirító átszellemülésnek. Hogy lám-lám, milyen igaza van mindenben is a mi Jézus Viktorunknak, a mi messiásunknak, hiszen ez a fantasztikus keresztény prédikátor is pontosan ugyanúgy látja a világ dolgait, mint ő. És a hívek levegővétel nélkül elhiszik. Mert a hit a lényeg. A tudás, a gondolkodás, az önállóság, a felelősségvállalás, az esetleges kételkedés az előre megrágott táplálékban szóba se jöhet. Nem is kell, még csak az hiányozna. Nem kell ide más, csak az avítt, dohos, a középkorban már remekül bevált egyházi riogatás, ami fegyver a mi manipulátorunk kezében.

Isten megver, vagy Isten megbocsát? Ennyi a kérdés. Illetve az, hogy a szenvedést meg lehessen magyarázni és a jóisten szintjére lehessen emelni. Mert akkor rögtön nem az a felelős, aki milliók életét nyomorítja meg a korrupt döntéseivel, hanem Isten büntet, mert megérdemeljük. Ha meg valami jó dolog történik, akkor Isten és Jézus Viktor megsegített, mert megérdemeljük. Nem olyan bonyolult ez, elég a fanatizált, szélsőségesen vallási alapú takarmánnyal etetett társadalom. Komolyan mondom, tanítani kellene ezt az egészet. Mert az, hogy a Közel-Keleten ez működik az iszlámmal, az oké. De hogy a felvilágosult, modern Európában ezt meg lehet csinálni több millió emberrel, az döbbenetes. Az még inkább, hogy ebből hatalmat és pénzt lehet csinálni. Felfogni nem tudom, hogy lehet ennyire egyszerű és megvezethető a magyarok jelentős része. Mi a fenét lehetne itt csinált, hogy a vudubabaként kezelt társadalom felébredjen ebből a fekete mágiával vastagon borított állapotból? Hogy minek kell ahhoz történnie, hogy ez az Orbán nevű eltakarodjon innen a faszba? Ez a szellemi leamortizálódás és infantilizmus, ami itt 2023-ban virágzik, egész egyszerűen felfoghatatlan és rémisztő számomra. Kíváncsian várom, mi lesz a következő dobása Rogánnak és a propagandaközpontnak. Ördögűző pap már volt, motivációs prédikátor pipa, vajon ki lesz a következő a hergelés és áldozati pózba rándulás kormányának listáján, akiből politikai hasznot próbálnak húzni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.